
„Hi, Hallo, Hola, jó napot” – ha jól fülel, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok portása a Bocskai Emlékverseny végére több tucat nyelv alapjait sajátíthatja el. Hétfő délután ugyanis egymás után vonultak fel a világ számos pontjáról érkező, kiváló bokszolók a legendás öltözőfolyosókon, ki-ki saját nyelvén köszöntve a kiszolgáló személyzetet. Nem hiába, összetartó család az ökölvívóké, s bár a ringben nem kímélik egymást a versenyzők, a kötelek közül kilépve barátként tekintenek egymásra. Az ötnapos debreceni viadal pedig nagy hagyományokra tekint vissza, idén immár hatvannegyedik alkalommal mérik össze tudásukat a cívisvárosban a nemzetközi elithez tartozó öklözők, a közönség pedig ezúttal is bizonyítja, hogy nem is lehetne ideálisabb helyszínt találni a versenynek: már a hétfői selejtezők során benépesültek a lelátók.

Nem is bánta meg, aki a helyszínen szurkolt, ugyanis látványos csatákat és magyar sikereket hozott az első versenynap. Női 51 kilogrammban Dudek Beáta és Beri Krisztina jutott a következő körbe, ahol előbbi a botswanai Lehtabo, míg utóbbi a francia Likhadiri ellen lép majd szorítóba. Egy súlycsoporttal feljebb nem termett babér a mieinknek, 69 kilogrammban azonban Budai Vivien és Horog Tímea győzelmének örülhettünk.
Az uraknál hétfőn súlycsoportonként mindössze néhány mérkőzést rendeztek, s a találkozók többsége egyhangú pontozással dőlt el. A nyitányon egyetlen magyar válogatott versenyzőt láthattunk, Gálos Roland az 57 kilogrammosok első fordulójában dán ellenféllel, Frederik Jensennel csapott össze és aratott egyértelmű, sima győzelmet. A debreceni színeket Bernáth László képviselte, aki sokáig jól tartotta magát Robert Jitaru ellen, ám a harmadik menetben két testütéstől összerogyott, a mérkőzésvezető pedig beszüntette az összecsapást.

A hölgyeknél a második versenynapra csupán a 60 kilogrammosok selejtezői maradtak, ahol honfitársaink közül elsőként Mezővári Kinga lépett ringbe. A magyar lány Ala Staradubtól szenvedett vereséget, köszönhetően a fehérorosz második menetben bevitt egyenes ütéseinek. Ebben a súlycsoportban még egy hazai öklözőért szoríthattunk, ám a vecsési Kiss Olimpia sem járt sikerrel, ő az ukrán bajnoki ezüstérmes Maria Pasichna ellen búcsúzott egyhangú pontozással.
52 kilogrammban négy magyar versenyzőt láthatott a közönség. A kispesti Virbán Martin klubtársai jóvoltából remek hangulatban öklözhetett, s egyhangú pontozással múlta felül ukrán riválisát. A világbajnokságot is megjárt Szaka István monarchiai csatát nyert meg, az osztrák Mattin Nazary ellen egyhangú pontozással lépett tovább. Az Eb-bronzérmes Csóka Nándor viszont az utolsó menetre elfáradt a kazah Makhmud ellen, így búcsúzni kényszerült a Bocskai Emlékversenytől, s ifjúsági Európa-bajnok reménységünk, a debreceni születésű Bernáth Attila is vereséget szenvedett.
Egy súlycsoporttal feljebb Fodor Milán nem adott esélyt a finn színekben versenyző Asseme Noualinak, honfitársunk balegyeneseire alapozva, magabiztosan nyerte meg a mérkőzést. Kovács Richárd a viadal egyik legszínvonalasabb ütközetét vívta az indiai Dahiya Ankush ellen: az első menet az ázsiaié volt, ám az országos bajnok magyar bokszoló fokozatosan átvette az irányítást, s végül megosztott pontozással lépett a legjobb nyolc közé.

A profi ökölvívás terminológiáját használva nagyváltósúlyban, azaz a 69 kilogrammosok között három honfitársunkért szurkolhattunk, közülük elsőként Kozák László lépett szorítóba, aki Kovácshoz hasonlóan kiegyenlített csörtét nyert meg az orosz Osipov ellen. Sárközi Attilának már jóval nehezebb dolga volt, miután az ukrán Jaroslaw Samofalowot kapta a sorsolásnál. A 2015-ös Európa-bajnokság bronzérmese érvényesítette a papírformát, s egyhangú pontozással múlta felül a magyar fiút. A profik között is bizonyított Kovács Zoltán olasz riválissal találta magát szembe, s a nyírségi öklöző sajnos nem bírt ellenfelével, megosztott pontozással Malanga Gianluigi jutott a negyeddöntőbe.
„Számomra egyértelműen az olimpiai érem a cél, szeretnék olyan teljesítménnyel előrukkolni, amire valóban büszke lehetek” – nyilatkozta korábban Harcsa Zoltán, miután huszonhét éves kora ellenére bejelentette, hogy az ötkarikás játékokat követően visszavonul az ökölvívástól. Kiválóságunk keddi teljesítményére bátran alapozhat a jövőben, ugyanis a 75 kilogrammosok között imponáló magabiztossággal győzte le a ciprusi Kokkinost. A nigériai és magyar felmenőkkel rendelkező Isaac Oroyovwe ellenfelére ugyan rászámoltak, a versenybírók mégis a török Birolt juttatták tovább, Cservenka Róbert ugyanakkor megnyerte mérkőzését a kanadai Carty ellen. A súlycsoport negyedik magyarja, Benkő László a keddi nap legnagyobb győzelmét aratta, miután döntő fölénnyel győzte le a moldáv Gavriliucot.

Zárásként a legnehezebb súlycsoportok képviselői léptek a kötelek közé: 81 kilogrammban Tóth Ádám teljesítményét érdemes kiemelni, aki a bombaerős ukrán Valerii Kharlamov ellen állt helyt, míg tíz kilogrammal feljebb Hámori Ádám bokszolt csúcsformában, aki elsősorban remek védekezésének köszönhetően győzte le kanadai riválisát.
„Bye, Tschüs, Adios, viszlát” – kedd este nyolc óra magasságában sorra köszöntek el az öklözők a portás bácsitól, ám honfitársaink többségének szerencsére még a viadal későbbi szakaszában is lesz jelenése az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.
P.G.
Fotók: É. P.




