Egy győzelem és egy vereség

A DEAC röpislányai két nap alatt két mérkőzésen léptek pályára.

0

                 nőiröpi-300x221 Egy győzelem és egy vereségFotó: Papp Attila

Szombaton a kecskeméti Röpke SE volt az ellenfél, az első három játszma szorosra sikerült, a másodikat meg is nyerték a vendégek, de az utolsó szettben megrázták magukat a lányok és magabiztosan megnyerték. Másnap a FATUM következett, az első szettben sok volt a nyitásfogadási hiba, ezt simán nyerték a nyírségiek. A másodiktól már partiban voltak ellenfelükkel Kuszkó Zsolt tanítványai, nagy küzdelemre kényszerítették a hazaiakat, az utolsó játszmát ráadásul szettlabdáról veszítették el.

DEAC – Röpke SE: 3:1

Nyíregyháza – DEAC: 3:0

Kuszkó Zsolt: A Röpke elleni mérkőzésünk könnyűnek indult, úgy nézett ki, simán behúzzuk, de magunknak tettük nehézzé. A második szettben pontatlanok voltunk, azt el is veszítettük, de végül, még ha szoros játszmák után is, de sikerült megszereznünk a győzelmet. Vasárnap már Nyíregyházán léptünk pályára, egy teljesen új kerettel felálló FATUM ellen. Nyitásaik szokatlanok voltak, nem is tudtuk jól fogadni, támadni sem nagyon sikerült, simán el is buktuk az első szettet. A másodiktól viszont méltó ellenfelei voltunk a Nyíregyházának, sőt, a harmadik játszmában végig mi vezettünk, de a véghajrában, 24: 20-nál nem tudtuk behúzni az utolsó pontot és végül elveszítettük. Többen mondták a mérkőzés után, minőségi röplabdát láttak, ezt még a játékvezető is megerősítette, ez nagy büszkeséggel tölt el. Összességében elégedett vagyok a két mérkőzésen nyújtott teljesítménnyel, de a dupla fordulók még nehézséget jelentenek számunkra.