Haris Attila: „Nagy taktikai harc várható”

A DVSC középpályása jó mérkőzésre számít, érzése szerint, szombaton nem csak egy gól fog dönteni a pontok sorsáról.

0

dsc_0352_custom_-1-300x200 Haris Attila: „Nagy taktikai harc várható”

Szokásosnál rövidebb, de intenzív felkészülésen vagyunk túl, ami úgy gondolom jól sikerült, az első két hétben főleg a kondicionális munkán volt a hangsúly , a második két hét már a taktikai elemek gyakorlásáról és a finomhangolásról szólt. Több edzőmérkőzést játszottunk, azokon az volt az elsődleges cél, hogy mindenki megkapja a meccsterhelést, illetve a különböző taktikai elemeket meccsszituációban gyakoroljuk. Szerencsére betegség, sérülés elkerült, mint a keret többi tagja, én is jó erőben érzem magam, várom már az idei első bajnoki mérkőzést.

A tavaszi nyitányon a tavalyi bronzérmes, kupagyőztes Újpestet fogadjuk, akiktől ősszel, a Megyeri úton egygólos vereséget szenvedtünk. Támadó felfogásban futballoznak, minden csapatra próbálják ráerőltetni az akaratukat, még idegenben is, erre számítok most is. Nyilván ki lehetne emelni játékosokat, akikre fokozottan figyelnünk kell, mint például Zsótér, vagy Novothny, de az Újpest egy egységes, jó gárda, minden csapatrészük erős. A lilák ellen is a saját játékunkat kell játszanunk, amit az ősz folyamán egy – két meccstől eltekintve – az UTE elleni pont ilyen volt – jól alkalmaztunk, ha ezt tudjuk most is folytatni, úgy gondolom, nem lehet gond. Úgy érzem, a mostani mérkőzésen nem egygólos eredmény fog születni, de most aláírnám az 1:0-s győzelmünket. Nagy taktikai harc várható, ha külső körülmény, gondolok itt az időjárásra, nem szól bele, egy jó mérkőzést fogunk játszani. A lilák idén ismét a dobogón szeretnének végezni, de nekünk is az a célunk, hogy minél előrébb zárjuk a bajnokságot, motiváltak vagyunk, természetesen győzni szeretnénk, ezért mindent meg fogunk tenni a pályán. Bízok benne, minél többen kilátogatnak szombaton a Nagyerdei Stadionba, minél többen fognak buzdítani minket, mi pedig egy jó eredménnyel örvendeztetnénk meg a szurkolóinkat. A bajnokság őszi szakaszát győzelemmel kezdtük, jó lenne, ha a tavaszt is így indítanánk, a három pont azt is jelentené, hogy riválisunktól, akik most két ponttal vannak mögöttünk, kicsit ellépnénk.