Széles Diána: „Valóban csodát láthattunk a színpadon”

Debrecen alpolgármestere úgy fogalmazott a szombati gála kapcsán, hogy az összefogás eredménye egy művészi alkotás.

0

szeles-dia-300x164 Széles Diána: „Valóban csodát láthattunk a színpadon”Fotó: Ásztai Csaba

A Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület december 9-én tartotta évzáró, egyben adventi gáláját, mely ünnepi eseményt Debrecen alpolgármestere, Széles Diána nyitotta meg. A gáláról a Debreceni Sportélet hasábjain is beszámoltunk, amelyben úgy fogalmaztunk: Csoda néhány négyzetméteren. – Valóban csodát láthattunk a színpadon. Bármikor nézem meg a Feeling előadásait, mindig felfedezek valami újat a koreográfiákban, olyan érzésem támad, mintha először látnám a produkciókat. Fantasztikus volt a hangulat a gálán, káprázatos volt a műsor, de ami a legfontosabb, nem csak a gyermekek táncoltak – hiszen itt voltak a szülők, nagymamák, nagypapák, testvérek – hanem az egész család. Rengeteget dolgoztak, hogy elkészüljenek a szép ruhák, a díszletek, a koreográfiák, összerakják a zenét, ennek pedig művészeti alkotás az eredménye. A Feeling egy gondoskodó, összetartó közösség, de ez a debreceni táncegyesületekre is igaz – fogalmazott az alpolgármester.

-Szüleim nagyon szerettek táncolni, engem is próbáltak a néptánc felé terelni, de már gyerekként is inkább a labdás sportágak vonzottak. Vallom, hogy a tánc komoly sportértékkel bír, bár sokan ezt másképp gondolják. Rengeteg munka fekszik egy pár perces, akrobatikus elemekkel tarkított koreográfia betanulásában. Megfelelő fizikális állapotban kell lenniük a táncosoknak ahhoz, hogy a színpadon könnyedén mutassák be a produkciókat – mondta Széles Diána.