
Ezúttal is változtatott Herczeg András a kezdőcsapaton, a sérült Nagy Sándort Kosicky váltotta a kapuban, a védelem tengelyéből kikerült Szatmári, helyére a Fradi ellen jobbvédőként szereplő Kinyik húzódott középre, Kusnyír visszakerült a védelem jobboldalára. Középpályán ismét bizalmat szavazott a csapatkapitány Tőzsérnek, illetve három meccses eltiltását letöltve Varga is pályára lépett. Trujic ezúttal csak a kispadon foglalhatott helyet, a Loki mestere Garbával próbálta hatékonyabbá tenni a támadójátékot.
Lendületesen kezdtünk, már az első percekben próbáltunk nyomást gyakorolni a Kisvárdára, támadásaikat lövésekkel fejeztük be, ám ezek vagy nem találtak kaput, vagy blokkolták a hazai védők. A 13. percben hátrányba kerültünk: a Kisvárda végezhetett el szabadrúgást a 16-os sarkáról, Grozav beadására Kravchenko érkezett és juttatja közelről a hálóba a labdát(1-0). Öt perccel később kis híján növelte előnyét a Várda, de Kosicky az utolsó pillanatban mentett a kilépő Seco elől. Szécsi szerzett labdát a 28. percben nagyon harcosan, majd indította nagyszerűen Garbat, aki jó ütemben megtolta a labdát ezzel tempóelőnybe került, majd a büntetőterületen belülre érve kapura lőtt, ám Felipe jól zárta a szöget és védett. Öt perccel később szabadrúgáshoz jutott a hazai gárda mintegy 26-27 méterről, Grozav elcsavart a sorfal mellett, azonban „csak” az oldalhálót találta el. A 37. percben a brazil Sassa kapott egy jó labdát a bal oldalon, majd kicselezte védőnket és célba vette Kosicky kapuját, ám a rövid oldalon védett szlovák hálóőrünk. Egy perccel később újabb hazai helyzet alakul ki, védőink igyekeztek menteni, ám Grozav elé pattant szerencsésen a labda, a román támadó azonban ígéretes helyzetben leadott lövése a kapu előtt keresztbe suhant el. És megint egy Grozav-Kosicky párharc, előbbi kapott egy nagyszerű labdát a 42. percben, ám a nagyon bátran kijövő kapusunk védte a támadó lövését. A félidő utolsó percében Ferenczi beadása után Felipe öklözött, ám így pont Varga Kevin elé került, középpályásunk „viszontválaszát” könnyedén védte a brazil kapus. Több esemény már nem fért bele az első játékrészbe, így egygólos hazai vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.
Az első félidő összességében lüktető játékot hozott, mindkét csapat előtt adódtak helyzetek. Hamar megszerezte a vezetést Dajka László csapata, amely az előny tudatában sem állt le és az első félidő további részében is többször veszélyeztetett. Próbálkozott a DVSC is, azonban a befejezések nem sikerültek, nem igazán volt ötlet a támadó harmadban, így kevés valóban nagy gólhelyzet alakult ki Felipe kapuja előtt.
