Üveges Katalin: „Ha mindent újra kezdhetnék, ismét a futsalnál kötnék ki”

Az egyetemi női futsalcsapat játékos-edzőjével, a DLA-DEAC U19-es együttes trénerével beszélgettünk a kezdetekről, a jelenről és a jövőről.

0

veg1-1-300x177 Üveges Katalin: „Ha mindent újra kezdhetnék, ismét a futsalnál kötnék ki”

Mára már elfogadták a női labdarúgást, évekkel ezelőtt viszont furcsa szemmel néztek azokra a lányokra, akik fociztak. Mi döntött a futball mellett?

Mondhatnám, bele születtem, hiszen édesapám is labdarúgó volt, de bátyámmal, aki három évvel idősebb nálam, mikor kicsik voltunk, állandóan rúgtuk a bőrt. Gyakorlatilag fiúk között nőttem fel, gyermekként a labda szerelmesévé váltam, és ez a szerelem a mai napig is tart. Idővel, az úgynevezett grundfocis korszak után már egyesületben, szervezett keretek közt tanultam a futballt. Szép gyermekkorom volt, folyamatosan csak a labda, és a foci volt a középpontban. Már akkor tudtam, ez egy életre szóló erős kötődés. Mindent a focihoz alakítottam, bárhol játszottam, ez volt az első.

Hol ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival?

Mikor elkezdtem az általános iskolát, szüleim Gádoroson beírattak a helyi csapatba, ahol fiúk között, egy szem lányként kergettem a lasztit, nagypályás lánycsapatban először Algyőn, majd Szegeden fociztam.

Fiúk hogy fogadták?

Mivel Gádoroson nem volt lánycsapat, így a kényszer szülte, hogy fiúk közt kellett játszanom. Eleinte furcsállották, de látták rajtam, hogy szeretek focizni, és mindent megteszek azért, hogy jobb és jobb legyek, így hamar befogadtak. Egyébként se tudtak volna lerázni, annyira imádtam ezt a sportot. Többségükkel a mai napig is tartom a kapcsolatot, figyelemmel kísérik pályafutásomat, ahogyan én is az övékét.

Szülők mit szóltak, hogy leányuk labdarúgó akar lenni?

Apukám maximálisan támogatott, anyukám szintén, bár ő inkább féltett, nyilván idegen volt számára, hogy egy ilyen fiús sportágat választottam. Minden segítséget megkaptam tőlük, mindig mellettem álltak. Nagymamámnak szerintem a mai napig furcsa, hogy egyszem lányunokája focizik, de mikor a közelben játszunk, akkor mindig ki szokott jönni a mérkőzésekre, legutóbb a békéscsabai találkozónkat nézte meg. Egy játékosnál szerintem alapvető szempont kell legyen a családi háttér, támogatás ahhoz, hogy sikeres legyen, szerencsére én ezeket megkaptam.

A futsal mikor került képbe?

11 éves lehettem, amikor a Szentes csapatába igazoltam, itt már lányok közt játszottam, és végre a teremlabdarúgásé, a futsalé volt a főszerep. Szentesen akkoriban kiemelkedő teljesítményt nyújtott a felnőtt csapat, többszörös magyar bajnokok voltak, igazi példaképekké váltak előttem a játékosok. 14 évesen már bemutatkozhattam a felnőttek között, fejlődésem szempontjából ez sokat jelentett. Jókor voltam jó helyen, és ez az időszak az egész életemet megpecsételte. Az együttessel nagyon fiatalon már bajnoknak mondhattam magam.

Nagypályás foci vagy a futsal áll közelebb önhöz?

Egyértelműen a futsal. Itt a technikai készség kerül előtérbe, sokkal jobban kidomborodnak az egyéni képességek, pörgősebb a játék, több a labdaérintésszám, kisebb a játékterület. A mentális és fizikális adottságaim is erre álltak rá az évek folyamán. Szerettem a nagypályát is, ott az osztrák első osztályig jutottam, de nem tudnám egy lapon említeni a kettőt.

Mikor mutatkozott meg, hogy van érzéke a futballhoz?

Már 7-8 évesen volt sportértéke annak, amit csináltam, kiemelkedtem fiú társaim közül, gólkirály voltam, legjobb játékosnak járó díjakat kaptam, több cikk is jelent meg rólam, amiket az apukám előszeretettel össze is gyűjtött.

Szentes után hogy alakult a sportpályafutása?

