Mészáros Norbert: „karrierem így volt kerek, nem lehet okom a panaszra”

Majd két évtizedet felölelő profi pályafutással a háta mögött, közel 40 évesen döntött úgy Mészáros Norbert, hogy végleg szögre akasztja a futballcsukát, a jövőben edzőként szeretné segíteni a debreceni labdarúgást.

0

dsc_0046_custom_-300x200 Mészáros Norbert: „karrierem így volt kerek, nem lehet okom a panaszra”Fotó: Halmai Balázs / DVSC

 – Gyerekkorom óta életem szerves része a labdarúgás, nagyon szeretem ezt a szép sportágat, ezért roppant nehéz volt meghoznom ezt a döntést. A 2018-2019-es szezonban, a Haladás ellen léptem utoljára pályára az élvonalban, azóta a DVSC fiókcsapatát segítem játékos-edzőként. Hamarosan betöltöm a 40. életévemet, a fiatalok nagy része akár a fiam is lehetne, mondhatni, már szinte „körbefutnak”. Bár fizikálisan rendben érzem magam, de egy-egy szituációnál már érezhetően nehezebben érek oda, megkopott a gyorsaságom, ezért is döntöttem úgy, befejezem az aktív labdarúgást – indokolta döntését Mészáros Norbert.

A Mészi becenévre hallgató játékos tartalmas pályafutást tudhat maga mögött, 6 bajnoki címmel, 3 Magyar Kupa, 5 Szuperkupa és 1 Ligakupa győzelemmel büszkélkedhet, mindezek mellett 2016-ban teljesítményének elismeréseképpen átvehette a Zilahi-díjat.

 – Visszatekintve az elmúlt 19 évre, melyet profi játékosként a pályán töltöttem, nyugodt szívvel mondhatom, elégedett vagyok, nincs bennem hiányérzet. Azokban a csapatokban, melyekben játszottam, jól éreztem magam, kiváló edzőkkel dolgozhattam, nagyszerű társakkal játszhattam. Debrecenben értem fel pályám csúcsára, részese lehettem a csapat legnagyobb sikereinek, itthon mindent elértem, amiről a legtöbb labdarúgó csak álmodik – fogalmazott Mészáros. – Rengeteget köszönhetek a cívisvárosnak, csapattársaimnak, edzőimnek, a klub vezetésének. A szurkolók hamar befogadtak, minden mérkőzésen megtiszteltetés volt előttük játszani, én pedig teljesítményemmel próbáltam meghálálni szeretetüket. Külföldön is kipróbálhattam magam, illetve a magyar válogatottban 9 alkalommal szerepelhettem. Úgy gondolom, karrierem így volt kerek, nem lehet okom a panaszra.

 – Pályafutásom alatt 315 mérkőzésen léptem pályára, ebből 265 alkalommal a DVSC címeres mezét viselhettem. Nagyon sok találkozó maradt örökre emlékezetes számomra, lehetetlen lenne egyet vagy kettőt kiemelni ezek közül. Említhetném azokat a mérkőzéseket, melyek a bajnoki címről döntöttek, vagy a kupagyőzelmeket ünnepeltünk a lefújás után, de folytathatnám a sort a Bajnokok Ligája és a az Európa-liga selejtezőkkel illetve a csoportkőr találkozóival.

A jövőben már csak pályaedzői feladataimra koncentrálok, azt a tudás, melyet az elmúlt két évtizedben szereztem, szeretném átadni a fiataloknak. Vezetőedzői ambícióim nincsenek, ám nem lehet tudni, mit hoz a jövő, az biztos, ha a klub továbbra is igényt tart a munkámra, a debreceni labdarúgásért fogok dolgozni – zárta gondolatait Mészáros Norbert.