A második félidő első lehetősége Adeniji előtt adódott, aki egy kontrát vezetett a bal oldalon, majd a 16-oson belülre érve középre adott volna, ám a várdai védők tisztáztak. Két perccel később ismét a piros mezes védők voltak akcióban, ezúttal Garba centerezését vágták ki Adeniji elől. A második félidő felénél cserére szánta el magát Herczeg András, az előző időszakban többször is eredményes Kundrák váltotta az eltiltása után visszatérő Varga Kevint. Gyors ellentámadást vezetett a Kisvárda a 69. percben, Sassa-hoz került a labda, aki a bal oldalról befelé cselezve lőtt, nem sokkal kapu fölé. A 74. percben újfent cseréltünk, Adeniji helyett Trujic érkezett a pályára. Negyedórával a vége előtt ismét kontráznak a szabolcsiak Sassa juttatta Hugo Seco elé, aki megiramodott a bal oldalon, a büntetőterületen belülre érve Pávkovics szorításában visszahúzta a labdát, majd senkitől sem zavartatva egy, a balettben is értékelendő megmozdulást bemutatva földre rogyott… Iványi játékvezető nagyon helyesen nem ítélt büntetőt. A 77. percben Tőzsér csavart kapu felé szinte az alapvonalról elvégzett szabadrúgást, Felipe és a kisvárdai védelem csak üggyel-bajjal tudta felszabadítani a hazai kaput. Ebben a periódusban nyomást helyezett a hazai csapatra a Loki, több szabadrúgást végezhettünk el, ám nem sikerült igazán nagy helyzeteket kialakítani. Öt perccel a vége előtt utolsó cserelehetőségét is kihasználta Herczeg mester, Szécsi helyett a fiatal Pintér érkezett. Két perccel a vége előtt Trujic indult meg a bal oldalon, egészen az alapvonalig jutott, beadását azonban kivágták a kisvárdaiak. A 90. percben a fellazult debreceni védelem miatt könnyedén jutott kapunk elé a Kisvárda, Grozav volt harcos és ment el a jobb oldalon, majd beadására Kovácsréti érkezett, ám közelről elhibázta a ziccert. A fiatal támadó egy perccel később már a bal oldalról lőtt, mintegy 20 méteres próbálkozása megpattant, így lett veszélyes, ám Kosicky elvetődve védett. A hosszabbításban már harmadjára került helyzetbe Kovácsréti, aki a korábbi kiváló labdarúgó, Ebedli zoltán unokája, ám ezen a mérkőzésen nem volt szerencséje a befejezésekkel és az utolsó próbálkozását is védte Kosicky kapus, akire egyáltalán nem lehetett panasz az egész mérkőzést tekintve. Több helyzet már nem alakult ki, így maradt az 1-0-s végeredmény, amelyet Kravcsenko állított be a számunkra szerencsétlenséget hozó 13. percben!
Újfent nem sikerült három pontot begyűjteni idegenben, az ötödik vendégként lejátszott találkozón csupán egy győzelmet aratott a Loki. A válogatott mérkőzések miatt beiktatott szünetben nem sikerült a kellő változást meghozni a játékban, holott Herceg András bizalmat szavazott újfent Tőzsérnek és több változtatást is eszközölt az összeállításban. Tizenkettedik találkozóját vívta meg idén a bajnokságban a csapat, ám továbbra sem játszott még döntetlent, viszont sajnos ezúttal már a vereségek vannak túlsúlyban. Az elmúlt négy mérkőzésen három vereség a gárda mérlege, ezzel pedig immáron a nyolcadik helyen található szeretett csapatunk, 4 pontra a legjobb kiesőtől, illetve jelenleg 11 pontra a bronzéremtől. A helyzet közel sem rózsás, a tavalyi nagyszerű szezon után egyelőre komoly hullámvölgyben vagyunk, holott nem igazán gyengült, ellenben erősödött a játékoskeret. Egy hét múlva az ország másik végére kell utazni, a jelenleg kieső helyen álló Zalaegerszeg igyekszik visszavágni az őszi győzelmünkért!
Hajrá Loki!
OTP Bank Liga, 13. forduló
Kisvárda Master Good – DVSC 1-0 (1-0)
Várkerti Stadion, 2859 néző. Vezette: Iványi (Albert, Csatári)
Kisvárda: Felipe Ventura – Hej, Rubus, Kravcsenko, Protic (Melnyik 59.) – Lucas, Bumba (Cukalasz 27.) – Sassá, Karaszjuk, Seco (Kovácsréti 76.) – Grozav
DVSC: Kosicky – Kusnyír, Kinyik, Pávkovics, Ferenczi – Varga K. (Kundrák 67′), Tőzsér, Haris, Szécsi (Pintér 85′) – Adeniji (Trujics 74′), Garba
Gól: 1-0 Kravcsenko (13′)
Rádin Márkó




