Kosárlabda: A sereghajtó otthonában folytatja a DEAC

A Debreceni Egyetem férfi kosarasai hosszú bajnoki szünet után az Atomerőmű ellen térhetnek vissza a pályára. A találkozó különleges lesz, hisz a közönség előtt mindkét csapat kispadján új vezetőedző mutatkozik be.

0

drenovacaska-300x143 Kosárlabda: A sereghajtó otthonában folytatja a DEAC

Fotó: kosarlabda.deac.hu

Közel egy hónapnyi szünet után a hétvégén hazánk kosárlabda csarnokaiban ismét pattoghat a labda, ugyanis a férfiak számára folytatódik a bajnokság, a DEAC-Tungsram csapata szombaton Szekszárdra látogat. Az eddigi teljesítmény alapján a debreceniekre papíron egy könnyebb mérkőzés vár, hiszen az Atomerőmű a tabella utolsó helyén szerénykedik, azonban a legutóbbi mérkőzés óta sok idő eltelt, így nagy hiba lenne az ellenfelet leírni.

Mint ismert, az egyetemi kosarasok ötször győzelmet arattak, ugyanennyiszer pedig kikaptak, így az 5. helyről várhatják a folytatást. A fekete-fehérek legutóbb a Szedeák ellen fájó vereséget könyvelhettek el, melynek következtében a vezetőedzői pozícióban Milenko Topicsot a korábban a Panathinaikos csapatánál megforduló Jorgosz Vovorasz váltotta. Az új edzővel három hete kezdődött a közös munka, s valamelyest megnehezítette a játékosok dolgát, hogy a szakember időközben megfertőződött, de az Atomerőmű ellen szerencsére már a kispadról irányíthat. Ezen kívül a klub egy amerikai irányítóval is erősített, Josh Hagins remélhetőleg nagy segítségére lesz a csapatnak.

A Tolna megyei gárda eddig mindössze kétszer örülhetett, a negyedik fordulóban a Körmendet, majd az ötödik játéknapon a Kaposvárt múlta felül. A rossz szereplés miatt az Atomerőműnél is edzőváltás történt, november végén Petar Mijovic érkezését jelentették be. A válogatott mérkőzések miatti szünetben az Atomerőműhöz két rendkívül jó adottsággal rendelkező amerikai játékos érkezett, Deshon Taylor és Kenneth Goins az NBA Summer League-ben is részt vett, de a drafton már nem jártak sikerrel.

A DEAC és az Atomerőmű SE az idényben először feszül egymásnak, az említett változások miatt még nehezebb megjósolni, hogy a szombati találkozón mi várható. Az edzőmérkőzések mindkét fél számára jól alakultak, a szekszárdiak a Szedeákot 84–64 arányban múlták felül, míg az egyetemisták a Nyíregyháza ellen 94–69-re nyertek.

A debreceniek céljai nem változtak, így továbbra is szeretnének odaérni a dobogóra. A DEAC eddig idegenben a várton alul teljesített, de Jorgosz Vovorasz irányításával remélhetőleg átszakad a gát és kilábalnak a hullámvölgyből a fiúk.

Kosárlabda Tippmix Férfi NB I/A csoport, 11. forduló

Atomerőmű SE – DEAC-Tungsram

12.11. 18:00       Szekszárd Városi Sportcsarnok

T.H.