
Fotó: kosarlabda.deac.hu
A DEAC-Tungsram kosárlabdacsapata három magabiztos győzelmet követően a múlt héten két bajnoki mérkőzésen is a parkettára lépett. A fekete-fehérek előbb Szolnokon szoros csatában, csupán egy ponttal maradtak alul, majd a vártnál nehezebben nyertek hazai pályán a hiányos kerettel érkező Sopron ellen. Milenko Topics együttese szombaton, 18 órától ismét a debreceni nézőközönség előtt szerepelhet, ezennel az Egis Körmend lesz az ellenfél.
Az egyetemisták a tabellán jelenleg a harmadik helyen állnak, míg a körmendi csapat a 6. pozíciót foglalja el. Ez azonban nem lehet mérvadó, mivel a piros-fekete kosarasok eddig egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.
A körmendiek a Zalakerámia elleni, idegenbeli sikerrel rajtoltak a bajnokságban, majd Oroszlányba látogattak, ahol szoros küzdelemben szintén győzelmet arattak az OSE Lions alakulata felett. Az Atomerőmű hazai pályán megállíthatatlannak bizonyult, de a múlt héten egy nyert negyed megintcsak kevés volt, a bajnoki címvédő, idén is aranyéremre esélyes Falco túl nehéz falatnak bizonyult.
A DEAC már gőzerővel készül a szombati bajnokira, kérdéses, hogy ezennel az ellenfél milyen taktikával lép fel a debreceniek ellen. Legutóbb a soproniak elsősorban gyorsindításaikra, és egy-az-egy elleni játékukra alapoztak, ám az egyetemisták mégsem védekeztek kellő agresszivitással ezekben a szituációkban, amely majdnem meg is bosszulta magát. Szerencsére a csapatnak azonban van egy karaktere, a rosszabb periódusokban mindig valaki vállára vette a csapatot. Reméljük, hogy ezennel is jobbak lesznek a fekete-fehérek, Polyákék ebben az esetben hazai pályán továbbra is hibátlanok maradnának.
Tippmix Férfi NB I/A csoport, 6. forduló
DEAC-Tungsram – Egis Körmend
10.16. 18:00 Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
T.H.




