Szűcs János: „nem gondoltam, hogy ilyen jó sorozatot produkálunk”

A DVSC-DLA U15-ös csapatának őszi teljesítményét értékelte az együttes vezetőedzője, aki szezon közben vette át a szakmai munka irányítását.

0

fotó-300x200 Szűcs János: „nem gondoltam, hogy ilyen jó sorozatot produkálunk”

Október közepén az őszi szezon felénél, hét mérkőzés után vettem át a csapat irányítását, akkor elég rossz mutatókkal rendelkezett a gárda, hiszen hat ponttal a 16 csapatos bajnokság utolsó előtti helyén állt. A közös munka megkezdésekor két fő célt fogalmaztam meg, az első, hogy rend és fegyelem legyen, ami az én munkamorálomban a legfontosabb, ezt már az első edzés előtt meg is beszéltem a fiúkkal. A második, hogy elmozdítsam őket a hátsó zónából, legalább az első tízbe kerüljünk be az őszi szezon végére. Ezt azért is tartottam nagyon fontosnak, mivel láttam, a játékosokat is nagyon bántotta, hogy ilyen eredménytelenül játszanak, valamint tudtam, ha ez sikerül, akkor az önbizalmuk is visszatér. Az első két hétben feltérképeztem a csapatot, nagyon sokféle gyakorlatot végeztettem velük, hogy lássam, mi lehet az oka a gyengébb szereplésnek. Elsősorban a védekezésünket kellett rendbe tenni, hiszen a hét meccsen kapott tizenhárom gólt sokalltam. Egy szavam sem lehet a játékosokra, mert úgy érzem, nagyon hamar megértették mit várok el tőlük az edzéseken és a mérkőzéseken, a srácok minden energiájukkal törekedtek is arra, hogy ezt meg is valósítsák. Természetesen bíztam abban, hogy sikerül kicsit felpörgetnem a csapatot, de azt nem gondoltam, hogy ilyen jó sorozatot produkálunk.

Nyolc mérkőzéses nem találtunk legyőzőre, ötöt megnyertünk, hármat pedig döntetlenre hoztunk. Ahogy gondoltam előzetesen, ez folyamatosan olyan energiákat szabadított fel a játékosokban, hogy egyre jobban dolgoztak az edzéseken, magabiztosabban játszottak a mérkőzéseken. A sok munka beérett, védekezésünk annyira feljavult, hogy ezeken a találkozókon csak öt gólt kaptunk, sőt, volt zsinórban négy mérkőzés, amikor az ellenfeleink nem tudták bevenni a kapunkat. Fejlődtünk az előre játékban is, talán egy meccs kivételével dominálni tudtunk, a mi akaratunk érvényesült. Szép gólokat szereztünk, gyors, kombinatív játékkal, kevés labdaérintéssel alakítottuk ki helyzeteinket, hatékonyabbak voltunk, ezt bizonyítja tizenhat találatunk. A legnagyobb fejlődést azonban mégis abban látom, hogy szervezettek lettünk, csapatként működtünk, az őszi szezon végére feltornáztuk magunkat az 5. helyre, amiért minden elismerés megilleti a csapatot.

Nagyon keményen dolgoztak a fiúk, maximálisan megérdemlik, és rájuk is fér a szünet, a pihenő. Ezen a héten befejezzük az edzéseket és január 14-én találkozunk újra, de a szabadság alatt kapnak futó és erősítő feladatokat a srácok. Jó pihenést, kellemes ünnepeket kívánok!

A DVSC-DLA U15-ös csapatának őszi statisztikája:

15 mérkőzés, 7 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség, 32 lőtt és 18 kapott gól. 24 ponttal az 5. helyen végeztek a bajnokság őszi szakaszában.

A csapat legeredményesebb játékosa Krajcsovics Ábel 11 találattal.

Szép volt srácok!