Ám mielőtt feltérképeznénk, s bemutatnánk ellenfelünket, érdemes néhány gondolat erejéig elidőznünk az elmúlt szezon történései mellett, hiszen a téli-tavaszi MK-menetelés nélkül aligha készülhetnénk most nemzetközi összecsapásra. A csapat a Békéscsaba, az MTK Budapest, és az Érd testén keresztül jutott el az áprilisi négyesdöntőbe, ahol a Dunaújváros elleni, döntővel felérő bronzcsatában – a Tiselj-éra egyik legérettebb, legszínvonalasabb csapatprodukciójának köszönhetően – megszerezte az idei EHF-sorozatban való indulás jogát.
Ennek köszönhetjük most, hogy újfent itt vagyunk, újfent nemzetközi meccsre hangolva tervezgetjük a lengyelországi túrát, és újfent lelkesen – a szakértelem és az elfogultság létező legegészségesebb harmóniájában – latolgatjuk, vajon mennyi juthat nekünk osztályrészül az idei kiírásban. Bejutás a csoportkörbe, legjobb nyolcba kerülés, elődöntő, netán győzelem. Aligha érdemes ennyire előreszaladni, avagy mindent a maga idejében, hiszen az úgyis menet közben dől el, mi lehet a realitás ezen a fronton. Na meg azt se felejtsük, hogy tavaly a fokozott várakozás, és a hazai visszavágó lelátószaggató pokla sem hozta meg a kívánt eredményt, miután a szívós Nantes nagy csatában ugyan, de kettős győzelemmel lépett át Lányainkon, kisebb gödörbe taszítva azzal csapatunkat. Idén remélhetőleg minden jobban alakul majd.
Ehhez egy szívós lengyel csapatot kell legyőznünk, mely aligha lesz könnyű, de előzetesen nem is tűnik megoldhatatlannak. Pláne óvatosnak kell lennünk akkor, ha a közelmúltat szemléljük. Aligha van kézilabdabarát, aki elfelejtette volna, hogy szűk két évvel ezelőtt épp a Kim Rasmussan vezette lengyel válogatott állta útját Magyarország olimpiai-kvalifikációs reményeinek a dániai világbajnokságon. Később legyőzték a tornának győzelmi ambíciókkal nekivágó (nyolc hónapra rá olimpiai aranyérmes) orosz együttest, s 2013-as bravúrjukat lemásolva a negyedik helyen zárták a seregszemlét. Koncepciózus munkával, alázattal, ám túlzás nélkül középszerű játékosanyaggal produkáltak kiugró eredményeket. Ez pedig jól jellemzi a lengyel kézilabdázást manapság is, mind a klubok, mind válogatott viszonylatában (már ami szigorúan a női vonalat illeti). Bár a legutóbbi Európa-bajnokságon szerzett pont nélkül búcsúztak, és kiemelkedő sztárjaik, klubcsapataik sincsenek, azt túlzás lenne tagadni, hogy ne lenne valamifajta potenciál a lengyel kézilabdakultúrában, még ha az elsődlegesen nem is a képességekben, sokkal inkább az attitűdben keresendő. Nem szabad hát kézlegyintéssel elintéznünk őket, de ez a veszély aligha fenyegeti csapatunkat. A stáb, és a Lányok készülnek, nem érheti őket meglepetés a pályán, így már szombaton reménykedhetünk egy számunkra kedvező eredményben.
Rövid elmélkedés után nézzük is, hogy kihez, de mindenekelőtt hova látogatunk. A 75 000-es lélekszámú Lubin városát német telepesek alapították 1170-ben. 1331 és 1742 között a Cseh Királysághoz, majd Poroszországhoz tartozott, és a világháborút követő/lezáró Potsdami Konferencia rendelkezéseinek értelmében 1945 óta tartozik Lengyelországhoz.
A Zaglebie Lubin kézilabda-szakosztályát 1982-ben hívták életre. Három és fél évtizedes történelmük legnagyobb eredménye a 2011-es bajnoki cím, mindemellett a bajnokságban összesen 14 alkalommal zártak dobogón (első kiugró eredményük a DVSC számára is emblematikus 1995-ös évből származó ezüstérem volt). Ami pedig nemzetközi megméretéseiket illeti, legnagyobb sikereiket az évezred elején könyvelhették el, hiszen két egymást követő évben jutottak be a legjobb négy közé – előbb az EHF-kupában, majd a KEK-ben sikerült a bravúr. Keretük nagyrészt hazai játékosokból áll, közülük is kiemelkedik két név, a rutinos Alina Wojtas és Kinga Gryzb párosa. Mindketten tagjai a lengyel nemzeti csapatnak, előbbi 191 centiméter magas átlövő, míg utóbbi a balszélen okozhat kényelmetlen pillanatokat a Varsányi-Csáki párosnak (a villámgyors Gryzb egyébként több, mint 500 gólt számlál válogatott mezben, a lengyel csapat legutóbbi két Eb-kvalifikációs mérkőzésén egyaránt 5-5 alkalommal köszönt be).
