Fotó: deac.hu
Jelentős vállalkozókedvvel rajtoltak Salgótarjánban a debreceniek, az alaphangot Varga Sándor triplája adta meg, majd a következő néhány támadás során Neuwirth Bence gyakorlatilag teljes fegyverarzenálját felvonultatta. A házigazda Kalassai Martin találataival igyekezett lépést tartani, ám erőfeszítései egy személyben kevésnek bizonyultak- pláne, miután Hőgye Patrik is elsüllyesztette első távoliját (8-15). Sokat azért nem kellett várnia a felmentősereg megérkezéséig Kalassainak, Kazy Balázs jött, látott, s két hármassal csaknem egalizált (14-15). Hőgye viszont továbbra is aktívan tevékenykedett elől-hátul is, labdaszerzéséből például gólpasszt adott Kovács Ákos zsákolásához, ezzel őrizte előnyét a DEAC. A játékrész végén Balázsi Ákos és az amerikai Charlton váltott tust, 19-16-os debreceni előnnyel vonulhattak pihenni a felek.
A folytatásban ismét Neuwirth jeleskedett, ugyanakkor rendre érkezett válasz is az SKSE részéről. A második etapban a hazaiak zónavédekezésre váltva igyekeztek zavart kelteni, de a hajdúságiak szépen megtalálták a réseket a pajzson; a bejátszásokból Kovács Ákos és Flasár Botond is könnyű ziccereket értékesített. A félidő derekára belelendültek az együttesek, záporoztak az extra kosarak. A tarjáni drukkereket főként Hargitai Krisztián kinti dobásai lelkesítették, azonban a fór a cívisvárosiaknál maradt, köszönhetően leginkább Varga Sándornak (36-41).
A fordulás után Hargitai használt ki egy apró figyelmetlenséget, amiért a túlsó gyűrűnél hatványozottan kompenzáltak a Pethő-tanítványok, 50-40-nél kétszámjegyűre hízott fórjuk. A DEAC vezetésének egyik alappillérét az ötvenszázalékos triplázás képezte, így amikor elkezdtek kimaradozni a kísérletek, a különbség is csökkent; a felvonás befejeztére már csupán egyetlen egység szeparálta el a csapatokat (52-53).
A végjátékhoz közelítve egyre inkább tapintani lehetett a feszültséget, nem is csoda, hogy a pontgyártás tekintetében egy kevésbé termékeny periódus következett, afféle vihar előtti csend honolt. A lavinát Várszegi Ádám bombája indította el, melyre Cserényi Martin és Kazy Balázs felelt, Pethő Ákos pedig a nagyobb bajt megelőzvén jobbnak látta magához hívni fiait (57-58). Az időkérésből visszatérve Flasár vette a kezébe a marsallbotot, vezényletével látszólag feltartóztathatatlanul robogott a diadal felé a DEAC. Csakhogy szinte a semmiből befutott két Charlton-villanás, amivel megfordították a mérkőzést a nógrádiak (67-65). Izgalmas kis adok-kapok kerekedett a hajrából: Flasár azonnal kiegyenlített, majd Kovács duplájával újra fekete-fehérek jártak előrébb, miközben sebesen pörögtek a másodpercek. Egész pontosan harmincöt volt hátra, amikor Hargitai majdnem városi hőssé avanzsált Salgótarjánban, de szerencsére az utolsó szó Kovács Ákosé lett, aki egy hidegvérű tempóval eldöntötte az ütközetet.
Salgótarjáni KSE – DEAC U23: 70-71 (16-19, 20-22, 16-12, 18-18)
DEAC: Varga S. 9/9, Hőgye 13/9, Neuwirth 14/6, Kovács Á. 10. Flasár 15/3
Cserék: Balázsi Á. 5/3, Hegedüs 2, Várszegi 3/3, Czermann -, Turán, Ságodi
Vezetőedző: Pethő Ákos
Pethő Ákos: Küzdelmes, de jórészt színvonalas mérkőzést játszottunk, viszont ránk nem jellemző hibákat vétettünk, ezeket rendbe kell rakni a fiúknak, nem hazardírozhatunk ennyit. Ez a küzdeni akarás és a csapatkohézió sikere volt.




