Győzelem a Vasas ellen

Továbbra is veretlen hazai medencében a Debrecen OB I/B-s csapata idén, miután 10-8-ra győzött az angyalföldi gárda ellen.

0

                                           0517OBIB-768x768-300x300 Győzelem a Vasas ellenFotó: Nagy Anita

Szerda este még az OB I-es csapatnak szurkolhatott a debreceni közönség, de csütörtökre is maradt fontos összecsapás a DVSE-nek. A másodosztályú bajnokság rájátszásában az utolsó lehetőséget ragadta meg a négy közé kerülésért Miroslav Bajin csapata csütörtökön a Vasas ellen.

A mérkőzés első gólját Patócs Márton András szerezte, aki egy büntetőből talált be az ellenfél kapujába. A DVSE védekezése ezután jól működött, ehhez pedig Gergely Bence teljesítménye is hozzájárult, aki több lövés mellett egy ötméterest is hárított az első negyedben. Egy hazai időkérés után növelte előnyét a DVSE: Macsi Martin váltott gólra egy emberelőnyös helyzetet. A hazai háló a negyed folytatásában is érintetlen maradt, így a debreceni gárda 2-0-s vezetés birtokában várhatta a folytatást.

A második játékrészben a DVSE védekezését továbbra sem tudta megtörni a Vasas, igaz a vendégek kapusa és védelme is feljavult. Az első gólra több mint két percet kellett várni, amit a vendégek szerezték büntetőből. A fővárosiak találata nem maradt válasz nélkül, Stefanidesz Levente lőtte a DVSE harmadik gólját. A fővárosi alakulat nem sokkal később újra megközelítette a házigazdát. A debreceniek Macsi Martin lövését követően visszaállították a két egységnyi különbséget. A második játékrész utolsó percében Zsilák László is feliratkozott a góllövőlistára (5-2).

A harmadik negyedben beakadt a DVSE gépezete. A vendégalakulat előbb két találattal visszajött a meccsbe, majd a játékrész felénél ki is egyenlített. A hazai gólcsendet Szarvas Péter törte meg, ezzel újra a Debrecennél volt az előny (6-5). A hátralévő időben egyik csapat sem járt sikerrel, így a döntés az utolsó nyolc percre maradt.

A zárónegyed első támadását a vendégek vezették, de nem koronázta siker a próbálkozásukat. Az újabb lehetőséget azonban már gólra váltotta az angyalföldi gárda, amivel egalizáltak (6-6). A DVSE ezután kétszer is emberelőnyből támadhatott, végül Macsi Martin lövése talált utat a Vasas kapujába. A vendégek újra kiegyenlítettek, egy perccel később azonban Macsi Martin visszaszerezte a vezetést a debreceni legénységnek. Az angyalföldiek erre is tudtak válaszolni, de Stefanidesz Levente sem akart kimaradni a kibontakozó gólzáporból (9-8). A Vasas ezt követően emberelőnyből támadhatott az egyenlítésért, de a blokkoknak és a védéseknek köszönhetően nem tudtak gólt szerezni. Miroslav Bajin az utolsó percben időt kért, hogy még egy utolsó eligazítást tartson játékosainak. A húzás pedig bejött: egy tanítani való akció után Torda Péter talált be. Fél perccel a mérkőzés vége előtt 10-8-ra vezetett a DVSE, az eredmény pedig már nem változott.

A Debrecen győzelmével megelőzte a Vasast a tabellán, jelenleg a hatodik helyen áll. Legközelebb szombaton játszik az OB I/B-s csapat, akkor az az UVSE érkezik a Debreceni Sportuszodába, aminek a kispadján Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok játékos foglal helyet edzőként.

Miroslav Bajin: – Az első két negyedben jól működött a védekezésünk, de utána valami történt. Lehet, hogy a fáradtság jött ki a srácokon, és fegyelmezetlenek is voltunk. A kezdő bekkünk és a centerünk is hamar összeszedett két kiállítást, emiatt változtatnunk kellett a játékunkon. Tudtuk, hogy milyen zónákat játszik a Vasas, de mégsem tudtunk úgy védekezni, ahogyan kellett volna, és ezzel visszajöttek a mérkőzésbe. Nagyon meg akartuk nyerni ezt a meccset, mert tudtuk, hogy ez az utolsó lehetőség, ha komolyan gondoljuk a legjobb négy közé kerülést. Nagyon örülök, hogy a csapat még mindig így küzd. Jövőre ebből az együttesből pár játékos megkapja a lehetőséget, hogy az OB I-ben bizonyítson, és nekik nagyon hasznos, hogy megtapasztalják az OB I/B-ben ezt a fajta ritmust. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem Komlósi Péternek és Fehér Lászlónak a közös munkát és az elmúlt két évet. Minden jót kívánok nekik, és remélem, még találkozunk a medence partján. Szeretném megköszönni a szurkolóknak is a biztatást, és várjuk őket szombaton is az UVSE elleni mérkőzésre.

Férfi OB I/B Osztályú Országos Bajnokság, Rájátszás 1-8. helyért 4. forduló:

            DVSE – Vasas SC       10-8 (2-0, 3-2, 1-3, 4-3)

DVSE: Gergely Bence, Patócs Márton András (1), Szarvas Péter (1), Somorjai Sebestyén, Stefanidesz Levente (2), Orosz Tamás, Torda Péter (1), Dienes Imre Balázs, Zsilák László (1), Klinga Benjámin, Rózsa Bence, Macsi Martin (4), Szilágyi Botond, Somorjai Péter

Edző: Miroslav Bajin