A gimnáziumi éveim alatt Kiskunfélegyházán játszottam, ahol egy nagyon jó kis csapat volt, de ingáznom kellett a foci miatt Szeged-Szentes-Félegyháza között, ami túl sok volt már számomra, ez rá is ment kicsit a tanulmányaimra, így végül a szegedi vonalat elhagytam. Az utolsó előtti évben felkerültem a fővárosba, ahol előbb a Vestához, majd az Univerzumhoz kerültem, de több csapatban is szerepeltem, mint például nagypályán az Astrában, a Győri ETO-ban, valamint Szombathelyen, ezt követően igazoltam külföldre.

Éveket töltött Olaszországban, több csapatban is játszott. Kintről keresték meg, vagy ajánlották?

Még a győri időszak alatt megkeresett Bagdi Csilla, akinek voltak olasz kapcsolatai, és csapattársaimmal, Csepregi Gabriellával, valamint Nagy Tündével együtt engem is ajánlott egy menedzsernek, viszont nem kerültünk ki egyből. Mivel a győri légkörrel nem tudtunk azonosulni, amiket ígértek az akkori vezetők, azokat nem tartották be, így szerződést bontottunk válogatott társaimmal együtt, és én a Strum Graznál folytattam a labdarúgást. Az osztrák vonal és maga a nagypályás foci ekkor már nem nagyon vonzott, egyedül is voltam nagyon, nem igazán sikerült a beilleszkedés, ezért úgy gondoltam kipróbálom magam Olaszországban is, és újra felvettük Csillával a kapcsolatot. Két klub közül azt választottam, ahol a másik két magyar lánnyal együtt játszhattam. Nagyon szép éveket töltöttem kint, több egyesületnél is megfordultam, olasz bajnok lettem már az első szezon alatt, és ez az időszak lényegesen meghatározta az egész életemet.

veg3-DI-300x200 Üveges Katalin: „Ha mindent újra kezdhetnék, ismét a futsalnál kötnék ki”

Fotó: Derencsényi István

Olaszország hozta meg a válogatottságot?

A magyar női futsal válogatott 2008-ban alakult meg, Csepregi Gabriellával, Varga Adéllal, Ganczer Hajnival, mi már a kezdetektől fogva a tagjai lehettünk. A kinti évek alatt is rendszeresen hazajöttem, illetve elutaztam a válogatott mérkőzésekre, egyedül akkor nem engedett el az olasz klubom, mikor a bajnoki címért játszottunk a rájátszásban. Szerencsére ezt jól kezelte a spanyol származású szövetségi kapitányunk, Sito Rivera, inkább támogatott benne, minthogy emiatt megorroljon rám.

A szép évek után mégis végleg hazatért…

Életem eddigi legnehezebb időszaka következett, Édesanyám súlyos beteg lett, így nem volt kérdés számomra, hogy hazajövök, mellette akartam lenni. Sajnos egy hónap múlva elvesztettem, ami lelkileg nagyon megviselt, bár benne volt a képben, hogy visszamegyek, de a családom innentől fogva még fontosabb lett, mint azelőtt volt, egyszerűen csak a közelükben szerettem volna maradni. Nagyjából egy év kellett, hogy fel tudjam dolgozni a tragédiát, folyamatosan a miértekre kerestem a választ, a foci is teljesen háttérbe szorult, függetlenül attól, hogy szinte azonnal játékos-edzője lettem Pesten egy NB-I-es csapatnak. Azt a döntésemet, hogy itthon maradtam, egy pillanatig se bánom, ma már a játék mellett már az edzői karrieremet építgetem.

Jelenleg a DEAC női csapatának a játékos-edzője. Hogy került Debrecenbe?

Mióta hazajöttem képben volt a DEAC, Radics Ági meghívott egy böszörményi tornára, már akkor felvetődött az, hogy az egyetemi csapatnál, mint játékos-edző folytatom a futsalt, de egy időre ez lekerült a napirendről. Időközben viszont változtak a magánéleti körülményeim, ami egyértelműen Debrecen felé irányított. A vezetőkkel folytattuk a tárgyalásokat, akik végül megteremtették a kért feltételeket, így elvállaltam a feladatot. A futsal mellett a DLA-DEAC U19-es lánycsapatának vezetőedzői feladatait is én végzem, ami szintén egy megtisztelő feladat számomra, tele van kihívásokkal és önfejlesztéssel.

Egyértelmű volt, hogy az edzői pályát választja?

