Hogyan értékelnéd a Junior OB-n mutatott teljesítményeteket?
Rólam tudni kell, mindig elégedetlen vagyok, eredmény centrikusság jellemez, azért dolgozok, hogy minél jobb eredményeket érjünk el, szeretném látni a gyerekeken a befektetett munkát. De az OB szereplésre térve, akiktől aranyérmet vártunk, Bernáth Richárdtól ás Zoltántól, ezt hozták is. Két embernél viszont ez beragadt, Lakatos Csaba és testvére nem tudott döntő környékére kerülni. Összességében nem mondhatom, hogy csalódott vagyok, mert nem sok klub mondhatja el magáról, hogy két aranyat és egy bronzérmet visz haza egy OB-ról. A két említett sportoló miatt van bennem némi hiányérzet, de nem vagyok csalódott.
Azt bátran kijelenthetjük, ez a két nap, a Bernáthok hétvégéje volt, hiszen a két OB arany mellett, Attila az Ifi EB-n ezüstérmet szerzett…
Mikor Attila kiutazott az EB-re, azzal indítottam útnak, hogy éremesélyesnek tartom, de fölülmúlta az elvárásaimat, hogy döntőbe verekedte magát, ami hatalmas dolog. Volt már ilyen szép eredményünk 2014-ben Nagy Timi EB bronzérmet, Komor Laci VB bronzérmet, majd ifjúsági olimpián ötödik helyet szerzett. Illetve tavaly Pallás Szimonetta EB ezüstérme. Sajnos a lányoknál még mindig nincs olyan értéke az eredményeknek, mint a fiúknál, de nekem sok örömöt szereztek. Na és ne felejtsük ki a sorból Nagy Angi idei EB bronzérmét se.
Valóban, ezt a hétvégét a Bernáthok hétvégéjeként emlegetik, nagyon boldogok vagyunk és büszkék vagyunk rájuk.
Hogy összegeznéd az idei évet?
Tavaly elégedettséget tapasztaltam a csapatnál, ez idén megváltozott, mindenki, még azok is, akik vereséget szenvedtek 100%-ot adott ki magából. Több nemzetközi tornán tudtunk nyerni, érmeket szerezni, mondhatom, jó évet zártunk a korosztályos versenyzőkkel. Négy OB-n már túl vagyunk, pozitívan értékelném, nyolc Magyar Bajnokunk van, ami országos szinten kiemelkedő eredménynek számít. A nemzetközi szerepléseink pedig hatalmas sikernek könyvelhető el. A felnőttekre vár még országos megmérettetés, ahol bízok Nagy Bence sikerében.
Ezek a sikerek a többi versenyzőnek egy iránymutatás, hogy igen, sok munkával lehet eredményeket elérni?
Mindenképp. Sajnos és ezt azért mondom, mert mindegyik hadházi gyerek, szegény körülmények közt élnek. A sport, ezen belül a boksz számukra kitörési lehetőség, de igazából a srácok szeretnek sportolni, nem is a díjakra mennek, hanem a boksz szeretete, ami döntő náluk. Természetesen, azok, akik sikeresek, példaképek a többiek számára, sokan mondják, Bernáthok akarnak lenni. Jelenleg nyolc Bernáth van a klubnál, akik rokonok, ők inspirálják a többi hátrányos helyzetű gyereket.
A debreceni ökölvívás országos szinten is kimagaslik. Mi a titok nyitja?
Ebben nincs titok, inkább sok-sok munka van. Természetesen kell hozzá más is, szerencsére jól vagyunk menedzselve, Szabó Sándor elnökünk mindenben partner, támogatja elképzeléseinket. Kellenek a felhozó mérkőzések, országos pofonpartik, amiket az elnök úr havi 2-3 alkalommal is megszervez. Mindenképp kellenek a sikerhez a gyerekek, java részt rajtuk múlik a siker, én azt mondom, 70% a gyerekeken, 30% az edzőn múlik. A srácok minden edzésen ott vannak, amit meg is követelek tőlük, a lógás számomra ismeretlen fogalom. Az egész klub titka, a rengeteg munka, amit évek óta belefektetünk, a sok verseny, rengeteg öröm és bánat.
Folyamatos az utánpótlás? Vannak jelentkezők, akik boxolni szeretnének?
Szerencsére igen, toborzás nélkül is sok gyerek jön el hozzánk, időnként a közösségi oldalon teszünk közé felhívást. Jelenleg 50 versenyzőt tudtunk OB-n elindítani, országos szinten 10%-át az ökölvívóknak a klubunk teszi ki. Nem lehetek ezzel elégedett, jövőre növelném ezt a számot 60-70 főre. Tervezünk toborzást, országos felhívást, iskolalátogatások vannak tervben, hogy ez megvalósulhasson.
Ha valaki úgy gondolja, kipróbálná ezt a sportot, hol tud jelentkezni?
Debrecenben, az Euro szakiskolában, Angyalföld Tér 4 azám alatt. Mindenkit szeretettel várunk, főleg 14 év alatti gyerekeket, de az idősebbek is bátran jöhetnek. Lányokat is várunk 20 fős csoportunkba, akár 17-18 éves korban is el lehet nekik kezdeni.
Mire nevel ez a sport?
Tisztességre, becsületre, alázatra és fegyelemre nevel az ökölvívás. Jöttek hozzám olyan gyerekek, akiknek komoly viselkedésproblémáik voltak, rendőrségi ügyeikbe keveredtek, ez a sport bátran mondhatom jótékonyan hatott rájuk, megváltoztatta őket. Lehet, ezek nagy szavaknak tűnnek, de ez a tapasztalat. Intelligensek lettek, járják az országot, világot, a sport által és a hozzáállásuknak köszönhetően juthattak el különböző helyekre, egyértelmű a pozitív nevelő hatása a boxnak.
Ebben az edző szerepe is nagy, úgy gondolom…
Erre mindig azt szoktam mondani viccesen, általában minden évben öt évvel öregebb vagyok, szoktam hülyéskedni a srácokkal, ez a hajszálam miattad hullott ki, a másik más miatt. Megmondom őszintén, nem szeretek magamról beszélni, a versenyzők a fontosak, őket kell tolni, ők szerepeljenek. A versenyzőim beszélnek helyettem. Folyamatosan képzem magam, ott vagyok a válogatottnál is, hogy lássak, tanuljak. Számomra a versenyzőim sikere az elismerés és ez számomra elég. A sikerekben nagy szerepe van páromnak, Nagy Timinek is, hiszen ő is edzőként tevékenykedik a versenyzés mellett.
Salánki Lászlónak, kollégáinak, Szabó Sándor elnöknek és a sportolóknak gratulálunk az egész éves remek szereplésért és sok sikert kívánunk az elkövetkező időszakra is.




