Bajnoki másodikként lép pályára Sényőn a DEAC

Az egyetemisták 25. győzelmükre, a vendéglátó sényőiek meglepetésre készülnek vasárnap délután.

0

279900464_3264002903878173_7570003028896805417_n-300x200 Bajnoki másodikként lép pályára Sényőn a DEACFotó: Ásztai Csaba

A Magyar Labdarúgó Szövetség a forduló mérkőzésének választotta a DEAC NB III-as együttesének legutóbbi összecsapását, amelyen Sándor Tamás tanítványai nyolcgólos győzelmet arattak a Tállya felett. Valóban jól szórakozhatott, aki vasárnap kilátogatott a Sportcampusra, az egyetemisták a játék minden elemében felülmúlták a már biztos kieső riválisukat, a kiütéses siker és a BKV Előre sorozatban harmadik veresége pedig azt jelenti, hogy a DEAC a második helyen zárja az idei kiírást.

Valós téttel tehát már nem bír az utolsó két forduló, az ezüstérmet bebiztosította a csapat, de a szakmai stáb már a jövőre is gondol, márpedig a következő idényben akár a feljutásra is reális esélyük lehet az egyetemistáknak. A játékosokat tehát fűti a bizonyítási vágy, külön aligha kell motiválni bárkit is, Sényőre is a három pont megszerzéséért utaznak a debreceniek. A rivális két fájó vereség után tudott nyerni a Jászberény otthonában, így jelenleg a hetedik helyen áll 60 ponttal.

A DEAC eddig 79 pontot gyűjtött az idényben, s a 25. győzelmére készül vasárnap, de nem csak a tabella alapján tűnnek esélyesebbnek az egyetemisták, a két csapat őszi mérkőzésén is magabiztos, háromgólos győzelmet arattak. Ennek ellenére nem szabad félvállról venni a mérkőzést, a Sényő ugyanis már többször bizonyította, hogy képes megtréfálni az esélyeket, s ezúttal is arra készülnek a vendéglátók, hogy borítva a papírformát, otthon tartsák a pontokat.

Labdarúgó NB III, Keleti csoport

Sényő–Carnifex FC – DEAC

Sényői Sportpálya, 05.22. 17:00

P.G.