Pajna Zoltán: „a sportélet területén is mertünk nagyot álmodni”

Debrecen város korábbi alpolgármestere, a megyei közgyűlés jelenlegi elnöke, Pajna Zoltán már gyermekkora óta szívügyeként tekint a sportra, s elmondása szerint a civil életben is hasznosította a futballpályán megtanultakat. A városvezető ezúttal többek között az élsport és a tanulás közötti dilemmáról, valamint Debrecen sportinfrastruktúrájának rohamos fejlődéséről is beszélt a Debreceni Sportéletnek, miközben néhány elfeledett történet is terítékre került.

0

IMG_7676-1-300x189 Pajna Zoltán: „a sportélet területén is mertünk nagyot álmodni”

Azzal a legtöbb debreceni bizonyára tisztában van, hogy politikusként mennyit tett a cívisváros sportjáért, de gyermekkorában milyen impulzusok érték, amiért szívügyeként tekint a sportra?

Természetesen én sem politikusnak vagy városvezetőnek születtem, s a gyermekkori élményeim rendkívül meghatározók voltak, hiszen én is ugyanolyan kölyök voltam, mint bárki más, szaladgáltunk, viháncoltunk és játszottunk a tereken naphosszat. A hatvanas években nőttem fel a Kertvárosban, s már abban az időben a labdarúgás volt a legnépszerűbb sportág, amit bárki, bárhol űzhetett. Nem túlzás, hogy esőben, hóban, fagyban is játszottunk, a földes kisutcánkban négy tégla jelölte a kapukat, s parázs rangadókat vívtunk a szomszéd házban lakó srácokkal. Mint a legtöbb kisgyermek, én is arról álmodoztam, hogy győztes gólt lövök egy vb-döntőben, s bár mindenki hős szeretne lenni, ez végül keveseknek adatik meg, így jómagam is az élet más területén tudtam igazán kiteljesedni.

Ilyen előzmények után talán nem meglepő, hogy amikor ’69 nyarán megalakult a Debreceni Sportiskola labdarúgó szakosztálya, az ön neve is az első növendékek között szerepelt.

Tíz éves voltam, amikor megpillantottam egy hirdetést, miszerint fehér trikóban, klottnadrágban és tornacsukában várják a jelentkezőket a Nagyerdei Stadionban. Akkoriban ezt az egy pályát használtuk, egyszerre hat korcsoportban is edzettünk a különböző szegleteiben, s mivel én a legkisebbek közé tartoztam, a mi korosztályunknak eleinte csak a stadion környéki parkban  jutott hely. Ennek ellenére nem panaszkodtunk, számunkra az jelentette a legnagyobb örömet, ha labdába rúghattunk, így egészen középiskolás koromig meghatározta az életemet a labdarúgás, rengeteg szép emléket szereztem általa.

IMG_7677-300x187 Pajna Zoltán: „a sportélet területén is mertünk nagyot álmodni”

Mikor kellett választania az élsport és a tanulás között?

Sokkal korábban kellett volna, mint amikor végül megtettem, de nem volt könnyű döntés, hiszen érdeklődő és tanulni vágyó fiatal voltam, ugyanakkor éjt nappallá téve a futball körül jártak a gondolataim, a DVSC-hez átkerülve pedig egyre nehezebb volt megtalálnom az arany középutat a sport és a tanulás között. Idővel a megyei válogatottba is behívót kaptam, s már az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskolára jártam, amikor a DUSE NB II-es keretével készültem. Éltem is a lehetőséggel, miközben egy kötelező termelési gyakorlatot kihagytam, így a főiskolán már az eltanácsolással fenyegetőztek. Ekkor végleg válaszút elé kényszerített az élet, én pedig a tanulás mellett tettem le a voksomat, s később bebizonyosodott, hogy jól döntöttem.

Viszonylag fiatalon elismert lett az építőiparban. Mennyit tudott hasznosítani vezetőként a futballpályán megtanultakból?

A jó vezető és a jó csatár között például megdöbbentően sok a hasonlóság, hiszen abból válhat sikeres elöljáró, aki csapatjátékos, s képes rendszerben gondolkodni, ugyanakkor fontosak számára az egyéni elismerések, szeretne utat mutatni a közösségnek. Az építőipari munkáim mellett idővel a politikai életbe is belekóstolhattam, s bár eleinte újságot hordtam és plakátokat ragasztottam, már akkor is a csapatmunka híve voltam. Jószerével az egész életemet meghatározták a különböző közösségek, s az évek során megtanultam, hogy a döntés előtt sokak véleményét ki kell kérni, hiszen így tudjuk felmérni, hogy az adott közösség számára mi lenne a legjobb.

