Sós Bence: „Mindig az lebeg előttem, hogy az összes párharcomat megnyerjem a pályán!”

Sós Bence szülővárosában, Hódmezővásárhelyen kezdett el futballozni. A DVSC-hez tizenhét esztendősen került, majd néhány esztendővel később debütált, mi több, gólt is szerzett a felnőtt élvonalban. 2017 nyaráig Mezőkövesden szerepelt, ahonnan értékes tapasztalatokkal felvértezve, stabil NB1-es játékosként tért vissza. A jelenleg futó idényben ugyan több sérülés hátráltatta, ám ahányszor pályára lépett, komoly pluszt és lendületet vitt együttese játékéba. Bencével az idei szezon mellett pályája alakulásáról, Pintér Attiláról, és játékoskedvenceiről is beszélgettünk.

0

sós-1-300x200 Sós Bence: „Mindig az lebeg előttem, hogy az összes párharcomat megnyerjem a pályán!”

A bajnokság legutóbbi fordulójában ismét legyőztétek a tavalyi aranyérmest, te pedig góllal és gólpassz értékű kapufával járultál hozzá a diadalhoz. Alighanem neked és a csapatnak is jót tett ez a siker.

Örültünk a győzelemnek, hiszen mindenáron szerettük volna kijavítani az előző hétvégén Vasas ellen elszenvedett vereségünket. Egységesek voltunk, kiálltuk a hazai rohamokat, és értékes három ponttal gyarapodtunk, mellyel továbbra is versenyben vagyunk a harmadik helyért, és úgy vélem, nem is lehet más a célunk, minthogy megszerezzük. Ezt nyilván a szurkolók is elvárják tőlünk, ám én akkor is büszke leszek a csapatra, ha erőfeszítéseinket nem koronázza dobogó. Elvégre nem szabad elfelejteni, hogyan indult a bajnokság.

A gólod kapcsán elmondtad, hogy a korábbiakkal ellentétben ezúttal nem hezitáltál sokat, inkább ösztönből oldottad meg a szituációt.

Ami a befejezéseket illeti, szerencsére sokszor kerülök helyzetbe, ám ezek gyakran kimaradnak, pedig nem gondolom, hogy rossz megoldásokat választanék. Elég a Vasas elleni gólhelyzetemre gondolni, ahol el akartam passzolni a labdát Nagy Geri mellett, ám ő bravúrral hárított. Kispesten nagy labdát kaptam Kevintől, nem gondolkodtam sokáig, ellőttem, és szerencsére sikerrel jártam. Ráadásul lélektanilag is fontos találat volt.

dsc_0126_custom_-300x200 Sós Bence: „Mindig az lebeg előttem, hogy az összes párharcomat megnyerjem a pályán!”

Sokat emészted magad egy-egy kihagyott lehetőség után?

Ez szituációtól függ. Természetesen bánt, ha kimaradnak a helyzeteim, de ha a csapat nyer, könnyebben túlteszem magam rajta. Ha sorsdöntő lehetőséget hibázok, és nem győzünk, már sokkal nehezebben emésztem meg a dolgot. Egy nap azonban elegendő ahhoz, hogy mindent tisztázzak magamban, és úgy gondolom, nem is szabad sokat rágódni a történteken, hiszen arra könnyen rámehet a következő hét edzésmunkája. Ebben sokat segít, hogy nem vagyok már 17 éves és ahogy telnek az évek, úgy válok rutinosabbá, és egyre jobban kezelem az ilyesfajta helyzeteket. Emellett a légkör is nagyon pozitív a csapaton belül, így mindig számíthatok a társak biztató, építő szavaira.

A hőn áhított bajnoki bronz nemzetközi kupaszereplést érhet. Gondolsz erre?

Nekem még nem adatott meg a nemzetközi fronton való debütálás, bár Kondás Elemér idején egy karnyújtásnyira voltam tőle, ám akkor talán még nem voltam elég érett. Mindenesetre nagyon jó érzéssel töltene el, ha egyszer, akár már idén nyáron egy nemzetközi kupamérkőzésen futhatnék ki a gyepre!

Kedden egy lépéssel közelebb kerülhettünk volna ehhez, ám a Puskás Akadémia elleni MK-visszavágón nem sikerült ledolgozni a négygólos hátrányt. Mi hiányzott?

Érzésem szerint a korai találat, mert egy esetleges kétgólos félidei előnnyel nagyon jó esélyünk nyílt volna a továbbjutás kivívására. Ez azonban már a múlt, mostantól minden energiánkkal az előttünk álló feladatokra szeretnénk koncentrálni.

