Fotó: Derencsényi István/DEAC
Sokat egyszerűsödött a képlet a héten, az Erste Liga négy negyeddöntője közül ugyanis három lezárult, a címvédő Csíkszereda és a regnáló magyar bajnok FTC-Telekom mellett a Gyergyói HK vívta ki az elődöntőbe jutást. Egy hely ugyanakkor még kiadó volt a legjobb négy között, a DEAC és az UTE párharcában öt mérkőzést követően 3–2-re vezettek a debreceniek, akik péntek este hazai jégen tehettek pontot a negyeddöntő végére. Szerdán mindez idegenben nem sikerült, akkor a hosszabbításban Németh Attila góljával tartotta életben továbbjutási reményeit az Újpest, amely többek között Rajna Miklós, Varga Arnold és Kiss Dániel nélkül kelt útra a cívisvárosba.
Nem sok hiányzott ahhoz, hogy ismét villámrajtot vegyenek Debrecenben a lila-fehérek, de Hetényi Zoltán mamuttal védte Kyle Just lövését, míg a túloldalon egy gyors ellentámadás végén Vojtech Kloz tesztelte Márkus Leventét. Ekkor még résen volt az újpesti hálóőr, kisvártatva azonban már tehetetlennek bizonyult, Mazzag Dániel jobbról nagy gólt ragasztott a botos felsőbe, korán megszerezve ezzel a vezetést a házigazdának. Sokáig sajnos nem örülhettünk, egy perccel később Németh Attila tálalt a középen érkező Kiss Patrik elé, aki közelről nem hibázott. A gyors gólváltást követően sem csökkent az iram, Spirko közelről, Klimek távolról tüzelt, de Márkus állta a sarat. Veszélyeztettek a vendégek is, Jago Tanner centerezésébe Jack Suter tette bele az ütőjét, de Hetényi reflexmozdulattal hárított. A harmad második felébe lépve Németh lépett ki ziccerben, Dominik Novotny elkaszálta, de emberhátrányban azonnal elhozta a bulit a DEAC, majd Mazzag centerezését a hosszún érkező Molnár Dávid továbbította az újpesti kapuba – magas bot miatt azonban érvénytelenítették a találatot a játékvezetők. A telt házas közönség ekkor még fütyült, nem sokkal később pedig már bosszankodott, miután egy kapu előtti kavarodásnál Németh Attila elé pattant a korong, aki közelről a botos alsóba továbbította azt. Hátrányban sem estek pánikba az egyetemisták, kisvártatva Spirko lövését blokkolta Kiss Phil, majd emberelőnyből Novotny próbálkozott fonákkal, de újabb gól már nem született az első harmadban, így 2–1-es újpesti vezetésnél mehettek pihenőre a felek.
A debreceni fór a második harmadra is átnyúlt, igazán nagy helyzetet azonban nem sikerült kialakítania a házigazdának. A kiegészülést követően aztán Szmirnov lövését blokkolták, majd Novotny vezethette kapura a pakkot ziccerben, de lövés helyett a passzt választotta, a visszazáró Pokornyi Dávid pedig menteni tudott. Az újpestiek nem siették el a támadásépítést, s főként a kékről tették próbára Hetényit, aki Riley Stadel lövését nagy bravúrral hárította. Hét perc telt el a harmadból, amikor a fokozódó debreceni fölény góllá érett, a palánkról az előrehúzódó Gőz Balázs elé pattant a korong, aki közelről a rövidbe bombázott. A válasz ugyanakkor ezúttal sem váratott sokat magára, alig fél percre rá Suter centerezését Kiss Patrik továbbította a hosszú alsóba, ezzel ismét az Újpestnél volt az előny. Alaposan felpörögtek az események, rossz csere miatt emberelőnybe került a DEAC, amely gyorsan gólra is váltotta a fórt, Kloz az alapvonalról készített vissza Berta Ákosnak, aki kapásból kilőtte a botos felsőt (3–3). Kisvártatva Novotnyt küldték ki a játékvezetők, de létszámhátrányban is a DEAC járt közelebb a gólhoz, Spirko ziccerénél mamuttal védett nagyot Márkus. A kiegészülést követően Sági szerzett korongot a kéken, de a hosszún érkező Novotny lövése elakadt az újpesti cerberusban, majd ismét a cseh támadó próbálkozását hárította Márkus, de a kipattanót Berta gólra váltotta. A harmad második felében a játék minden elemében ellenlábasa fölé nőtt az egyetemi gárda, amely megérdemelten vezetett 4–3-ra a záró felvonás előtt.
Néhány századon múlt, hogy már a második harmad végén kétgólosra növelje előnyét a DEAC, ám a korong a dudaszó után került a kapuba, így a játékvezetők érvénytelenítették a debreceni találatot. Az egyetemisták ugyanakkor ott folytatták, ahol negyedórával korábban abbahagyták, Berta a góljai után ezúttal asszisztot jegyzett, Sági Martin pedig kapásból, elemi erővel lőtte ki a lepkés felsőt. A gyors gól nem fogta meg az Újpestet, amely az életben maradásért küzdött, Hetényi azonban előbb Coatta lövését védte a botossal, majd Nemes ziccerét fogta meg földöntúli bravúrral. A kihagyott helyzetekért emberelőnyből büntettek az egyetemisták, Spirko jobbról tette középre a pakkot, az érkező Vladiszlav Kulesov pedig kapásból kilőtte a hosszút, negyedórával a vége előtt így már 6–3-ra vezetett a DEAC. Az orosz légiós ráadásul nem sokra rá takarásból megszerezte második találatát a mérkőzésen, felrobbantva ezzel a Debreceni Jégcsarnokot – a szurkolók közül sokan ekkor már az elődöntőt emlegették… Volt is ennek némi alapja, négygólos hátrányt ugyanis ilyen rövid idő alatt nem könnyű ledolgozni, mindenesetre Virág Csaba időt kért és kapust cserélt, tanítványai pedig egyre nagyobb erőket mozgósítottak a szépítés érdekében. Suter és Kiss Patrik volt a vezér a liláknál, előbbi átadásából utóbbi hat perccel a vége előtt szépített is, de ennél többre már nem futotta ellenlábasunk erejéből. A DEAC 7–4-es győzelmével pontot tett a párharc végére, s az alapszakaszban harmadik Újpestet búcsúztatva bejutott az elődöntőbe a jégkorong Erste Ligában. Szép volt, fiúk!
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 6. mérkőzés
DEAC – UTE 7–4 (1–2, 3–1, 3–1)
Jegyzőkönyv hamarosan!
P.G.





