Röplabda: Könnyedén nyertek a fővárosban az Eötvös fiataljai

Szombathy András tanítványai esélyt sem adtak a Kistext gárdájának a női röplabda NB II vasárnapi mérkőzésén.

0

258435347_10158182369446366_8649445102609843604_n-300x201 Röplabda: Könnyedén nyertek a fővárosban az Eötvös fiataljaiFotó: Eötvös DSE

A DEAC női röplabdázói szombaton a listavezető otthonában vendégeskedtek, míg az Eötvös DSE U21-es csapata vasárnap a sereghajtóhoz látogatott. Az erőviszonyok ismeretében egyértelműen a debreceniek számítottak a mérkőzés esélyesének, de a papírformát érvényesíteni is kellett a pályán, sebzett vad ellen, ráadásul kilenc játékossal pedig sosem könnyű játszani.

Ennek ellenére az Eötvös fiataljai végig megfelelő koncentrációval röplabdáztak, s már az első labdamenetekben egyértelműsítették, hogy melyik a jobb csapat. A folytatásban aztán felzárkózott, sőt, a vezetést is átvette a Kistext, ám az első játszmát így is 25:17-re nyerték meg Dóka Vivienék. Lányaink a második felvonást is hasonló arányban húzták be, a harmadikban pedig már a nyitásfogadásuk is alaposan feljavult, így 25:14-re diadalmaskodtak. A 3:0-s debreceni győzelemmel záruló találkozó egy óra alatt véget ért, az Eötvös ezzel nyolc forduló után feljöttek a tabella harmadik helyére.

Női röplabda NB II, E-csoport

Kistext SE – Eötvös DSE 0:3 (–17, –17, –14)

P.G.