Rövid, de erős keret
„Nikitscher Gergő és Mak Dominik személyében két játékosunk távozott, Talpalló Norbi pedig az U16-os csapattal készül. Velük együtt 86 találat távozott, így nem volt egyszerű a pótlásuk, de jó úton járunk, hiszen a jelenleg futó szezonban mi rúgtuk a második legtöbb gólt” – részletezi János a keretben történő nyári változásokat. „Jelenleg 17 játékosom van, de úgy gondolom, ez nem jelent nehézséget, hiszen mindegyikük olyan képzettséggel bír, mely révén ideális szinten tudom végigcsinálni azt az edzésmunkát, amit elterveztem. Nálunk egyébként sem rotálni, hanem képezni kell a játékosokat. A fejlődés kulcsa pedig az, hogy minél több időt töltsenek a pályán. A legfontosabb a gyerekek tehetségének máról-holnapra való megőrzése.”
Tehetségekben, egyéniségekben sem szűkölködik a korosztály: „Több olyan játékosom van, aki a korosztály bármely élvonalbeli csapatában stabil kezdő lenne. Fontos, hogy nekik is irányt adjak, de az egyéniséget nem nyirbáljuk, nem korlátozzuk, sokkal inkább gondozzuk, és támogatjuk, hiszen az egyéniségek tudásuk legjavával képesek a leghatékonyabban segíteni a csapatot, így a pozíciójukat is az adottságaiknak megfelelően szabom meg. Mindenki a képességeinek, erősségeinek leginkább kedvező szerepkörben kapja meg a lehetőséget.”
A legfontosabb a saját stílus érvényesítése
„Jelenleg ott tartunk, hogy letámadunk a saját térfelén egy MTK-t, és nem tudják kihozni a labdát, maximum esetleges megoldásokkal, vagy mélységi indítás révén, de valódi, tudatos labdakihozatalokkal nem tudnak átjátszani minket. A mi csapatunk pillanatnyilag azon kevesek egyike, melynek meghatározó stílusa és karaktere van. Észlelhető a játékunkon az elképzelés, a munka, a tudatosság. Minden fel van építve, mindenre tudunk reagálni. Jobban mondva, majdnem mindenre, hiszen a csapat, amely mindenre tud reagálni, az verhetetlen, és még gólt sem kap. De azt kell, hogy mondjam, nagyon jó úton járunk. A legfontosabb, hogy mindig a saját stílusunkra koncentráljunk, és azt próbáljuk meg érvényre juttatni, hiszen ha ez sikerül, a pályán is az fog történni, amit mi szeretnénk.”
A játék egyik legfontosabb szegmense a játékosok mentális állapota. Ezzel kapcsolatban János elmondja, hogy nem kell hergelni, felrázni őket a bajnoki mérkőzések előtt, hisz mindenki tudja a dolgát, és mindig a maximumon pörög a társaság: „Mentálisan nem kell őket segítenem, építenem a meccsek közben, inkább taktikai jellegű instrukciókra van szükség, így bizonyos területek kijelölésében kell irányt mutatnom.”
“Mivel videofelvételünk nagyon kevés csapatról van, legtöbbször az első félidőkben gyűjtött tapasztalatainkból kiindulva rugaszkodunk neki a folytatásnak. Éppen ezért találkozóink zömét a második félidőben nyerjük meg” – adta válaszul a kérdésre, mely arra irányult, hogy minek köszönhető a csapat látványosan hatékonyabb második félidei futballja.
Fontos a regeneráció
Az edzésmunka struktúrájával kapcsolatban a következőkről számol be: „Négy hetes fázisokban dolgozunk, a terhelés pedig fokozatosan, lépcsőzetesen épül fel, és a következő szakaszban minden kezdődik elölről, azzal a különbséggel, hogy minden lépcsőfokra ráteszünk egy-egy lapáttal. Az utolsó három fordulóban pedig már arra fókuszálunk, hogy fenntartsuk azt a szintet, amit elértünk. Ekkor már nem zsarolom a srácokat, inkább készítjük a szervezetet a pihenésre, melynek szintén fontos szerepe van nálam. Ilyenkor hagyni kell az energiák, vitaminok felhalmozódását annak érdekében, hogy amikor jön a pihenő, robbanásszerűen tudjanak nőni, fejlődni. Ebben a négyhetes pihenőidőszakban akár 4-5 centiket képesek nyúlni.”
