Megtorpant a DEAC

Elmaradt mérkőzését pótolta az egyetemi csapat.

0

                                                deacfoci-300x225 Megtorpant a DEACFotó:deac.hu

Jó előjelekkel várta a hétközi mérkőzést Sáfár László alakulata, idei összecsapásaikon még nem találtak legyőzőre. Egészen mostanáig.

A Füzesgyarmat próbálta irányítani a játékot az első félidőben, amit sikerült is megvalósítaniuk, a DEAC elvétve jutott el a vendégek kapujáig. A mezőnyfölény góllá érett, szöglet utáni fejesből került a labda a debreceni kapuba. Még az első játékrészben növelte előnyét a Füzesgyarmat. Szünet előtt szépíthetett volna a debreceni csapat, de a vendégek kapusa hárítani tudott.

Fordulás után sem változott a játék képe, továbbra is a vendégek irányították a játékot, érett az újabb találatuk. A 61. percben végleg eldőlt a mérkőzés, egy rögzített játékhelyzet után már három volt a különbség, amit három perc múlva még egy találattal megtoldottak. A DEAC cseréi sem tudták felrázni a csapatot, a vendégek a játék minden elemében jobbak voltak és megérdemelten nyerték meg a találkozót.

DEAC – Füzesgyarmat: 0:4 (0:2)

DEAC: Csúri, Vékei (Csörgő 62’), Ramos, Karikás, Spitzmüller, Kovács, Kincses (Sós 70’), Máté, Balogh, Sütő (Nagy D. 62’), Nagy R.

Edző: Sáfár László