
A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U15-ös labdarúgócsapata a regionális bajnokság 2021/2022-es kiírásában először a nyíregyházi FILO-val mérhette össze tudását. Kerek Balázs együttese számára a nyitómérkőzés jól sikerült, hisz a fiatalok tetszetős játékot mutattak be, így megérdemelten nyertek. Bár a Sényő elleni idegenbeli találkozó nem sikerült jól, a korosztályos gárda ezután sorozatban öt győzelmet aratott, így hamarosan már a második helyen állt. A DSI a 8. fordulóban a tabellát vezető Karcagot látta vendégül, a kimondottan jó színvonalú meccsen végül döntetlen született. A sportiskolások aztán a Puskás Akadémia és a Mátészalka ellen is hozták a papírformát, míg a Sényő ellen egy végletekig kiélezett csatában, kétgólos hátrányból felállva szereztek három pontot. Ugyan a FILO és a Miskolc elleni visszavágón a hajdúságiaknak nem jött ki a lépés, az őszi szezonban mutatott teljesítményükre egy csepp panasz sem lehet.
Természetesen a csapat edzőjét, Kerek Balázst is nagy dicséret illeti, hiszen a kispadról hétről hétre kitartóan buzdította és remek taktikai módszerekkel látta el a fiatalokat. A sárga-kékek a 2. helyről várhatják a folytatást, de a játékosok előtte több felkészülési mérkőzésen is pályára léphetnek majd.
„Nyilván örülök, ha a bajnokságban minél előrébb végzünk a tabellán, de számomra az a legfontosabb, hogy minden játékos a saját magához viszonyított technikai és taktikai módszereket elsajátítsa. Az őszi idény folyamán ez többnyire megvalósult, így összességében elégedet vagyok a csapatommal.” – fogalmazott a szakember.
A szakember kiemelte, hogy a gyerekek befogadóak az új dolgokra, ezért könnyű velük együttműködni.
„A mögöttünk hagyott félévben az edzéseken és mérkőzéseken mindenki odatette magát, ezért kimondottan büszke vagyok a srácokra. Nagyon megkedveltem a társaságot, örülök, hogy én lehetek az edzőjük.”
A tréner elmondta, hogy egy kiváló közösség kovácsolódott a srácokból. Az újonnan érkező játékosokat hamar befogadták a társak és az összhangot is hamar megtalálták, ezáltal a pályán is folyamatosan segíteni tudták egymást.
„A játékosaim legnagyobb erénye, hogy a mérkőzéseken az utolsó pillanatig küzdöttek. Sajnos nem tudtunk mindig irányítani, de a tavasz folyamán remélem tudunk ezen változtatni. Mivel a kapusunk betegség és sérülés miatt sokáig nem lehetett mellettünk, helyét Máté Bence vette át, aki mezőnyjátékos létére remekül megoldotta a feladatot. A csapatból kiemelkedett még Kalapos Konrád, aki ugyan egy teljesen új poszton játszott, nagyon jól megállta a helyét. Csapatkapitányunk, Pataki Bence sem vallott szégyent, összefogta a gárdát és jó döntéseket hozott a mérkőzéseken.”
Az edző végül arról beszélt, hogy a technikai és taktika alapok fejlesztése mellett szeretné, ha a csapat a listavezető Karcaghoz közelebb férkőzne.
„A téli felkészülés során sok edzőmérkőzés várható, tavasszal minden találkozón szeretnénk a saját játékunkat ráerőltetni az ellenfélre. Bár ez nagy teher, így még többet fejlődhetnek a játékosaim” – zárta szavait Kerek Balázs.
T.H.