Maximális fordulatszám, állandó letámadások
Az edzésen ezúttal a döntési gyorsaság fejlesztését segítő gyakorlatok kerülnek előtérbe. Cél az egymás közti játék során, hogy folyamatosan segítsék egymást a játékosok a labdakihozatalban, és minél több átadással, kényszerítővel szervezzék támadásaikat. Mindemellett elvárás, hogy labdavesztés esetén azonnal megkíséreljék visszaszerezni a játékszert. Tíz pontos passz egy pontot, egy jól kivitelezett kényszerítő pedig két pontot ér, ilyen értelemben „az irány adva van a játékosoknak, így tudják, mit érdemes csinálniuk”. Mindez kis területen történik, nyolc a nyolc ellen feszülnek egymásnak a fiatalok. Eleinte még nehezményezik a játéktér méreteit. Szűk a mozgástér, elpattan egy-egy labda, a küzdelem és a tempó ugyanakkor egy pillanatra sem lankad. János megnyugtat, nem kell majd nekik sok idő ahhoz, hogy ténylegesen belelendüljenek. S valóban így történik. Jön az első jó kényszerítő, majd a következő. Ezt tíz sikeres passz követi zsinórban. Egyik csapat sem nyugszik bele az elvesztett labdákba, azonnal visszatámadnak, és ez még semmi, hiszen következik a játék, mely már gólokra megy. „Presztízscsataként fogják fel, hiszen az előző edzésen is hasonló felosztásban játszottak” – mondja János. Csattognak is a bokák, folyamatosak az ütközések. Durvaságról persze nem beszélhetünk, sokkal inkább egyfajta egészséges agresszivitás uralkodik el a srácokon. Akik szóban és tettben sem restek odapiszkálni a másiknak. Irányítják, hajszolják egymást, a pálya minden szegletét maximálisan kihasználják. Ránézésre mindegyikük győztes típus, akik nem tűrik a megalkuvást. János azért időnként csillapítja őket, de nem sípolja szét az ütközetet, nem szól bele a játékba. Inkább csak akkor, amikor bátorítani kell a hátrányban lévő csapat valamely tagját.
„Itt az edzéseken minden meccs „vérre megy”, emellett hatalmas az iram. De én úgy gondolom, hogy ez a jövő futballja. Legtöbbször a meccseink is erről szólnak. Letámadjuk az ellenfelet, és nem hagyjuk élni. Belehajszoljuk őket egy olyan játékba, amelyben mi vagyunk a jobbak. Az edzéseken az a cél, hogy megalapozzuk mindezt. Fontosnak tartom, hogy a játékosok ütközésekkel, apróbb odalépésekkel együtt is képesek legyenek továbbmenni, mert véleményem szerint ez egy komoly hátrányunk a nemzetközi futballhoz képest. Talpon kell tudnunk maradni akkor is, ha kibillentettek minket a komfortzónánkból. A gyors, sokpasszos játékot egyébként a téli szünetekben futsalozással fejlesztjük.”
A tempó tíz, tizenöt, majd húsz perc elteltével sem hagy alább. Ennek ellenére nincsenek minimalista megoldások, vaktában elrúgott labdák, mindkét fél tudatos és gyors passzokkal építi akcióit. Elhúz a piros csapat, több góllal vezet, de a megkülönböztetőben szereplő srácokat is kemény fából faragták. Nem adják fel, szépen zárkóznak. Zsebkendőnyi területen láthatunk változatos technikai megoldásokat, a kapusokkal szemben pedig ugyanúgy elvárás, hogy lábbal is stabilak legyenek, s adott esetben gyors passzokkal segítsék a labdakihozatalt. Végül a piros csapat nyer, de ellenfelüknek sincs oka a szégyenkezésre. Bosszankodás persze van, de ez így természetes. Bennem pedig az edzés végére tisztázódik a gondolat, hogy végtelen nagy szerencse, amiért ezek a srácok egymás oldalán küzdenek a bajnoki mérkőzések során.
Cél az optimális fejlődés
„A bajnokság megnyerése nem elvárás, sokkal inkább cél, hogy a játékosok és a csapat optimális fejlődése biztosított legyen. Ez pedig hozza magával az eredményességet is. Egyébként a tudásunk alapján azt gondolom, hogy a dobogón végezhetünk” – válaszolja János, amikor zárszóként az esetleges bajnoki célokról faggatom.
Németi Jánosnak, valamint az U15-os korosztály valamennyi játékosának eredményes munkát kívánunk a továbbiakban!
T.S.