Az őszi idény kifogástalan forgatókönyv mentén zajlott, ám ez a tavaszi szereplésetekről sajnos már nem mondható el.

Sajnos több problémával küszködtünk, s küszködünk. Jelenleg Bódi Ádám és Könyves Norbi sérülése hátráltat minket jelentősen, hiszen nem rendelkezünk hosszú kispaddal. Ellenben erényünknek tartom, hogy a cserejátékosok rendre tudnak segíteni a csapatnak. Elég Kusnyír Erik keddi játékára gondolnunk. Büszkék lehetünk rá, elvégre nagyon bátran játszott, sokat futott, és fiatal kora ellenére maximálisan helytállt.

Hogy látod, mi a jelenlegi DVSC legnagyobb erénye?

Sok a saját nevelésű játékosunk, így jól ismerjük egymást, tudunk küzdeni a másikért, a csapatért, és mindannyian átérezzük azt, hogy mit jelent a DVSC-ben, az elmúlt évtized legsikeresebb klubcsapatában futballozni. Büszkén viseljük a mezt, és igyekszünk mindent megtenni azért, hogy méltók legyünk rá.

Ha a saját teljesítményed szempontjából kellene értékelned a jelenleg futó idény eddig eltelt szakaszát, elégedetten tennéd?

Egyéni szempontból mindenképp jól indult az idei évad. Játszottam az első négy meccsen, jó formában voltam, a Paks ellen gólt is szereztem. Összességében nézve talán több lehetett volna bennem, ám a sérülések közbeszóltak. Sajnos ilyen foci és ez az élet legtöbb területére érvényes: egyszer ad egy kicsit, máskor viszont elvesz. Én viszont már nem szeretnék a múlttal foglalkozni. Az a fő, hogy sikeresek legyünk, és jól vegyük a hátralévő akadályokat. Én mindenesetre motivált vagyok, a pályán mindig az lebeg előttem, hogy az összes párharcomat megnyerjem. Ezt semmilyen külső nyomásra nem fogom tudni levetkőzni.

Tavaly nyáron másfél év mezőkövesdi kölcsönjáték után tértél vissza. Nem volt benned kérdés ezzel kapcsolatban?

Én nagyon szeretem Debrecent, és rengeteget köszönhetek a klubnak, valamint Herczeg Andrásnak is. Szerettem volna meghálálni a bizalmat, amit annak idején megkaptam. Így számomra nem volt kérdés, hogy itt folytassam, pláne miután eldőlt, hogy Bandi bá’ lesz a vezetőedző. Ezzel együtt köztudott, hogy voltak más ajánlataim is.

Az egyik ilyen forgatókönyv az lehetett volna, hogy követed Pintér Attilát Felcsútra.

Pintér Attila személyében egy rendkívül felkészült edzőt ismertem meg. Bár ő egy igencsak megosztó személyiség, én csak pozitív dolgokat tudok elmondani vele kapcsolatban. Élveztem a közös munkát, és szerettem az általa képviselt szemléletmódot, ahogy ő is kedvelte az én játékstílusomat. A Mezőkövesden eltöltött másfél év pedig minden tekintetben nagyszerűen alakult. Előbb feljutottunk az élvonalba, a tavalyi idény hajrájában kivívott bennmaradás pedig hatalmas eksztázist jelentett, nekünk és szurkolóinknak egyaránt. Az ő fanatikus támogatásukat soha nem fogom elfelejteni, igazi futball-láz uralkodott és számomra mindig lökést adott, hogy mögöttünk állnak.

Tartod még a kapcsolatot az egykori mezőkövesdi társakkal?

Dombó Dávid és Czuczi Márton személyében két nagyon jó barátot ismertem meg Mezőkövesden. Mindketten kapusok, akárcsak édesapám annak idején. De rajtuk kívül is sok kapus barátom van. Valamiért velük nagyon jól kijövök.

dsc_0459_custom_-300x200 Sós Bence: „Mindig az lebeg előttem, hogy az összes párharcomat megnyerjem a pályán!”

Ami a jövődet illeti, hosszabb távon is el tudnád magad képzelni Debrecenben?

Szeretek itt lenni, azonban a futball kiszámíthatatlan, és nem lehet tudni, mit hoz a jövő. Pillanatnyilag úgy érzem, rászolgáltam arra, hogy számítsanak rám, de ha ez a jövőben változna, nekem is mérlegelnem kell, hiszen 24 éves vagyok, az a legfontosabb, hogy folyamatos játéklehetőséget kapjak. Amennyiben viszont a jelenlegi bizalom és a feltételek a továbbiakban is adottak lesznek, Magyarországon kizárólag a DVSC jöhet számításba.

