Megye I: A sikerre éhes Sportiskola a Derecskét fogadja

A hatodik fordulóra készülődnek a csapatok a Hajdú-Bihar megye I. osztályú labdarúgó-bajnokságában. Szombaton 15 órától az Oláh Gábor utcai stadionban két nyeretlen együttes küzd meg a három pontért.

0

sportikol-300x182 Megye I: A sikerre éhes Sportiskola a Derecskét fogadja

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskolánál továbbra is várat magára az első győzelem. Selyem Nándor együttesénél nem akar átszakadni az a bizonyos gát, a sárga-kékek a múlt héten hiába birtokolták többet a labdát, nem jelentettek veszélyt a Hajdúböszörmény kapujára, s így az ellenfél 3–0-ra nyert. A debrecenieknek eddig a Vámospércs, valamint a DEAC II. elleni döntetlennek köszönhetően két pontja van, így a DSC-SI jelenleg az utolsó előtti (15.) helyet foglalja el a tabellán.

Az előző bajnoki kiírásban 6. helyen végző Derecske nagy meglepetésre eddig szintén nyeretlen, a DEAC második együttese, illetve a Nyíradony ellen elért 2 egység jelenleg a 14. pozíciót jelenti. A zöld-fehérek az előző fordulóban a DASE-val mérkőztek meg, ahol a vendéglátó derecskeiek 3–1-es arányú verséget szenvedtek.

Az eddig mutatott teljesítmény alapján tehát két hasonló csapat találkozik egymással. Nagy téttel bír az összecsapás, egy győzelem mind a DSI-nek, mind a Derecskének nagyon sokat jelentene, a tabellán pedig felzárkózhatnának a középmezőnyhöz. A sportiskolások már rendkívül éhesek az első megye I-es sikerre, amely óriási lökést adna a folytatásra!

Hajrá DSC-SI!

Megyei I. osztály felnőtt, 6. forduló

DSC-SI – Derecskei LSE

  1. 18. 15:00 Oláh Gábor utcai stadion

T.H.