
Fotó: Ásztai Csaba
Az idénykezdet óta három mérkőzésen van túl Sándor Tamás együttese, mely a bajnokságban Füzesgyarmaton 2–1-es vereséggel rajtolt, de aztán a DVSC II. ellen javított (2–0), a Magyar Kupa első körét pedig Salgótarjánban sikerrel (3–1) vette. Vasárnap újabb kihívás vár a csapatra, Trencsényi Bencéék az Illovszky Rudolf Stadionban a Vasas második gárdájával mérik össze tudásuk.
Az angyalföldiek az első fordulóban hazai pályán 3–3-as döntetlent játszottak a Jászberénnyel, majd múlt héten nem bírtak idegenben a Körösladánnyal (1–3). A fővárosiaknál eddig mindkét alkalommal voltak, akik az első csapatból játszottak vissza, így a kezdő tizenegyben valószínűleg ezúttal is találkozhatunk majd rutinosabb, NB I-es futballistákkal.
Az egyetemisták az eddigi mérkőzések több periódusában is biztató teljesítményt nyújtottak, de a helyzetkihasználáson még bőven van mit javítani. Annyi biztos, hogy a legutóbbi két siker jót tett a játékosok önbizalmának, a győzelmek nagy lökést kell adhatnak a folytatásra. A Vasas II. elleni találkozó nem ígérkezik könnyűnek, de amennyiben a fekete-fehérek a támadóharmadban higgadtan be tudják fejezni ziccereiket, jó eséllyel megduplázhatják pontjaik számát.
NB III Keleti csoport, 3. forduló
Vasas II. – DEAC
08.14. 12:00 Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
T.H.




