Megnehezítenék a bajnok dolgát a debreceni kosarasok

A sérülésből visszatérő Kósa Tamás szerint a fehérváriak kerete hemzseg a klasszisoktól.

0

ds_2018_01_18_11_36 Megnehezítenék a bajnok dolgát a debreceni kosarasokFotó:deac.hu

A DEAC kosárlabdázói a paksi vereséget követően hazai környezetben javíthatnak, de ez nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen a bajnoki címvédő Alba Fehérvár vendégeskedik az Oláh Gábor utcai csarnokban, az ütközet szombaton 17 órakor kezdődik.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a fehérváriak számítanak az összecsapás esélyesének, ennek ellenére nem feltartott kézzel lépünk pályára, küzdeni fogunk azért, hogy meglepetést okozzunk. A Fejér megyeiek az utóbbi időben mind a nemzetközi porondon, mind a hazai bajnokságban jó szériában vannak. A Fehérvárra a sok futás a jellemző, valamint igyekeznek erőből megoldani dolgokat, ez a stílus egyébként tőlünk sem áll messze. Ellenfelünk keretét tíz, közel azonos képességű játékos alkotja, így egy-két ember kikapcsolása még nem érne győzelmet. Keller Ákos és Lóránt Péter talán a két legfontosabb láncszem, rajtuk kívül remek légiósok is megnehezíthetik az életünket” – nyilatkozta a Debreceni Sportéletnek Kósa Tamás, aki a 99–75-ös paksi pofonra is kitért. „Nem nevezném lebőgésnek a paksi találkozót. Azon az összecsapáson sérülés miatt hiányzott Jahmal Jones és Armwood. Velük sem mi számítottunk volna a favoritnak, de nélkülük még nehezebb helyzetbe kerültünk. A vereség ellenére akadtak pozitívumok, például amit kért a mester tőlünk, ahhoz tartottuk magunkat.”

Kósa Tamás számára a Tolna megyei ütközet abból a szempontból örömteli volt, hogy hosszú sérülés után újra szerepet kapott a Debrecenben.

„November közepén olyan szinten fájt már a hasfalam, hogy orvoshoz mentem, és ő megállapította, hogy sportsérvem van. Egy viszonylag apró, de rendkívül kellemetlen sérülésről van szó. Szerencsére nem kellett megműteni, ám a szezon végén valószínűleg operáció vár rám. Most olyan 95 százalékos állapotban vagyok, akadnak jobb és rosszabb periódusok. Ha nem érzem jól magam, egyből szólok Berényi Sándornak, aki nagyon megértő velem” – fogalmazott a 22 esztendős kosaras.

A cívisvárosi együttesnél nemrég jelentették be Keron DeShields érkezését. Az amerikai légiós mennyire számít jó vételnek?

„Ismertük már őt, hiszen az idényt a Jászberényben kezdte meg. A jászberényieket ősszel megvertük, a diadal során kulcsfontosságú volt, hogy DeShieldset nem hagytuk kibontakozni. Jó hatással van a csapatra, remek játékos és kiváló ember is, aki szereti a társaságot, emiatt nem volt gondja a beilleszkedéssel” – jellemezte új csapattársát Kósa.

B.Á.