Még Olaszország előtt, protokoll nemzetközi utazás és rendezvényszervezői tanfolyamon vettem részt, majd 2013-ban megszereztem a testépítő-fitness edzői képesítést, mivel akkor úgy gondoltam, ezzel a munkával tudnék azonosulni. Viszont mikor hazajöttem, egyértelművé vált számomra, hogy csak labdarúgó edzőként tudom elképzelni a jövőmet. A két szakma nem áll távol egymástól, sok dolgot tudok alapozó-felkészítő edzéseken kamatoztatni az ott szerzett tapasztalatokból. Nem akartam abbahagyni a tanulást, ezért tavaly a Grassroots C, illetve most idén a futsal edzői diplomát sikerült megszereznem, de további képzések is szerepelnek a jövőbeni listámon.

veg4-300x300 Üveges Katalin: „Ha mindent újra kezdhetnék, ismét a futsalnál kötnék ki”

A DEAC nagy lehetőség előtt áll, már kopogtatnak az NB-I ajtaján. Be fognak nyitni, illetve átlépik a küszöböt?

Nagyon remélem, hogy nem benyitunk, hanem betörjük azt a bizonyos ajtót! Erre most nagy sanszunk van, ha a kötelező győzelmeket hozzuk, és a Ferencváros elleni visszavágón is jól szerepelünk, akkor sikerülhet az álmunkat megvalósítanunk. Viszont annyira szoros most a mezőny, hogy az is előfordulhat, hogy a gólkülönbség fog majd csak dönteni a csapatok között. A keretünk erős, jó képességű játékosok vannak a csapatban, egyre inkább összekovácsolódik a társaság, inkább az a kérdés, hogy az esetleges sérülések, illetve a játékvezetői baklövések mennyire fognak hátráltatni minket. Az élvonalban lenne a helyünk, mindent meg is teszünk, hogy a következő bajnoki évet már az első osztályban kezdhessük. Ahhoz viszont, hogy ott is helyt tudjunk majd állni, mindenképpen kellene erősítenünk.

Hogy érzi magát Debrecenben?

Nagyon jól, megszerettem Debrecent, nagyon szép város, szeretek itt élni. Mikor van egy kis szabadidőm, a családommal és a barátaimmal sétálunk egy jót a Nagyerdőn, a belváros is csodálatos, Pallagon is dolgozok, az akadémia is nagyon szép környezetben van. Még nem volt időm feltérképezni a nevezetességeket, de nyáron feltétlenül pótolom ezt a hiányosságot. Mikor ideköltöztem, nem gondoltam volna, hogy ennyire szívemhez nő majd Debrecen.

Még van hátra néhány mérkőzés a futsalban és a nagypályán, de egyszer véget ér a bajnokság. A fárasztó szezon után mivel fog feltöltődni?

Nagyjából 2-3 hét lesz a szünet, utána ismét tanulási időszak következik, szeretném megszerezni még a nyáron a „B” licences edzői diplomát. Utána természetesen a pihenés is szerepet kap, ilyenkor többet tudok együtt lenni a családommal, barátokkal. Nem nagyon szoktunk unatkozni egyébként sem.

veg2-DI-300x200 Üveges Katalin: „Ha mindent újra kezdhetnék, ismét a futsalnál kötnék ki”

Fotó: Derencsényi István

Gyermeke még kicsi, de mi lesz, ha néhány év múlva azzal áll ön elé, hogy focizni szeretne?

Ha focizni szeretne, támogatni fogjuk benne, de jobban örülnénk neki, ha más sportot választana. Lehet azért, mert tudom én miken mentem keresztül, ennél azért könnyebb és biztonságosabb utat kívánnék neki, de azt is tudom, minden sportnak meg van a maga nehézsége.

Visszatérve a futsalhoz, még aktív játékos, a válogatottban is szerepet kap. Meddig lehet pályán lenni, milyen célok vannak a visszavonulás után?

Ha tehetném, életem végéig a pályán lennék, de ez nem lehetséges, olyan négy-öt év aktív játék van még a pályafutásomban. Van, aki még 40 évesen is játszik, de szerintem az már kondicionálisan nem az igazi. A visszavonulás után mindenképp maradni szeretnék a futsalnál, edzőként, jobbik esetben szakosztályvezetőként. Van egy egyesületünk, amit egy barátommal, Tóth Ferenccel alapítottunk, sajnos ő már december óta nem lehet köztünk, tervben van, hogy életre keltem a klubot, ahol az utánpótlásképzésre fektetném a hangsúlyt.

Azt csinálja, amit szeret?

Minden kétség nélkül! Ha mindent újra kezdhetnék, ismét a futsalnál kötnék ki, a sportban eltöltött éveken szinte semmin nem változtatnék. Korábban zongoráztam, kézilabdáztam, megfordult már a fejemben, mi lett volna, ha az utóbbi mellett maradok, esetleg jóval korábban igazolok külföldre, vagy visszamegyek Olaszországba, de mint az életben, a sportban sincs ha, ezekre már soha sem fogom megkapni a választ. Az viszont biztos, hogy most ott vagyok, ahol lenni akarok, és azt csinálom, ami lenni akarok.