
-Igazi rangadót játszottunk a Ferencváros ellen, ezen a találkozón a jó eredmény mellett az is nagyon fontos volt, hogy olyan teljesítményt nyújtsunk, amivel megnyerjük a szurkolókat, hogy azok, akik kilátogattak a Nagyerdei Stadionba, legközelebb is ott legyenek a lelátón – kezdte mondandóját Tisza.
Értékes pont
A végig kiélezett mérkőzésen a Loki felnőtt a feladathoz – Nagyon jó hangulatban zajlott a mérkőzés, a Fradi kezdett jobban, a félidő elején többet birtokolták a labdát, irányították a játékot. Mi kissé idegesen kezdtünk, de az egyenlítő gól megnyugtatott minket, onnantól feljavultunk játékban, elhittük, van keresnivalónk a listavezető ellen és méltó ellenfelei voltunk a bajnokaspiránsnak. Sőt, a második félidő úgy alakult, hogy kis szerencsével, akár a győzelem is meglehetett volna. Szerettük volna megszerezni a három pontot, de a döntetlen mindenképp igazságos eredmény, mindkét oldalon voltak lehetőségek. Nagyon értékes ez az egy pont, amit meg kell becsülnünk. Véleményem szerint, ez a találkozó jó propagandája volt nem csak a debreceni, hanem a magyar labdarúgásnak is – értékelte a találkozót támadónk.
Könyves élete gólját lőtte
Természetesen Könyves csodagóljáról is beszélt oldalunknak – Megmondom őszintén, hosszú pályafutásom alatt ilyen gólt, amit Könyves Norbi szerzett, még nem láttam. Sokáig nem tudott betalálni a kapuba, ettől játéka görcsössé vált, többször beszélgettünk, mondtam neki, meg lesznek a helyzetei, ne legyen türelmetlen, ha higgadt tud maradni a gólok is jönni fognak. Az utóbbi meccseken ez már sikerült, Norbi jó formában van, ezt kell minél tovább megtartania.
Bekerülni a kupadöntőbe
-Nagyon fontos számunkra a kupa, mindenképp szeretnénk megnyerni, ehhez első lépésként a Puskás Akadémia ellen kell kivívnunk a továbbjutást – tért rá a szerdai kupamérkőzésre technikás játékosunk. – Idegenben kezdünk, taktikusan, okosan kell játszanunk, jó lenne gólt is szereznünk. Remélem, a debreceni visszavágón ismét sokan lesznek a lelátón, ha nem is tízezren, bár az lenne az igazi, és belehajszolnának minket a győzelembe, hogy kupadöntőt játszhassunk. Természetesen, ezért mi is mindent meg fogunk tenni.
Megtartani a szurkolókat
-Nagyon jó érzés volt úgy kimenni a pályára, hogy ennyi szurkoló van a lelátón, nekem ilyenben többször volt már részem, de ez mindig óriási élmény. Biztos vagyok abban, ha nincs Tőzsér Dani felajánlása, amiért minden elismerést megérdemel, 6-7 ezren akkor is kijöttek volna. Ha azt a 3-4 ezer embert, akik még pluszban ott voltak, teljesítményünkkel meg tudjuk fogni és legközelebb is eljönnek, lenne egy tízezres nézőszám, ami hasznára válna nem csak a debreceni, de a magyar labdarúgásnak is. Fontosak a szurkolók, mindent meg kell tennünk, hogy éreztessük velük, mennyire sokat számítanak a csapatnak – zárta nyilatkozatát Tisza Tibor.





