A győztes keleti rangadó után vereséggel folytatta bajnoki sorozatát Máté Péter együttese, amely gárda a Sényő otthonából volt kénytelen hazatérni szerzett pont nélkül. A piros-fehér fiatalok hazai pályán javíthatnak a hét utolsó napján, amely játéknapon közvetlen riválisukat, a Mátészalkát fogadják. A szabolcsiak egy egységgel szereztek kevesebbet, mint a kis Loki és állnak a debreceniek mögött a 12. helyen a táblázaton. Ha sikerrel vívják meg a Máté-tanítványok a vasárnapi párharcot, elléphetnek az alsóháztól és zárkózhatnak a középmezőnyhöz.
Urbin Péter legénysége töretlenül menetel, a Cigánd sem tudta őket megállítani, amely párharcot 1-0-ra nyertek az egyetemisták és ötpontos előnnyel vezetik a tabellát. Vasárnap újabb kihívás vár a fekete-fehérekre, a 9. fordulóban a Karcag otthonában vizitálnak. A kék-fehérek eddig csak a Tiszafüreddel szemben maradtak alul, kétszer végeztek döntetlenre, öt párharcot pedig megnyertek. Gólerős a támadósoruk a mezőnyben a legtöbb találatot jegyezhetik, húsz alkalommal vették be ellenfeleik kapuját. Remélhetőleg a DEAC sikerszériája nem törik meg és az újabb akadályt is sikerrel veszik.
NB III Északkeleti csoport 9. forduló
DVSC-II – Mátészalka
09.29. 11:00 Egyetemi Sporttelep
Karcag – DEAC
09.29. 16:00 Karcag, Liget úti Sporttelep