S ha külföldre merészkedünk, mely bajnokságot választanád?

Nekem kiskorom óta Hollandia az etalon. Tetszik az ottani szemléletmód, és az a fajta higgadtság, amely jellemző a holland emberekre. Tizenöt éves koromban volt szerencsém közvetlen közelről megtapasztalni mindezt, hiszen a Twente-nél vettem részt próbajátékon, és bár pozitív visszajelzéseket kaptam, egy UEFA-megkötés értelmében szülői felügyelet nélkül nem lehetett kiköltözni tizenhét éves kor alatt, így meghiúsult a dolog.

Emiatt nem alakult ki benned hiányérzet akkoriban?

Nem tagadom, kicsit bennem maradt, hisz fiatal voltam, ennek ellenére nem kerestem, s keresem a miérteket. Pláne annak ismeretében, hogy nem sokkal később jött a debreceni lehetőség, amely fontos lépcsőfoknak bizonyult a pályám alakulása szempontjából.

A labdarúgás iránti elköteleződésedet soha semmi nem írta felül?

A futballal egyidejűleg kipróbáltam a kézilabdát, és kosaraztam is, de valójában mindig a foci volt előtérben, és amikor a szüleim azt kérték, válasszak, egy pillanatig sem hezitáltam.

Egyenes út vezetett a profi karrier felé?

Eleinte nem éreztem a tehetségemet, és nem is voltam jobb a többieknél. Vásárhelyen 10-12 éves koromban még nagyon sok gyerek focizott, gyakran harminc-negyven fő is megfordult a pályán, és amikor A-B-C csoportokra osztották a létszámot, előfordult olyan, hogy én a C csapatba kerültem. Olyan tizennégy-tizenötéves lehettem, amikor kezdtek felszínre kerülni az erényeim, emellett az, hogy ballábas vagyok, jókora előnynek számított.

dvscftc_4_-300x200 Sós Bence: „Mindig az lebeg előttem, hogy az összes párharcomat megnyerjem a pályán!”

Milyen volt szülővárosodban játszani?

Nagyon sokat köszönhetek a vásárhelyi csapatnak, manapság is gyakran keresnek, hívnak, s nyomon követik pályám minden rezdülését. Ezért a mai napig köszönettel tartozom. De 17 évesen muszáj volt magasabb szintre lépnem.

Feltételezem, édesapád is fontos szerepet játszott abban, hogy idejekorán a labdarúgás bűvkörébe kerültél.

Természetesen. Kis túlzással a stadionban nőttem fel, és ezt egy percig nem bántam meg. Édesapámnak rengeteget köszönhetek, jó párost alkotunk, könnyen megértjük egymást. Szerencsére nem elfogult velem szemben, ha kell, megdicsér, ha viszont a helyzet azt kívánja, őszintén elmondja, miben hibáztam, vagy épp miben kell fejlődnöm. Nyilván fiatalabb korban, amikor kamaszodik az ember, ezt nehezebb elfogadni, mai fejjel viszont már úgy gondolom, ez így van rendjén. A családom támogatása egyébként nagyon sokat jelent. (Ezt mi sem jelzi jobban, minthogy Bence bal karján viseli valamennyi közeli hozzátartozójának születési dátumát – a szerk.)

Vannak olyan játékosok, akik inspirálnak téged?

A brazil Ronaldot mindig csodáltam. Mindemellett Dzsudzsák Balázs berobbanása is nagy hatást gyakorolt rám. Nagyon szerettem, s mai napig szeretem az ő játékát. A döntései miatt ugyan sokan bírálják, azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy mennyit tett a magyar válogatottért.

A napokban töltöd (épp az interjú megjelenésének napján – a szerk.) 24. születésnapodat. Nagy ünneplés lesz?

Most elsősorban a DVTK elleni szombati meccs lebeg a szemem előtt. A köszöntéseknek természetesen örülök, de ünneplés majd csak a bajnoki után jöhet szóba. Egyébként sem vagyok az a féktelenül bulizós típus. Nem mondom, hogy korábban nem jártam el, de akkor sem sűrűn, és inkább a baráti összejöveteleket, beszélgetéseket preferáltam. Ma már inkább a pihenésé a főszerep. Pláne annak tükrében, hogy immáron nyolc hónapja komoly és boldog párkapcsolatban élek barátnőmmel, így szabadidőm javát igyekszem vele tölteni.

T.S.