Fotó: Derencsényi István/DVSC
– A győzelemnek köszönhetően jobban aludtam, de most már a következő meccsre koncentrálok. A három pont mindig nagyon sokat jelent, természetesen szeretnénk minél több sikert aratni – kezdte gondolatait Kondás Elemér, a DVSC trénere. – Egy nagyon nehéz meccset játszottunk, de szerencsére több gólszerzési lehetőségünk is volt. A győzelem a legjobb gyógyír mindenre, boldogok voltunk a lefújást követően, de szombaton újabb fontos kilencven perc vár ránk. Véleményem szerint még néhány mérkőzést játszani kell a csapatoknak ahhoz, hogy kialakuljon az erősorrend. A bajnokság kezdetekor sokan azt hangoztatták, hogy a DVSC és Vasas a feljutás két legnagyobb esélyese, de láthatjuk, a másodosztályban mindenkivel számolni kell, nem lehet senkit sem leírni. Ezt hétről hétre bizonyítja a Haladás, a Szolnok, a Gyirmót és az Ajka is, meglepetés érhet bennünket, ha valaki ellen nem koncentrálunk. Mivel a Vasas az eddigi vezetőedzőjét, Bene Ferencet menesztette, a másodedző kollégája irányítani majd a csapatot a hétvégi mérkőzésen – tért a budapestiek elleni összecsapásra a DVSC mestere. – Nem tudom, mennyire nyúl bele a csapatba, de két nap alatt nem lehet nagy változásokat eszközölni. Készültünk a Vasas korábbi mérkőzéseiből, szerintem valami hasonlót játékra törekszenek majd, de elsősorban magunkra kell koncentrálni.




