
Kétszer is vezetett a Nyíregyháza az egyetemi csapatunk ellen hazai pályán, de a mieink mindkétszer kiegyenlítettek, a döntő szettet pedig szoros végjátékban behúzták. Csapatépítő és önbizalom növelő sikert aratott Kuszkó Zsolt csapata idegenben.

Nyíregyháza NB2 – Deac 2:3 (18, -13, 18, -14, -12)
DEAC: Borók Orsolya, Gégény Flóra, Papp Lotti, Péteri Vanda, Stercel Otilia, Szabó Csenge, Vincze Csilla libero: Bardócz Brigitta.
Edző: Kuszkó Zsolt.
Kuszkó Zsolt: – Először is gratulálok a lányoknak, hiszen küzdésből jelesre vizsgáztak! Sajnos azonban nem ment mindig gördülékenyen a játék, sok nyitást rontottunk, nem volt a nyitásfogadás sem rendben és ezzel a sok hibával megnehezítettük a dolgunkat. Ám mindig amikor bajban voltunk, amikor nagyon kellett, akkor tudtunk tartalék erőforrás után nyúlni, ami főleg itt a vizsgaidőszak kapujában dicséretes. Szokatlan felállásban játszottunk, mivel Brigi volt a liberó és Lotti passzolt. Mind a ketten és a csapat is jól vette azonban a változást. Köszönjük a szurkolóknak, akik átutaztak a mérkőzésre és biztatták a csapatot!




