Hiányzók ellenére is győztek a debreceni floorballosok

Szombaton kissé tartalékosan, de győzelmi reményekkel várta a DEAC floorball csapata a Torpedo elleni összecsapást.

0

ds_2018_01_28_11_53-1024x681 Hiányzók ellenére is győztek a debreceni floorballosokElőzetesen a debreceniek számítottak a találkozó esélyeseinek, de a hét hiányzóval pályára lépő hajdúságiak az utóbbi időben többször is megszenvedtek a fővárosiak pályaválasztása mellett.

A találkozó első komolyabb helyzetét a hazaiak alakították ki, de Hojcska Bálint a helyén volt. A harmadik percben aztán Kalmár Kristóf révén vezetést szereztek a hazaiak. A mérkőzésbe csak lassacskán érkezett meg a DEAC, a játékrész második felében sikerült magasabb sebességre kapcsolni. A játékrész derekán aztán Szalóki Nándor köszönt be a rövid felsőbe. A vezető debreceni gólra sokat se kellett várni, a mindösszesen 14 esztendős Tarsoly Ádám is feliratkozott a gólszerzők közé. A folytatásban is lett volna lehetőség a debreceni előny növelésére, de a pihenőig nem változott az eredmény.

A második etap is hasonlóan kezdődött, mint az első: kissé álmos debreceni játékra Torpedo gól volt a válasz Akcal Richárd révén (2:2). A következőekben a székely pontgyárosoké volt a főszerep, az Okos Csanád-Pál Lóránt duó oda-vissza szolgálta ki egymást (2:4). Sokáig nem örülhetett a kétgólos előnynek a vendégcsapat, Pergel Balázs a levegőből lőtte a hazaiak harmadik találatát. Eseményből később sem volt hiány, büntetőhöz jutottunk, de Szalóki Nándor nem tudott túljárni Tarnawa Ákos eszén. Jöhetett a debreceni emberelőny, szépen járt körbe a játékszer, melynek végén Kovács Gergely talált be (3:5). Túlságosan ismét nem nyugodhattak meg a hajdúságiak, Lőrinczi Dániel révén újfent egy gólra zárkózott fel a hazai csapat. A szünet előtt még így is pacsizhattak egyet a debreceniek: egy szép kontra végén Szalóki Nándor juttatta a gólvonal mögé a lyukacsos labdát (4:6).

Az utolsó húsz perc valamivel csendesebben indult, mígnem a debreceniek emberhátrányba kerültek. A kisebb létszám sem okozott gondot, hiszen Okos Csanád révén újra a cívisvárosiak szereztek gólt (4:7). Ezt követően viszont a hazaiak percei következtek: az emberelőnyt Pap Zsolt használta ki, majd Lőrinczi Dániel is betalált (6:7). A DEAC gyorsan időt is kért, mielőtt még túlságosan is lendületbe kerülne a hazai csapat. Ez a döntés helyesnek bizonyult, hiszen Nagy Zoltán révén újra kétgólosra nőtt a debreceni előny. Végh Ádám is gyorsan beköszönt, így gyorsan visszaállt a háromgólos fór. Két perccel a vége előtt emberelőnybe is került a DEAC, a kérdés már csak az volt, hogy milyen különbségű győzelem születik. A választ Okos Csanád adta meg erre a kérdésre, aki beállította a 10:6-os végeredményt.

Nem volt egy szép találkozó, de a legfontosabbat elérték a debreceniek: hazahozták a két pontot. Pozitívum, hogy jól ment az emberelőnyös játék, valamint az is, hogy nem a legerősebb összeállításban is sikerült győzelmet elérni. Külön érdekesség, hogy Tarsoly Ádám gólt szerzett: ő az első olyan, már a XXI. században született játékos, aki gólt szerzett debreceni szerelésben.

A lefújást követően a most visszatérő, korábbi válogatott Kovács Gergely így értékelt: „Egy jó iramú mérkőzés volt. De van még mit csiszolni a játékon. Jó meccs volt számomra a visszatéréshez, de sokat kell még edzenem, hogy elérjem a régi formám. Amiért jöttük, azt megszereztük, a két pont a miénk. Külön megdicsérném Okos Csanádot a mai mérkőzésen nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. A cél továbbra is a bajnoki cím!”

 

Férfi OB II, 11. forduló:

Torpedo Justitia – Debreceni EAC 6:10 (1:2, 3:4, 2:4)
Érd, Batthyányi Sportiskola
Vezette: Apró Zoltán, Liebe György

 

DEAC pontszerzői: Okos Csanád (3+2), Pál Lóránt (1+3), Szalóki Nándor (2+0), Nagy Zoltán (1+1), Kovács Gergely (1+1), Tarsoly Ádám (1+0), Végh Ádám (1+0), Füzesi Csaba (0+1), Nagy Máté (0+1)

 

L.A.