Hétközi hetes

A Debreceni Egyetem alakulata magabiztosan diadalmaskodott, így kilenc meccs után sem kapott ki az NB I-ben.

0

391749527_818416856957282_2399313223816238360_n-300x156 Hétközi hetesFotó: deac.hu

A DEAC női futsalcsapata csütörtök este a DVTK-t fogadta a DESOK-ban. A debreceniek az első, míg a vendégek a harmadik helyről vághattak neki az összecsapásnak. Az aktuális pozíciókat figyelembe véve rangadónak is nevezhettük a találkozót, de a meccs eléggé egyoldalú küzdelmet hozott.

Hamar megszerezték a vezetést a házigazdák, hiszen a második percben egy berúgás után Hardon Rita közelről bevette a diósgyőriek kapuját. Sokáig nem módosult az eredmény, aztán a 17. minutumban Gajzágó Flóra nagyjából nyolc méterről lőtt a jobb alsó sarokba.

A második játékrészben is főleg a fekete-fehérek domináltak, végül a 28. percben nőtt a fór, ekkor egy lecsorgót küldött a kapuba Hardon Rita. A 31. perc Üvegesről szólt, aki rövid időn belül kétszer is beköszönt. Ezzel nem volt vége, mivel egy szögletet követően Czégény Zsuzsa lába sült el, így már 6-0 állt a kijelzőn. A lefújás előtt egy kontratámadást Üveges higgadtan befejezett, amivel beállította a 7-0-s végeredményt.

Női futsal NB I 9. forduló

DEAC – DVTK-Vénusz: 7-0 (2-0)

DEAC: Kopjári – Csepregi, Üveges, Fülöp, Hardon

Cserék: Pozsgai, Tóth N., Pócsik, Nagy A., Gajzágó, Czégény

Vezetőedző: Quirikó Vivien

Gólszerzők: Hardon 2’, 28’, Gajzágó 17’, Üveges 31’, 31’, 40’, Czégény 36’