Fotó: Ásztai Csaba
Telt ház előtt indult a Kométa elleni rangadó. Minden meccs egy időben, este hatkor kezdődött. A publikum nagyobb része, és a hazai csere sor is a telefonokat böngészte. A riválisok eredményei voltak fontosak. Meg a mienk. A Körmend azonnal elhúzott a Paks ellen, a Sopronnak sem kellett erőlködni Nyíregyházán, már csak a Kecskemétért illett izgulni. És Wittmanék csodát tettek.
Nálunk az első negyed ekkor eléggé lötyögősre sikeredett. Felváltva estek a pontok, kiemelkedőt nem nyújtott senki, így 18-18-at jelzett a nagy tábla.
Zalában eggyel mentek a hazaiak a hírösváros ellen.
A második tíz perc alatt sem kellett nyugtatót szedni, az Oláh Gáboron. Drenovac büntetőt hibázik, kihagyunk két ziccert, a Kaposvár rohan, csinál egy négy fóros másfél percet és fordít. Aztán felállt a csere székről Scott, bejött, körülnézett, majd hintett két triplát. Ez megadta a lökést, a szünetre 43-40-es DEAC előnnyel mentek pihenni a felek. Mindeközben a göcseji dombság közelében nyolc találatnyi előnyük lett a Bács-Kiskun vármegyeieknek.
Szünet után beindult a debreceni henger is. Igaz Tóth Ádám négy büntit kihagy, de aggodalomra semmi ok. Polyák itt, Polyák ott, a triplái a gyűrűben. Ha meg valami lecsorog vagy nálunk, vagy náluk, azt tuti Taylor kezében köt ki. Mint egy ufó, úgy pattog a palánkok alatt. Ez elég is arra, hogy tíz kosárnyi előnnyel kezdje a Debrecen a befejező tíz percet. Zalában már csak egy egység a kecskeméti vezetés.
Aztán elindul a véghajrá. Debrecenben örömjáték. Scott fél perc alatt két hármast dob, Taylor leszed minden lepattanót, de biztos, ami biztos alapon, közben zsákol egy óriásit. Két perccel a vége előtt itt már eldőlt. Zalaegerszegen fordítottak a hazaiak, már öttel övéké az előny. Mindenki legyint. A végső duda azt jelzi, a DEAC 83-71 arányban veri a KOMÉTA Kaposvárt. Félő pillantás a másik eredményre, majd ujjongás, körtánc, vastaps, meg minden A Kecskemét idegenben, 71-68-ra legyőzte a Zalaegerszeget. Így a Paks került a kilencedik helyre.
Jöhet a rájátszás a Falco ellen. Az időpontokról, a kezdésről, meg az egészről később lesz döntés. A pályaelőny a szombathelyieknél van, de idén már nyertünk Vasban. Csodák pedig megint lehetnek.
Férfi kosárlabda NBI/A csoport 26. forduló
DEAC – KOMÉTA-Kaposvár: 83-71 (18-18, 25-22, 19-12, 21-19)
Legjobb dobók: Drenovac 20, Scott 19, Mócsán 15, illetve Hughes Michael 19, Brown Isiah 14, Gabric Tomislav 11, Hendlein Roland 11, Parsons DeSean 11
W.Gy.




