Európa egyik legnagyobb utánpótlás röplabda-versenyén a torna története során eddig 63 országból vettek részt játékosok, de a szervezők reményei szerint ez a szám idén is növekedni fog.
Időrendben a strandröplabda Eötvös Kupa kerül megrendezésre augusztus 18-án és 19-én, és csak ezt követi augusztus 21-23 között a teremröplabda Eötvös Kupa.
A homokon rendezett versenyen a szervezők emlékeznek a két és fél éve autóbalesetben elhunyt volt játékosukra, ezért Tóth Kinga Emlékversenyként rendezik a küzdelmeket. A hölgyek hat kategóriában, az urak két kategóriában, míg a vegyes párosok egy kategóriában versenyeznek Hajdúnánáson.
A lányoknál az U12-es korosztályban a budapesti Kertvárosi SE, a kunhegyesi TKKSE és a debreceni Eötvös DSE párosai küzdenek a minél jobb helyezésekért.
A lányoknál az U14-es korosztályban három finn páros mellett a Szolnoki Sportcentrum, a debreceni Tálent SE, a Szentesi KK és az U12-ben is szereplő három egyesület indít párosokat.
Az 16-os korosztályban három ország 16 párosa játszik az érmekért és a különdíjakért. Több párossal szerepel ebben a kategóriában Debrecen finnországi testvérvárosa és a hazaiakon kívül a felvidéki Mustang Beachvolley is indít egy duót.
Az U18-asoknál öt magyar egyesület mellett szlovák és finn párosok próbálnak érmeket szerezni.
Az U20-as versenyben az idei speciális kupákat több klub játékosai is megpróbálják elhódítani. Ebben a kategóriában a Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft., a MATE-Gödöllői Egyetemi Atlétikai Club, a DEAC és az Eötvös DSE nevezett párosokat, de egy határon túli egyesület is indul, az ACS Viitorul Bors, Romániából.
A felnőttek között a három algériai válogatott páros dolgát a Hajdúnánási Strandröplabda Egyesület, a Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft, az MVSC, a Szentesi KK, az Eötvös DSE és a nagykaposi Mustang Beachvolley kettősei próbálják megnehezíteni.
A fiúk U18as kategóriájában hazai párosok között fog eldőlni az elsőség kérdése. A Hajdúnánási Strandröplabda Egyesület, a NARE, a Karcag, a Szolnoki Sportcentrum, a GLP Nyíregyháza, a Svetits DSE, a Kunhegyes, a Miskolc és a DEAC nevezett csapatokat.
A felnőtt férfiaknál is izgalmas lesz a verseny, mert a tapasztalt párosok mellett fiatal tehetségek is indulnak, mellettük pedig három algériai válogatott és két nagyváradi kettős is szeretné elhódítani a legnagyobb serlegeket. Érdekesség, hogy ebben a kategóriában indul kongói és tanzániai játékos is.
A vegyes párosok kategóriájában a hazai versenyzőkön kívül algériai, román és szlovák játékosok is neveztek.
A strandröplabda Eötvös Kupa után a teremben három napon keresztül 16 leány és 8 fiúcsapat küzdelmeit tekinthetik meg a mérkőzésekre kilátogatók. A homokon szerepölő játékosokon kívül a szervezők csapatokat várnak Máltáról, Lengyelországból és Szerbiából is. Így az öt nap alatt összesen 11 ország játékosai szerepelnek az idei Eötvös Kupán.
Több információ található a verseny honlapján: http://eotvoscup.fw.hu