Ami a közelmúltat illeti, a 2015/16-os évad alapszakaszbeli negyedik helye után – a magyar bajnokság versenyrendszerében rövidéletű rájátszási szisztémában – nem éppen számításaik szerint alakultak dolgaik. A negyeddöntő elvesztését követően a helyosztókon sem jeleskedtek, így végül a nyolcadik helyen zárták az évet. Mely során a Challenge Kupában is érdekeltek voltak, ahol a török Genclik, és a legjobb 16 mezőnye jelentett végállomást. A holtszezonban viszont már sokkal eredményesebben alakult bajnoki szereplésük: alapszakaszban megcsípett második helyüket a rájátszást követően is megtartották, és mindösszesen két ponttal csúsztak le a hőn áhított bajnoki címről. Ennek függvényében idén már az EHF Kupában vitézkedhetnek, ahol az első körben papírformának megfelelően búcsúztatták a svájci Zug Handball együttesét.
De nem kezdték rosszul a bajnokságot sem, hiszen hat forduló elteltével a tabella második helyén állnak – vesztett pontok tekintetében. Minden meccsüket megnyerték, ennek dacára már nem száz százalékosak. Ez pedig azért lehetséges, mert a polák versenyrendszer sajátossága, hogy döntetlen esetén hetespárbajban kerül ki a győztes. Legutóbb kedden léptek pályára, amikor is a sereghajtó Kielce csapatát verték magabiztosan. Átlövőjük, Karolina Semeniuk klubja honlapjának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy a kapott gólok számával ugyan nem lehet elégedett, de a lényeg az, hogy behúzták a bajnoki pontokat szimpatikusan küzdő riválisukkal szemben, ezáltal pedig győzelemmel hangoltak a mieink ellen esedékes csörtére.
A két csapat egyébként az EHF-kupa 2000/2001-es kiírásában már találkozott egymással, akkor a lengyelek örülhettek, hiszen az itthon szerzett háromgólos előny nem bizonyult elegendőnek a visszavágóra, Lubinban a vendéglátók remekül kapcsolták ki a debreceni meccsen remeklő Jeddi Manyit, s négy góllal nyertek, ezzel ők léphettek a következő körbe.
Itt az alkalom a visszavágásra. Az kétségtelen előny, hogy a párharc visszavágóját Debrecenben játsszák a felek. Elég csak a ’87-es bajnok legendák által is sokat emlegetett 1990-es, Radnicski Belgrád elleni KEK-csatára gondolnunk. Ahol a rémálomszerű belgrádi forgatókönyv debreceni folytatása teljes joggal íródhatott aranyozott betűkkel a debreceni női kézilabdázás történelemkönyveibe, hiszen a nyolc gólos hátrányt nemhogy lefaragtuk, még egyszer annyit hozzá tudott tenni, így tizenhat gombóccal küldte haza a jugókat Komáromi Ákos csapata. De nem kell messzire mennünk, mert bár a világklasszisokkal teletűzdelt Buducsnoszt Podgorica ellenében 2010 februárjában nem sikerült a bravúrt jelentő továbbjutás, a nyolc gólnyi mínuszból hetet eltüntetett a Bakó Botond által vezényelt társaság. A Hódos atmoszférája tehát rengeteg pluszt jelenthet, különösen egy kétmeccses párharc második találkozóján. Ettől függetlenül az a legfontosabb, hogy a lányok a létező legcsekélyebb hátránnyal várhassák az október 22-i összecsapást. Mi több, jó lenne már Lubinban győzelmet ünnepelni. Ehhez viszont mindenképp előre kell lépnünk a kaotikus szezonrajthoz képest. A Vác elleni katarzis után Nyíradonyban is elmaradt az örömkézilabda, így volt dolga a héten Tone Tiselj stábjának. Kételkedésre azonban semmi ok, a csapat motivált, így koncentrált, pontos és határozott kézilabdával elérheti célját Lubinban!
Ehhez pedig mintegy száz debreceni szimpatizáns segítheti hozzá őket, hiszen megközelítőleg ennyi szurkoló vág bele a lengyelországi túrába, így a hazai atmoszféra varázsa többszáz kilométerrel arrább, idegen földön is győzelembe hajszolhatja imádott kedvenceinket!
Mindent bele Lányok! Hajrá Loki!
T.S.