2005-300x193 Pajna Zoltán: „a sportélet területén is mertünk nagyot álmodni”

                                                                                    Pajna Zoltán Szima Gábor, Sir Bobby Charlton és Paul Bocuse társaságában

A sport szeretete városvezetőként is megmaradt Önben, s több szakszövetség munkáját is segítette az évtizedek során. Milyen érzés volt diplomataként legendákkal társalogni?

Mindig igyekeztem helyén kezelni a sikert, így amikor magas beosztású politikusok, vagy épp kiváló sportemberek társaságában ebédelhettem, rendre eszembe jutott a kertvárosi gyermekkorom, s most is jó érzés belegondolni, hogy mekkora utat jártam be néhány évtized leforgása alatt. A labdarúgás mellett többek között teniszhez, kézilabdához, sakkhoz és ökölvíváshoz is volt közöm, így nehéz néhányat kiemelni a maradandó emlékek közül, a legnagyobb hatással azonban mégiscsak a futballban dolgozó szakvezetőkkel való találkozás volt rám, hiszen ezért a sportágért rajongok kölyökkorom óta. Volt lehetőségem egy asztalnál helyet foglalni Sir Bobby Charltonnal, aki valódi úriember volt, áradt belőle a figyelmesség és az elegancia. Amikor pedig a DVSC a Manchester United otthonában vendégszerepelt, Sir Alex Ferguson invitált bennünket az öltözőjükbe, s rendkívül közvetlen volt mindnyájunkkal. Az angol sportvezetők egyébiránt rendre elcsodálkoztak a klub akkori költségvetésén, hiszen kis túlzással egy év alatt termeltük meg a topligás klubok heti bevételét.

Tizenhat éven át volt Debrecen alpolgármestere, ez idő alatt a sportinfrastruktúra szempontjából is szintet lépett a város. Sikerült mindent megvalósítani, amit Kósa Lajossal megálmodtak?

Alpolgármesterként egy nagy közösség sikeréért dolgozhattam, sok barátság köttetett az évek során, s ami a legfontosabb, az emberek elismerték a munkánkat, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Talán nem túlzok, ha azt állítom, a kétezres években egy dimenzióváltás ment végbe a város életében, Debrecen már nem csupán a méreteit illetően a második legjelentősebb hazai város, s a sportélet területén is mertünk nagyot álmodni, az elképzeléseink pedig gyönyörű létesítményekben öltöttek testet. Az atléták otthonát felújítottuk, a Főnix Csarnok az évek során multifunkcionális létesítménnyé vált, a Nagyerdei Stadion pedig a legkorszerűbb arénák közé tartozik. A Jégcsarnok befejezését egy magánvállalkozó sikertelensége láttán vállalta magára a városvezetés, így külön öröm számomra, hogy a jeges sportok egyre népszerűbbek Debrecenben, a hokis srácok mérkőzései például rendre telt ház előtt kerülnek megrendezésre. Természetesen nem minden sportág esetében jártunk sikerrel, a férfi kézilabda iránt például kifejezetten gyér érdeklődés mutatkozott, így idővel kénytelenek voltunk józan döntést hozni, s fájó szívvel megszüntetni a támogatást.

Egy futballrajongó ül velem szemben, így kihagyhatatlan a kérdés: mikor lesz újra élvonalbeli csapata Debrecennek?

Bízom benne, hogy már jövőre, nem is lehet más a célunk, mint az azonnali visszajutás. A DVSC hagyományőrző és sportfejlesztő egyesületének tagjaként van némi rálátásom a klubnál zajló folyamatokra, s a siker receptjéről is kifejezetten markáns véleményem van. A debreceni labdarúgás mindig akkor volt igazán sikeres, ha a saját nevelésű játékosokra támaszkodott, s a jelenlegi helyzetben is hasonlóképp kell cselekedni, az utánpótlás képzés folyamatos fejlesztése mellett lehetőséget kell adni a fiataloknak a bizonyításra. Fanatikus lokistaként nagyon remélem, hogy az élvonalban is egy szerethető csapatunk lesz, magyar játékosokkal, akikért érdemes mérkőzésre járni, s akikért lehet rajongani. Tőlem amúgy sem áll távol a hangos szurkolás, s bár az utóbbi években némileg visszafogottabbá váltam, egy-egy debreceni találat után mindig hevesebben dobog a szívem.

P.G

Fotók: Magánarchivum