Fotó: Tumbász Hédi/Nemzeti Sport
Ahogyan a kép is bizonyítja, Kozák Luca végig tartotta a lépést a holland világklasszis Nadine Visserrel a tavalyi Gyulai István Memorialon, aminek eredménye elképesztő, 12.71-es országos csúcs lett 100 gáton. Suba László tanítványa a Debreceni Sportéletnek adott nyilatkozatában elárulta, hosszú napok teltek el, mire felfogta, valójában mit is vitt véghez, s akkor úgy fogalmazott, a jövőben kiegyensúlyozottabb teljesítményt vár el magától.
Amit a DSC-SI kiválósága mondott, úgy is lett, idén stabilan futja a 12.90-en belüli időket (szezonbeli legjobbja 12.81), s bár az újabb csúcsdöntés kisebb csodával érne fel, a kimondottan erős mezőnyben, az olimpia előtt szűk egy hónappal kijöhet egy jó, biztató eredmény. Luca kedden 17:55-kor áll be a székesfehérvári rajtgépbe, Visser mellett a jamaikai Britany Andersonnal, valamint a Puerto Rico-i Jasmine Camacho-Quinnal is meg kell küzdenie, utóbbi áprilisban a világ idei legjobb idejét futotta (12.32). A 100 méteres gátfutás másik debreceni résztvevője, Kerekes Gréta 15 óra 45 perctől versenyez majd, ebbe a futamba további három kiváló atléta kapott besorolást.
A versenynap első száma, fél négyes kezdettel hagyományosan a női gerelyhajítás lesz, a mezőnyben természetesen az immár biztos olimpiai induló Szilágyi Rékával. A debreceni klasszisnak fel van adva a lecke, ellenfelei közül ketten is 67 méter feletti egyénivel rendelkeznek, az idei Gyulai Memorial legnagyobb esélyese a cseh Ogrodníková lehet. Az éremszerzéshez vélhetően élete legjobb dobására lesz szükség Rékának, de annak ellenére, hogy kitűnő erőfelmérő lesz a verseny, edzőjével minden bizonnyal Tokióra időzítik a csúcsformát.
A kora esti programban, 18:25-től rendezik a 400 méteres gátfutást, ahol olimpikonunk, Koroknai Máté is érdekelt. A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola versenyzője 49.70-es nevezési idővel rendelkezik, a verseny rangját mutatja, hogy ez a leggyengébb a mezőnyben. A török Yasmani Copelloval várhatóan kevesen fogják tudni tartani a lépést, Máté pedig azért küzdhet, hogy ismét négyessel kezdődő időt fusson.
A Gyulai Memorial debreceni érdekeltségű versenyszámairól részletes tudósítással jelentkezünk honlapunkon.
P.G.