Fotó: dvsc.hu
Ahogy arra számítani lehetett, remek hangulatban és sok debreceni szurkoló biztatása közepette vonultak pályára a csapatok a szombat esti kelet-magyarországi rangadón. A Lokinak nélkülöznie kellett a rehabilitációját végző Kusnyir Erik, Jorgo Pellumbi és Thor Úlfarsson, valamint a kisebb sérüléssel bajlódó Meldin Dreskovic játékát, a Kecskemét elleni meccset kihagyó Brandon Domingues ellenben visszatérhetett. Sőt, a szélső be is került a kezdőcsapatba, csakúgy, mint Oleksandr Romanchuk és Stefan Loncar.
A találkozó rosszul kezdődött a DVSC számára, a hazaiak már az első percben megszerezték a vezetést, egy jobboldali beadás után Klimovich fejelt 10 méterről a kapu jobb oldalába (1-0). A 6. minutumban Dzsudzsák Balázs egy 24 méteres szabadrúgásból próbált gyorsan válaszolni, azonban Odincov védeni tudott a bal alsónál. Élénk volt az iram, a Loki igyekezett gyorsan reagálni a hamarjában kapott gólra, de nagyon kellett vigyázni a hazaiak gyors megugrásaira.
Sok volt a pontatlanság és a hiba a mieink játékában, a 22. percben jött is a második diósgyőri gól, Oleksandr Romanchuk esett el, így Edomwonyi könnyedén fejelhetett 12 méterről a kint álló Megyeri Balázs fölött a kapuba (2-0). A 29. percben a helyzet még tragikusabb lett, Ferenczi János rántotta le a 16-oson belül Edomwonyit, a büntetőt Pernambuco végezte el, de Megyeri Balázs hatalmas bravúrral a lövését és Lund ismétlését is védte!
Ha valami, ez erőt adhatott a DVSC-nek, a szünetig sikerült is szépíteni, Stefan Loncar a 42. percben remek labdával ugratta ki Vajda Botondot, aki beadott, a labda megpattant egy védőn, Baranyai Nimród pedig élete első NB I-es gólját szerezve 10 méterről a jobb alsóba lőtt (2-1.).
A második játékrészre beállt Hamzat Ojediran, a Loki pedig nekidurálta magát az egyenlítésnek. És a 48. percben sikerült is! Dzsudzsák Balázs lőtt kapura mintegy 20 méterről, a hazai kapusról kipattant a labda, az érkező Bárány Donát pedig a kapuba továbbított (2-2). Gyakorlatilag új meccs kezdődött tehát, nem kis izgalmak és élesedő párharcok kíséretében.
Ebben az időszakban már egyértelmű fölényben játszottak a mieink, ennek ellenére váratlanul a Diósgyőr talált be, a 60. percben egy védelmi hiba után Edomwonyi csavart közelről a jobb felsőbe (3-2). Ha ez nem lett volna elég, a 67. percben a mieink asszisztálása mellett a frissen beállt Gera is gólt lőtt néhány lépésről, így nem maradt esély a pontszerzésre (4-2). A végjátékra érkezett Szécsi Márk és Szuhodovszki Soma (a legvégén Bódi Ádám és Batai Tamás is), ezt követően Odincov Bárány Donát és Szécsi Márk lövését is védte.
Az utolsó percekig próbálkozott a Loki, a 83. percben sikerült is újra szépíteni, a Bárány Donát által szépen lekészített labdát Hamzat Ojediran okosan lőtte 13 méterről a bal alsóba (4-3). Hiába, a hosszabbításban egy kontrából még Fekete is betalált (5-3), a vereséget így nem sikerült elkerülni.
Labdarúgó NB I 29. forduló.
DVTK – DVSC: 5-3 (2-1).
DVTK: Odincov – Bokros, Csorbadzsijszki, Lund, Stephen – Bényei Á. (Gera 66′), Klimovich (Holdampf 66′), Vallejo – Pernambuco (Feuillassier 46′), Edomwonyi (Fekete 77′), Pozeg Vancas (Szabó L. 86′)
Vezetőedző: Vladimir Radenkovic
DVSC: Megyeri – Baranyai, Lagator, Romanchuk (Batai 91′), Ferenczi – Manrique (Ojediran 46′), Loncar (Szuhodovszki 69′) – Vajda (Szécsi 69′), Dzsudzsák, Domingues (Bódi 86′) – Bárány
Vezetőedző: Srdjan Blagojevic
Gólszerzők: Klimovich 1′, Edomwonyi 22′, 60′, Gera 67′, Fekete 94′ ill. Baranyai 42′, Bárány 48′, Ojediran 83′




