
Kiváló hangulat, és nagy csaták jellemezték a Magyar Egyetemi-Főiskolai Vívó Országos Bajnokság (MEFOB) mindkét napját. Immár kilencedik alkalommal szavazott bizalmat a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a Debreceni Egyetemnek, a szervezők ezúttal a Kecskeméti János Sport Játékcsarnokban fogadták a sportos hallgatókat.
– Nagyon színvonalas mezőny jött össze, elég nagy létszámmal, több mint százan érdekeltek a küzdelmekben. Komoly csaták folytak, ugyanis ez a verseny egyben Universiade válogató is. Ez a nemzetközi sportesemény úgymond az olimpia kistestvére, így nem kis dolog részt venni rajta, ez is motiválja az indulókat – nyilatkozta Serra György főszervező, aki egyben a Békessy Béla Vívó Klub ügyvezetője, és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség vívás szakreferense is.
Szombaton a párbajtőrözők vették birtokba a pástokat, a hölgyek, az urak, valamint a csapatok is harcba szálltak. A férfiaknál Mestyanek Máté (BGE) lehetett a legboldogabb, a nők mezőnyében Gonda Borbála (SE) nyert aranyat.

Vasárnap a férfi és női kardozókon, illetve tőrözőkön volt a sor, egyéniben és csapatban is megmérkőztek a vívók. A kardozók között Kovács István (BGE) bizonyult a legjobbnak, míg a hölgyeknél Záhonyi Petra (Kárpáti) ért fel a csúcsra ugyan ebben a fegyvernemben. Csapatban az urak mezőnyében a Budapesti Corvinus Egyetem képviselői örülhettek a legjobban, a nők esetében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói vívtak aranyat érően.
A tőrözőknél Liszkai Tamás (OE), valamint Mesteri Viktória (UTE) állhatott fel a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára, csapatban a BME 1 (Babanics Gergely, Hári Máté, Kis Bogdán, Nagy Bence Balázs), és az OE (Csomós Flóra, Kovács Anna, Sparta Laura) hengerelt.
Remekelt a kardcsapat
A férfi párbajtőrözők között többen is képviselték a Debreceni Egyetemet. Ványi Levente a tizedik legjobbnak bizonyult, Aranyos Gergő a 24. helyen zárt, Iván Dominik a 36., míg Dworkin Mateo a 37. lett. Tokaji Tamás (ELTE) is cívisvárosi, ő a 47. volt a sorban a végelszámoláskor. A nőknél Fedor Tamara a 13. pozíciót szerezte meg, dr. Telek Edina a 28., Babinszki Dorottya pedig a 29. helyet csípte meg.
Csapatban is indult a DE párbajtőrben, mindkét nemben. A Fedor Tamara, Babinszki Dorottya, dr. Telek Edina és Gudny Kristjana összetételű női kvartett a hatodik lett a sorban. A Ványi Levente, Iván Dominik, Aranyos Gergő, illetve Dworkin Mateo összeállításban felálló debreceni négyes szintén hatodikként végzett. Minden cívisvárosi induló a Békessy színeiben vív klubszinten.
Kardban a Debreceni Egyetemet képviselve Urbán Ádám éppen hogy csak lecsúszott a dobogóról, a negyedik lett, mellette Morita Shun a 9., míg Kiss Péter a 10. helyen zárt. A tőrözők között ketten is hazai színekben küzdöttek, Yotam Ullman a 13., Chen Tamás pedig a 17. pozíciót szerezte meg. Csapatban, a Kiss Péter, Morita Shun és Urbán Ádám összetételű gárda szereplése bronzot ért. Tőrben, az Aranyos Gergely, Chen Tamás és Yotam Ullman alkotta DE-trió ötödikként zárt. Az universitas váltóban a Babinszki Dorottya, Fedor Tamara, Kósa Anna, Aranyos Gergő, Urbán Ádám és Yotam Ullmann összeállításban állt fel a Debreceni Egyetem csapata, mely bronzérmes lett.
Az összetett rangsorban a BME végzett az első helyen, az Óbudai Egyetem a második, míg a házigazda DE a harmadik lett.

A dobogósok
Férfi párbajtőr egyéni: 1. Mestyanek Máté (BGE), 2. Buta Levente (ELTE), 3. Berta Botond (SE), 3. Kozma Géza (OE)
Női párbajtőr egyéni: 1. Gonda Borbála (SE), 2. Nyikos Zsófia (PTE), 3. Csonka Valéria (SZIE), 3. Szombath Barbara (TE)
Férfi párbajtőr csapat: 1. SE (Berta Botond, Hamar Balázs, Heiner Levente Attila), 2. BME 1 (Bányai Botond, Kovács Miklós Márton, Kovács Richárd Csaba, Szép Márton), 3. ELTE 1 (Buta Levente, Fenyvesi Csaba, Szikora Boldizsár, Vető Bálint)
Női párbajtőr csapat: 1. PTE (Hajdu Réka, Nyikos Zsófia, Öhlmüller Sarolta, Varga Tímea), 2. TE (Szombath Barbara, Zs. Tóth Anna, Zsargó Evelin), 3. SE (Földházi Anita, Gonda Borbála, Kovács Anna, Máté Kinga)
Férfi kard egyéni: 1. Kovács István (BGE), 2. Galgóczy Tamás (BCE), 3. Péch Miklós (BCE)
Férfi kard csapat: 1. BCE 1 (Beneda Tamás, Galgóczy Tamás, Péch Miklós, Soproni Szabó Domonkos), 2. BME (Morvai Ákos, Pálovics Bálint, Rajkai Boldizsár, Szlama Vilmos), 3. DE (Kiss Péter, Morita Shun, Urbán Ádám)
Női kard egyéni: 1. Záhonyi Petra (Kárpáti), 2. Kern Bianka (KVSE), 3. Sétáló Mirella
Női kard csapat: 1. BME (Pénzes Borbála, Rédey Zsófia, Sétáló Mirella, Záhonyi Petra), 2. BGE (Kelecsényi Mirabella, Kern Bianka, Kornéth Emese, Mesteri Viktória), 3. OE (Csomós Flóra, Kovács Anna, Sparta Laura)
Férfi tőr egyéni: 1. Liszkai Tamás (OE), 2. Hári Máté (BME), 3. Bakó Tamás (SZTE)
Férfi tőr csapat: 1. BME 1 (Babanics Gergely, Hári Máté, Kis Bogdán, Nagy Bence Balázs), 2. BGE (Bencze Attila, Mestyanek Máté, Nedeljekovic Mateja), 3. OE 1 (Káli András, Karvalics Ádám, Liszkai Tamás)
Női tőr egyéni: 1. Mesteri Viktória (UTE), Pöltz Anna (NTK), 3. Balogh Orsolya (BHSE)
Női tőr csapat: 1. OE (Csomós Flóra, Kovács Anna, Sparta Laura), 2. BME (Gergely Luca, Méhes Hajna Csilla, Szabó Edina), 3. BGE (Kelecsényi Mirabella, Kern Bianka, Kornéth Emese, Mesteri Viktória)




