Megyei derbivel rajtol a kis Loki

A DVSC második csapata számára is megkezdődik vasárnap a 2021-2022-es bajnoki szezon.

0

DSC_1648-Kozepes-300x159 Megyei derbivel rajtol a kis LokiFotó: dvsc.hu

Már nem kell sokat várni a debreceni futball szerelmeseinek arra, hogy újra tétmeccsen lássák kedvenceiket. A DVSC első csapata szombaton már az élvonalban méretteti meg magát, míg a DEAC mellett a kis Loki számára is az NB III-ban kezdődnek meg a bajnoki küzdelmek.

A DVSC II. vasárnap 17.30 órától az újonc Hajdúszoboszló együtteséhez látogat, így már rögtön az első fordulóban egy Hajdú-Bihar megyei rangadó szemtanúi lehetnek a kilátogató nézők.

A kis Loki tavaly jól kezdte a bajnokságot, azonban egy idő  után mégis megtorpant. Szatmári Csaba helyett a csapat irányítását aztán Igor Bogdanovics vette át, a sokáig a kiesés ellen küzdő piros-fehérek végül a 13. helyen zártak a húszcsapatos mezőnyben.

Mint ismert, a nyár folyamán a kis Loki élén ismét edzőváltás történt, ahova Szűcs János érkezett. A gárda összetételét illetően is lesznek változások, egyelőre még nem végleges a keret. Nagy ösztönző erőt nyújthat a fiatal játékosoknak, hogy aki jó teljesítményt nyújt, könnyen a DVSC első csapatánál is bemutatkozhat, a mögöttünk hagyott szezonban erre több példa is volt.

A szoboszlói együttes kiválóan szerepelt az előző idényben, magabiztosan nyerte meg a megye I-es bajnokságot, így most szintet léphet. Azóta a társaság egy része kicserélődött, kérdéses még, hogy mire lesznek majd képesek.

A piros-fehérek vezetőedzője, Szűcs János számára különleges lesz a találkozó, hiszen Hajdúszoboszlón született, majd az edzői pályafutása ott kezdődött, és még napjainkban is a fürdővárosban él. 

Bizonyára sokan várják már az év első NB III-as tétmeccsét, izgalmakkal teli mérkőzésre van tehát kilátás. A vasárnap délután fél hatkor kezdődő Hajdúszoboszló-DVSC II. összecsapást a Hajdúszoboszlói Sporttelepen rendezik.

 

NB-III Keleti csoport, 1. forduló

Aqua General Hajdúszoboszló – DVSC-II.

08.01. 17:30     Hajdúszoboszlói Sporttelep

T.H.