Foci fiesztát rendezett az U14

Remek játék, egy tucat gól Pallagon.

0

u14-1-300x201 Foci fiesztát rendezett az U14

A kezdő sípszó elhangzása után, azonnal magához ragadta a kezdeményezést Fikker Ferenc együttese, sorra vezették a szebbnél szebb támadásokat, a vendégek kapuja folyamatosan veszélyben forgott. A mezőnyfölény az első negyedóra vége előtt góllá érett, innentől pedig kinyílt a gólzsák. A játékrész végére már hatszor mattolták a vendégvédelmet.

A játék képe fordulás után sem változott, a DLA szinte egykapuzott. Nem bírta ezt a nyomást a gyulai gárda, kapusuknak megint hatszor kellett kihalásznia a kapuból a labdát. A debreceniek közül mindenki pályára lépett, a cserék is jól szálltak be a mérkőzésbe és játékukkal hozzásegítették a csapatot a nagyarányú győzelemhez.

Az egész csapat kitűnően teljesített, Krajcsovics és Fekete 4-4 találatával élen jártak a gólszerzésben.

DVSC-DLA – Grosics Akadémia: 12:0 (6:0)

DVSC-DLA: Lisztes (Kiss K. 41’), Virág (Karmacsi 45’), Vajda (Gellén 45’), Fábián, Lázók (Kiss M. 50’), Krajcsovics, Fekete, Székelyhidi (Tóth Cs. 63’), Csábi (Vietorisz 50’), Tóth B. (Széles 50’), Lénárt

Edző: Dr. Fikker Ferenc

Gólszerzők: Krajcsovics 13’, 37’, 70’, 77’, Lázók 21’, Lénárt 25’, 44’, 80’, Fekete 29’, 38’, 56’, 67’

Krajcsovics_Abel-205x300 Foci fiesztát rendezett az U14  Lazok_Laszlo-205x300 Foci fiesztát rendezett az U14  Lenart_Gabor-205x300 Foci fiesztát rendezett az U14  Fekete_Bence-205x300 Foci fiesztát rendezett az U14

kFikker_Ferenc-1 Foci fiesztát rendezett az U14 Dr. Fikker Ferenc: Magabiztosan, jól játszottunk az egész mérkőzésen, irányítottuk a játékot és sok szép támadást vezettünk. Helyzeteinket jól használtuk ki. A biztos vezetés tudatában mindenkinek megadtam a játéklehetőséget. A játék képe alapján megérdemelten nyertük meg ilyen arányban a mérkőzést. Gratulálok az egész csapatnak a szép és eredményes játékhoz.