Somlai Tamás: „Nem tartom lehetetlennek a BVSC legyőzését”

A DVSE pólósa elárulta, mi vezetett a vereséghez a budapesti egylet otthonában.

0

                                  Somlai-300x200 Somlai Tamás: „Nem tartom lehetetlennek a BVSC legyőzését”Fotó: Nagy Anita

A DVSE játékosainak nem sikerült megtréfálniuk a BVSC-t az egyik fél hetedik megszerzett pontjáig tartó párharc első mérkőzésén, így a fővárosiak 6-3-ra vezetnek. A Szőnyi úton az első etapot 2-1-re nyerte meg a debreceni gárda, sőt, Kállay Márkék a második nyolc perc során is méltó vetélytársai voltak a vasutasoknak, de a harmadik szakasztól egyre nagyobb előnyre tett szert a házigazda. A 10-4-es vereséget követően Komlósi Péter tanítványai szerdán a Debreceni Sportuszodában javíthatnak.

Hiába a jó rajt

„Nem kezdtük rosszul a budapesti összecsapást, az első két negyedben jól tartottuk magunkat, de a nagyszünet után elhúzott a BVSC” – tekintett vissza az előző heti ütközetre Somlai Tamás. „Ahogy telt az idő, a védekezésünk egyre inkább szétesett, pedig az elején masszívak voltunk hátul. A támadójátékunkon is javítani kell, hiszen a négy lőtt gól nagyon kevés. A harmadik és a negyedik játékrészben csupán egyszer vettük be a vetélytárs kapuját, ami nem megengedhető. A meccs végéhez közeledve fáradtságot éreztem a gárdán, a koncentrációval is akadtak gondok. Hazai medencében igyekszünk korrigálni, bár nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a BVSC egy nagyon összeszokott csapat. Úgy tudom, egy-két játékos sérüléssel bajlódik a riválisnál, ezt megpróbáljuk kihasználni. Nálunk Süveges Máté és Smitula Gergő beteg, de biztosra veszem, hogy mindketten vállalni fogják majd a játékot. Nem tartom lehetetlennek a BVSC legyőzését, az alapszakaszban már két vállra fektettük a fővárosi egyletet, ezt szerdán szeretnénk megismételni. A sikerhez stabil védekezésre, valamint hatékony támadójátékra lesz szükség” – zárta mondandóját a hajdúságiak 25 esztendős pólósa.

DVSE-BVSC, szerda 19.30

B.Á.