Uszonyosúszás: Teljes a debreceni éremkollekció

Vasárnap fejeződött be Görögországban a 27. CMAS Uszonyosúszó Európa-bajnokság, ahol a magyar csapat és a Debreceni Búvárklub úszói sikeresen szerepeltek. A nemzeti csapat vezetője, Kókai Dávid, és a két debreceni versenyző, Senánszky Petra és Szűcs Rebeka értékelték a kontinensviadalon nyújtott teljesítményüket.

0

dávid-és-a-lányok-300x200 Uszonyosúszás: Teljes a debreceni éremkollekció

Kókai Dávid a magyar csapat vezetőjeként is jelen volt az Európa-bajnokságon – Előzetesen, a realitásokat figyelembe véve 10 érem, három-négy arany volt a cél, az aranyak számában ugyan elmaradtunk, de 12 éremmel zártuk az Európa-bajnokságot, úgyhogy teljes mértékben elégedettek lehetünk. Egy pici hiányérzet, pont az aranyak számában azért lehet bennünk, mert ugyan Petra révén kettőt szereztünk, de volt két versenyszám, ahol nagyon kevés hiányzott hozzá, például Varga Krisztina 50 búváron 16 századdal maradt le a győzelemről és lett „csak” negyedik, óriási országos csúcsot úszva. Voltak nagyon szoros versenyek, amikből nem mindig mi jöttünk ki győztesen, de a sport ilyen, ez tanulság lehet számunkra, építő jellegű a jövőre nézve. Nem ez volt a valaha rendezett legjobb kontinensviadal, a szervezés és a medence azért nem mindig ütötte meg azt a színvonalat, ami méltó lett volna a versenyzőkhöz, de a víz és a medence mindenkinek ugyan az volt, 12 éremmel térhettünk haza, úgyhogy elégedettek lehetünk – értékelte a nemzeti csapat teljesítményét a Debreceni Búvárklub szakembere.

A válogatott után, a debreceni lányok teljesítményéről elmondta – Petra (Senánszky Petra-szerk.) már megszokta, hogy az esélyesség terhével ugrik a vízbe, de számára ez már nem jelent különösebb terhet. 50 és 100 uszonyos gyorson Európa-bajnoki címet szerzett, tovább tart egy egészen elképesztő sorozat, zsinórban 99 győzelemnél tart. 2012 júniusa óta, ahol hazai és nemzetközi versenyen rajthoz állt, első helyen végzett, ez egy nagyon komoly teljesítmény, reméljük, ősszel Dunaújvárosban meg lesz a 100. is. Azt viszont őszintén meg kell mondanom, a formaidőzítése nem sikerült túl jól, a felkészülés alatt sok új dolgot kipróbáltunk, az edzőtáborban más stratégiát követtünk, ez nem jött be. Igazából minden mutatóban felülmúlta korábbi önmagát, de az Eb-n nem azok az időeredmények jöttek ki, amikre számítottunk. Viszont a kontinensviadal pont ezért jó, mert ha valamikor lehet, és kell is kísérletezni, pont ez a verseny a két év múlva sorra kerülő Világjátékok előtt, mi is rengeteg hasznos tapasztalatot szereztünk. Az aranyak mellett két váltóban is elindult, ezüst és bronzmedállal gazdagította éremgyűjteményét. A harmadik helyen végzett váltónak tagja volt Szűcs Rebeka, aki egy sikeres érettségi után pár nappal volt, nagyszerű időt úszott, az, hogy megszerezte első felnőtt érmét, óriási siker, maradéktalanul elégedett lehet az idei évvel. Elégedett vagyok az eredményekkel, örülök, hogy nagyon sok hasznos tapasztalatot szereztünk, még aludnom kell otthon párat, hogy meg is tudjam ezeket fogalmazni – zárta mondandóját Kókai Dávid.

A debreceni aranylány, Senánszky Petra két arany, egy ezüst, egy bronzéremmel zárta a kontinensviadalt, zsinórban 99. győzelménél tart tart – Az Európa-bajnokság előtt ugyan olyan jó formában éreztem magam, mint két éve a Világjátékok előtt, akkor 50-en és 100-on világcsúcsot úsztam. A mostani versenyen viszont már a bemelegítő nap után éreztem, nem úgy sikerült időzíteni a csúcsformát, ahogy elterveztük. Mióta a felnőtt mezőnyben versenyzek, talán ezek voltak a legnehezebb úszásaim, fejben nagyon össze kellett szednem magam, hogy sikerüljön nyernem, nagyo örülök a két aranynak, viszont az időeredményekkel nem vagyok teljesen elégedett. Talán a két váltó volt, ahol aránylag jobban esett az úszás, bár itt a terhek megoszlanak. Nagyon izgalmas volt mindkét váltó, boldogok vagyunk, hogy ezüst és bronzérmet szereztünk. Petrától szinte mindenki győzelmet vár, de a kiváló sportember ezzel is megbirkózik – Az esélyesség terhét van, mikor nehezebb, van, mikor könnyebb elviselni, de vagyok már olyan érett és tapasztalt, hogy nem ez befolyásolja a teljesítményemet, hanem az adott felkészültségi és mentális állapotom. Nagyon remélem, hogy még idén megszerzem a 100. győzelmemet, erre ősszel lesz lehetőségem. Most jön egy háromhetes pihenő, augusztusban kezdjük a munkát, még nem teljes intenzitású edzésekkel, majd szeptembertől kezdődik a neheze.

A Debreceni Búvárklub tehetséges, fiatal úszója második nemzetközi felnőtt versenyén megszerezte első érmét. Szűcs Rebeka szinte az iskolapadból esett be az Eb-re, hiszen pár nappal előtte érettségizett. – Ez volt második felnőtt versenyem, abszolút felülmúlta minden várakozásomat. Egy éve még hatodikak lettünk váltóban, terveztük, hogy idén jó lenne felállni a dobogóra, de ez nekem csak a legmerészebb álmaimban szerepelt, viszont mindannyian jól úsztunk és sikerült. Kimondhatatlanul boldog vagyok, első felnőtt érmemet szereztem, jó érzés volt megosztani a lányokkal az örömöm. Év elején még szomorú voltam, mert akkor úgy nézett ki, az érettségi miatt nem utazhatok ki az Európa-bajnokságra, de szerencsére korábbra tették a szóbeli vizsgáimat. Nagyon jól alakult ez az év számomra, ott lehettem a kontinensbajnokságon, érmet szereztem, sikeres érettségi vizsgát tettem, úgy néz ki, elég lesz a pontom a pszichológia-szakra, az minden vágyam évek óta, hogy felvegyenek. Bízok benne, hogy sikerül és a Debreceni Egyetemen folytathatom tanulmányaimat, de ha nem sikerülne a felvételim erre a szakra, készültem „B” tervvel, gyógytornászként tanulok tovább. Most jön egy hosszabb szünet, négy napot a családommal töltök, viszont utána utazok Spanyolországba, egy hónapot leszek Malagában, ahol iskolába fogok járni, szeretném a spanyolt minél jobban elsajátítani, az olasz mellett. Ez egy aktív pihenés lesz, új embereket ismerhetek meg, új környezetbe kerülök, új impulzusok fognak érni.