Fotó: dvsckezilabda.hu
Kedden újabb két évre kötelezted el magad. Milyen érzések vannak most benned?
Boldog vagyok, hiszen nagyon megszerettem a klubot és a várost, így nem igazán volt bennem kérdés ezzel kapcsolatban. Debrecenben minden adott ahhoz, hogy fejlődni tudjak. Jó a marketing, kiváló háttérmunka zajlik, stabil lábakon áll az egyesület. Mi, játékosok mindent megkapunk a vezetőségtől, és abszolút megnyugtató, hogy ilyen körülmények között, ilyen környezetben dolgozhatunk. Egyetlen feladatunk, hogy a pályán nyújtott teljesítményünkkel megháláljuk ezt.
A hosszabbítás apropóján elmondtad, hogy nem gondolkodtál sokat az új ajánlaton. Mégis mennyi időt vett ez igénybe? Egyedül mérlegeltél?
Voltak ugyan más ajánlataim, ám néhány hét leforgása alatt eldőlt, hogy a továbbiakban is itt folytatom. A döntés természetesen az enyém volt. De a férjem véleményét kikértem, elvégre az én jövőm őt is ugyanúgy érinti. Végül egyetértettünk abban, hogy ez az ideális megoldás, mivel Debrecenben képzeljük el a jövőnket.
Annak idején milyen érvek szóltak debreceni szerződés mellett? Majd dacára annak, hogy te magad sem gondolkodtál ilyen hosszú DVSC-karrierben, mi volt az, aminek köszönhetően mégis itt ragadtál?
Megmondom őszintén, csabai pályafutásom utolsó időszakában kissé belefásultam a kézilabdába. Mi több, az is felmerült bennem, hogy pontot tegyek sportolói karrierem végére. Kihívásra vágytam, kíváncsi voltam, mire lehetek képes egy új környezetben, és annak reményében szerződtem Debrecenbe, hogy itt majd új impulzusokat kapok, melyek átsegítenek a holtponton. Most már nyugodt szívvel mondhatom, minden szempontból remek döntésnek bizonyult belevágni, hiszen egy új Vicát találtam meg, és 2014 nyarán még tényleg nem gondoltam volna, hogy három és fél szezont követően újabb két évre kötelezem el magam a DVSC-nél. Bár az érkezésem után fél évig valósággal a felhők fölött jártam, annyira tetszett a város. Majd ahogy teltek az évek, úgy mozogtam egyre komfortosabban a debreceni közegben. Talán ősbékéscsabaiként nagy szavak ezek, de tényleg otthonomra leltem itt. Ezzel együtt persze, nem felejtem el azt sem, hogy honnan jöttem, mivel Csabán is értékes, egyben hosszú időszakot töltöttem el, aminek a mai napig rengeteget köszönhetek.
Elvégre Békéscsabán nevelkedtél, ott lett belőled stabil NB1-es játékos. Volt benned plusz motiváció, mely arra ösztönzött, hogy elfogadtasd magad a debreceni szimpatizánsokkal?
Természetesen volt, de ezt nem teherként éltem meg, hiszen új környezetben minden sportoló arra törekszik, hogy befogadják, elfogadják. Bennem is ez dolgozott, mindenáron meg akartam mutatni, hogy mit tudok. Számomra nagyon fontos a szurkolók szeretete. Nap, mint nap azon dolgozom, hogy megbecsüljem a támogatásukat.
Sikerült, hiszen a 2015/16-os szezon végén a közönség szavazatai alapján te lettél a legjobb játékos. Fontosak számodra az ilyesfajta elismerések?
Igen, abszolút, mert amikor érzed, hogy szeretnek és megbecsülnek, az nem cserélhető semmire.
Nem kisebb érdem az sem, hogy a tavalyi idényt megelőzően együttesünk csapatkapitánya lettél. Hogy érzed magad ebben a pozícióban?
Hatalmas megtiszteltetést jelentett, különösen azért, mert a társak döntése alapján választottak meg. De egyben nagyon megterhelő, és leginkább egy folyamatos tanulásként tudnám jellemezni. Igyekszek azonban egyre jobb lenni, és megfelelni az elvárásoknak. A pályán kívül minden szükséges feladatot ellátok, a pályán pedig adottak a szerepek, ott szélsőként én nyilván háttérbe szorulok valamelyest, de megvannak a csapat vezérei, így nincs probléma.
