Fotó: deac.hu
Már a második percben megszületett a találkozó első gólja: egy szabadrúgás-variáció után a lekészített labdát Dróth Zoltán lőtte Faragó Ádám kapujába. Nem sokkal később Hadházi Sándor Máté cselezgetett, majd tüzelt, de szerencsére Faragó védett, akinek a folytatásban is többször akadt dolga, ennek ellenére az eredmény egy ideig nem változott. A félidő közepén Dróth megint megvillant, a Hali klasszisa Kovács Ádám szorításában kapura fordult, a bombája pedig a kapufát is érintve jutott a gólvonalon túlra. Nem sokáig szerepelt 0-2 a kijelzőn, mivel a 11. minutumban Da Rosa Schlemper is beköszönt, ezzel már hárommal vezettek a vendégek. A 15. percben kozmetikázott az eredményen a DEAC: Gonzalo Galán Carsí lőtte a kapu előterébe a labdát, amit végül Győri Balázs kotort be. A szünet előtt Dróth még kiosztott egy gólpasszt is, az akciót Vatamaniuc-Bartha Dávid fejezte be, ezzel pedig visszaállt a háromgólos különbség.
A szünet után Vass Ottó veszélyeztetett, de a Hali kapusa üggyel-bajjal hárított. A Haladás a fórja ellenére sem vett vissza, ezt támasztja alá, hogy Hadházi egy balról érkező centerezés után betalált, majd a 34. percben Sipos Gergő is feliratkozott a gólszerzők listájára. A hátralévő időben nem tudtak közelebb zárkózni a debreceniek, vagyis a szombathelyiek 6-1-re diadalmaskodtak.
Futsal NB I 4. forduló
DEAC – Haladás VSE: 1-6 (1-4)
DEAC: Faragó Á. – Vass, Franchu, Erdei Sz., Gonzalo Galán Carsí
Cserék: Vincze, Faragó L., Balázsi, Erdei K., Krajnyák, Győri, Tóth B., Kovács Á., Magyar
Gólszerző: Győri 15′




