Igor Bogdanovic: Éreztem mindig nagy szeretettel van a játékosok felé, mindig lehetett érezni, hogy őszintén velünk volt…ha sírtunk, akkor is…ha nevettünk, akkor is. Egy igazi szeretett szurkoló.

Dombi Tibor: Én úgy ismertem meg Komcsit, mikor bekerültem Debrecenbe, Sándor Tomi kivitt kézilabdamérkőzésre. Ott volt a szurkolók között egy kis srác, akinek a pólójára rá volt írva: Hajrá Apu. Kérdeztem Tobét, ki az a kisgyerek és ő mondta, az edzőnek, Komáromi Ákosnak a fia. Igazából Komcsi akkor lett vezér, mikor én külföldön fociztam. Mikor hazatértem, első meccsen láttam a „B” közép kerítésén őt, szétvarrva, megafonnal a kezében és az a pillanat ugrott azonnal be, mikor megláttam először gyermekként szaladgálni fel-le a Hódos lépcsőin. Ez az emlék örökre megmarad bennem.

Sándor Tamás: Mi abban az időben nagyon tiszteltük a debreceni szurkolótábort, Komcsit, és ez kölcsönös volt. Hozzá kell tennem, az más világ volt. Nekünk abban az időben nagyon sokat jelentett a DVSC címere a mezünkön, ehhez kellettek a szurkolók is. Komcsi és a szurkolótábor nélkül számunkra elképzelhetetlen volt egy hazai, de még egy idegenbeli mérkőzés is.

Egy szurkoló társ, barát: Komcsi volt a vezérünk, Komcsi volt, aki azt mondta nem, akkor nem, azt mondta igen, akkor igen! Vele senki nem vitázott, ha kitalált valamit, próbáltuk megvalósítani, segíteni neki benne vagy így vagy úgy! Minden túrán vigyázott ránk bárhova is mentünk a világba! Vele soha nem féltünk sehova elmenni, bárhova bármilyen stadionba vagy csarnokba bátran és harcra készen mentünk! Komcsi hiányzol!

Gabó: Hogy milyen ember volt? Talán Sándor Misi fogalmazza meg a legjobban: “Még gimnazista lehetett, amikor valahová idegenbe indultunk. Atyja elkísérte a buszhoz, meglátott engem és megkért, hogy vigyázzak a “kölyökre”, nehogy valami oktalanságot műveljen. Istenem,hányszor vigyázott Komcsi rám? Hány lehetetlen helyzetből rántott ki, amibe kótyagos fővel belemásztam? “Ilyen volt ő, ez volt az élete, a mindene. Nála nagyobb, tisztább szívvel életemben nem találkoztam. Imádta a Lokit , a várost, a barátait és ezt az életformát. Már anyatejjel magába szívta a sport szeretetét és a lelkesedést iránta, mely egész életében végigkísérte. Őszinte, életvidám, tiszta szívű, igaz barát, vagány, félelemtől mentes ember volt, aki imádott élni, nagyokat bulizni és mindenkinek ott segített ahol tudott. Igazi vezér volt, megáldva az összes képességgel, ami egy vezetőhöz illik. Mindig, mindenre és mindenkire figyelt. A túrákon sosem hagyott hátra embert, összeszedte a lemaradókat, a kóválygókat, lecsendesítette a leghangosabbakat. Mindig tudta kivel milyen hangnemben kell beszélni. Ez hatott mindig, hallgatott rá mindenki. Igazi egyéniségnek született. Ez volt ő.

DVSC-TVP 2 évvel ezelőtt: A kézilabdapályán nőttél fel, a csapattal együtt. Azzal a csapattal, amit a szüleid alkottak, hoztak létre a semmiből. Hol is gyermekeskedhetett volna Komáromi Ákos és Komáromi Ákosné, Éva néni fia? A lányok imádták a köztük rohangászó, fékezhetetlen kis ördögfiókát, aki minden csínytevésben benne volt. Akkor is csak mosolyogtál, amikor a csajok waxot kentek a fejedre, le kellett vágni a hajadat.

 

Ezek után természetes volt, hogy szurkolóként is a Loki kézicsapata lett a szíved csücske. Bárhova elutaztál a lányokért, s nem csak akkor, amikor ment a szekér. A legendás Szívtiprók egyik meghatározó alakjaként szervezted az utazásokat, akkor is, amikor a kiesés ellen küzdött a DVSC. Azt mondják, bajban ismerszik meg a barát… Hát, Te barát voltál a legnehezebb időkben is.

Mostanában jobban alakultak a csapat dolgai, s mintha Te is mosolygósabb lettél volna. Már terveztétek az újabb európai kézilabda utakat, hiszen abban biztosak voltatok, hogy jövőre újra kupainduló lesz a csapat.

Aztán eljött az a borzasztó csütörtök, a baleset, amely után hiába küzdöttél, már nem volt visszaút.

Szeptemberben újra kezdődik a női kézilabda bajnokság. Nyerünk és vesztünk, a lányok Érted is küzdenek majd a pályán. De Nélküled egyik meccs sem lesz többé olyan, mint korábban.

Egyet ígérhetünk, Komcsi! A DVSC kézilabdacsapatánál senki nem fog Téged elfeledni!

Nagy Lajos: Komáromi Gábor, vagy ahogy mi itt Debrecenben szólítottuk, Komcsi nemcsak szűkebb pátriánkban, hanem szerte az országban ismert volt a Debrecen iránti hűségéről, lokálpatriotizmusáról, a DVSC iránti rajongásáról! Meghatározó alakja volt a debreceni futball- és kézilabdaéletnek, igazi „Vezér”-e a debreceni szurkolói társadalomnak, ő erre született, társaiért bármikor tűzbe ment… A mai napig nem sikerült a hátrahagyott űrt betölteni – mérkőzésről-mérkőzésre felharsan a találkozókon a „Komáromi Gábor!” rigmus és Komcsi kedvenc lelátói szólama, a „Senkit sem szerettem..”

Szokás mondani, hogy ha valaki ultra, az egy életérzés – ennek része az összefogás is, amely a szurkolók között köttetik meg! Márpedig kevés ember mondhatja el magáról, hogy sikerült diósgyőri, fehérvári vagy ferencvárosi szurkolói körökben egyaránt tekintélyt kivívni.. Komcsinak igen! Utolsó útjára is kígyózó sorok kísérték el.

Az ultrák sosem halnak meg!” – Komcsi is tovább él, bennünk!

Nyugodj békében, soha nem feledünk!

Szabados Tibor: Azt az elszántságot, tüzet, ami benne volt, mindenkinek át tudta adni. Kivételes ember volt és az ilyenek haláluk után is örökké köztünk maradnak, sohasem halnak meg.

Tasi Béla: Komcsi! A mennyei lelátón ott állsz elől és vezényled az „Égi Légiót”. Nem történelem vagy, hanem Legenda.

Puskás László: Nekünk nem csak emlékeznünk kell rá, hanem azon az úton továbbmennünk, amit ő mutatott nekünk.

  1. Szilvia: Üllői, egy Fradi elleni mérkőzésen találkoztunk először, látta a szememben, az ijedtséget. „Ne félj, vigyázunk rád.” Köszönöm Komcsi!

Egy szurkoló: Mit is lehet ilyenkor mondani! „Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk”

Varga Imre: Mai napig nehéz feldolgozni, ami két éve történt. Egy remek embert veszítettünk el.

Fekete Zoltán: Köszönet mindazért, amit a DVSC-nek és nekünk szurkolóknak adtál. Soha nem feledünk.