Fotó: deac.hu
A mai meccs előtt már négyszer találkoztak az egyetemisták a borsodiakkal a mostani idényben, és mindegyik alkalommal fölényesen diadalmaskodtak.
Már az első percben megszerezte a vezetést a DEAC, Tóth Nóra lekészítése után Fülöp Diána köszönt be. A harmadik minutumban megint Fülöp ünnepelhetett, hiszen egy szögletet követően ő helyezkedett a legjobban. A folytatásban a debreceniek kulcsembere három gólpasszal jelentkezett, az asszisztjait sorrendben Tóth Nóra, Czégény Zsuzsa és Horváth Viktória értékesítette. Quirikó Vivien a nagy előny birtokában folyamatosan forgatta a csapatát, többek között az a Hardon Rita is szóhoz jutott, aki a futballal párhuzamosan futsalozik. A szünet előtt Csepregi Gabriella növelte az előnyt. Az első félidőben a vendégek még a hazai térfélre sem jutottak át sűrűn, így nem volt érdemtelen a tekintélyes előny.
A második játékrészben Üveges, előbb gólpasszt osztott ki Gajzágónak, majd két bombagóllal hívta fel magára a figyelmet. A végéig összejött a két számjegyű differencia, hiszen Nagy Anikó szintén betalált. A lefújás előtt a DVTK tízméteresből szépíthetett volna, ám Torma Lilla fogta a próbálkozást.
Női futsalNB I 19. forduló
DEAC-DVTK: 10-0 (6-0)
DEAC: Torma – Tóth N., Fülöp, Horváth V., Gajzágó
Cserék: Hardon, Csepregi, Pócsik, Nagy A., Üveges, Czégény, Tóth A
Vezetőedző: Quirikó Vivien
Gólszerzők: Fülöp 1’, 3’, Tóth N. 9’, Czégény 10’, Horváth V. 11’, Csepregi 18’, Gajzágó 27’, Üveges 27’, 31’, Nagy A. 38’