Hogy emlékszel vissza debreceni pályafutásod kezdetére? Zökkenőmentes volt a beilleszkedés?
Akkoriban sok helyi kötődésű játékos kézilabdázott Debrecenben. Ennek köszönhetően nyitott, befogadó közösségbe csöppentem, és nem voltak nehézségeim. Ehhez persze nagyban hozzájárult, hogy Kudor Kittivel korábban már játszottunk egy csapatban Békéscsabán. Ő rengeteget segített, és már az érkezésemet megelőzően arra biztatott, hogy igazoljak Debrecenbe. Bár azt nem felejtem, hogy Fehérváron, a debütáló mérkőzésemen kiment a bokám, és utána minden energiámmal azon voltam, hogy rendben legyek a folytatásra, mivel az első hazai bajnokimról semmi pénzért nem akartam hiányozni. Szerencsére ott lehettem a pályán.
Hogy érzed, szakmailag is sikerült előrelépned az elmúlt bő három szezonban?
Úgy vélem, még ha gólokban ez nem is feltétlenül mutatkozik meg mindig, védekezésben és támadásban egyaránt hasznos tagjává váltam a csapatnak. Számomra ez a legfontosabb.
De ha megy a góllövés, mégiscsak jobb szájízzel hagyod el a pályát, nem?
Az első és legfontosabb a csapat sikere, elvégre, ha nyerünk, de nem dobok gólt, nem vagyok szomorú. Persze, az a legjobb érzés, amikor ki tudom venni a magam részét a csapat összterméséből.
Térjünk át néhány gondolat erejéig az őszi idény utáni változásokra. Tone Tiselj nemrég elköszönt Debrecentől. A klub álláspontjával összhangban te is meg tudod erősíteni, hogy valami hiányzott már az utóbbi időben?
Való igaz, nem volt már annyira jó a kommunikáció a csapat és Tone között, mindkét fél belefásult kissé a közös munkába, így érett a váltás. Mindenesetre hálásak lehetünk neki, hiszen új ötleteket és profi szemléletmódot hozott magával, melyek révén nagyszerű eredményekhez segített hozzá minket. Most viszont előretekintünk és azon dolgozunk, hogy fejlődjünk, és a lehető legtöbbet kihozzuk magunkból, mert nekem meggyőződésem, hogy az eddig mutatottnál lényegesen több van ebben a keretben. Szeretnénk ezt a pályán bizonyítani!
Vida Gergő másfajta stílust képvisel. Mi az irány most, milyen téren kell javulnotok?
Fontos, hogy javítsunk a védekezésen, valamint a lerohanásainkon. Gergő is ennek szellemében próbálja felkészíteni a csapatot. A jelenlegi edzésmunkánk intenzívebb, mint korábban volt. Illetve nem elhanyagolható az sem, hogy Jezsi felépült, és reményeink szerint Madalina is hamarosan visszaáll. Mindketten fontos láncszemei lehetnek egy eredményesebb tavaszi szereplésnek.
Viszontagságos időszak után egy bombaformában kézilabdázó Jelena Despotovic-csal bővült a csapat – aki egyébként szintén most hosszabbított a klubbal. Örültél a visszatérésének?
Nagyon örültem, hiszen balátlövő posztján a sérülésekből adódóan több nehézségünk támadt az elmúlt hónapokban. Ő nyilván az én játékomat is nagyban segíti, mindemellett teljesen kicserélődött az elmúlt fél évben, hiszen amikor annak idején megérkezett, még nagyon tapasztalatlan volt, mind a pályán belül, mind azon kívül. Mostanra viszont sokkal érettebb, tudatosabb játékossá vált. Új ritmust hozott a csapat életébe, amely minket is inspirál.
Milyen most a légkör a csapaton belül?
A légkörrel nincsen probléma, egységes a csapat, függetlenül attól, hogy vannak szorosabb barátságok, de ez így van rendjén, hiszen sokan vagyunk. A legfőbb kihívás a kommunikáció, de igyekszünk rugalmasak lenni annak érdekében, hogy megértsük egymást és gördülékeny legyen a közös munka. Mi angolul tanulunk, heti egy óránk van, kezdőknek és haladóknak egyaránt. Előfordul, hogy mindkettőre beülök, és természetesen mindig kapunk házi feladatot is. Külföldi csapattársaink pedig úgyszintén próbálkoznak a magyar nyelv elsajátításával. Vida Gergő most magyarul irányítja az edzéseinket, így ha a légiósaink megértenek egy-egy utasítást, vagy kifejezést, az mindig egy pillanatnyi sikerélményt jelent számukra.
Te hogy állsz a nyelvtanulással?
Korábban németet tanultam, ám miután Tone megérkezett, nagyon szokatlan volt számomra az, hogy angolul irányítja az edzéseket. Így átálltam angolra, ami egyre jobban megy, tervben van a nyelvvizsga is. Szóval igyekszem.
Szombaton Érden játszotok a Magyar Kupában. Hogy látod az esélyeinket?
Nagyon nehéz feladat vár ránk, de a bajnokság alakulásából kiindulva láthatjuk, hogy nincs előre lefutott meccs. Az érdieken talán nagyobb a nyomás most, és mi sem feltartott kezekkel megyünk, így bármi megtörténhet!
Kim Rasmussen nemrég keretet hirdetett a válogatott január 22-i összetartására. Ezúttal nem kaptál meghívót, 2016-ban viszont közel voltál az Eb-szerepléshez. Jelen pillanatban hogy állsz a válogatottsághoz?
Nyilván minden játékos álma az, hogy címeres mezben szerepeljen. Engem talán kicsit későn ért a válogatottság, ha fiatalabb koromban kapok meghívót, nagyobb esélyem lett volna arra, hogy tűzközelben legyek, és akár élesben is bemutatkozhassak. Ezzel együtt remek elismerés volt az, hogy a válogatott kerettel készülhettem, és úgy érzem, a teljesítményemmel rá is szolgáltam erre. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy tétmérkőzésen nem tudtam bizonyítani a képességeimet. Ugyanakkor a fő célom jelen pillanatban az, hogy itt, Debrecenben kihozzam magamból a maximumot, és ha jól megy a játék, úgy gondolom, bármi lehet.
Sokáig eljutottál, és még mindig elszánt vagy. Ez már a kezdetekkor is jellemző volt rád?
Szegény családból származom, édesanyámat kilenc éves koromban elveszítettem, ebből adódóan nem volt egyszerű gyermekkorom. Így a belső motivációm mindig erősebb volt az átlagnál, hiszen jobb életet szerettem volna. Bár kézilabdázni csak kedvtelésből kezdtem el negyedik osztályos koromban, és eleinte nem voltak komoly ambícióim. Mozogni viszont nagyon szerettem. Ahogy aztán teltek az évek, mindig újabb célok és kihívások fogalmazódtak meg bennem.
Korosztályodban az ügyesebbek közé tartoztál?
A csapatba kerülésért mindig meg kellett küzdenem, soha nem volt bérelt helyem, ez pedig a későbbiekben is előnyömre vált. Nem éreztem azt sem, hogy tehetségesebb, vagy ügyesebb lennék a kortársaimnál, inkább a kitartásomnak és az alázatosságomnak köszönhetem azt, hogy idáig eljutottam. Érdekesség egyébként, hogy már javában NB1-es kézilabdázó voltam, amikor egy közönségtalálkozón megkérdezték tőlem, hogy mióta sportolok profi szinten. Nem tudtam idejét, mert ez csak később tudatosult bennem. Mátéfi Eszter hozott egy olyan szemléletmódot Csabára, amelyből a mai napig táplálkozni, épülni tudok, azóta pedig odafigyelek mindenre.
A sport mellett tudtál időt fordítani a tanulásra?
Főiskolán gazdálkodás és menedzsment szakot végeztem, emellett két éves banki szakügyintézős főiskolai szakképzéssel rendelkezem. Ezek az évek egyébként eléggé kimerítők voltak, hiszen nagyon sűrű volt a napirendem, később aztán egyéni tanrend szerint jártam, ami alaposan megkönnyítette a dolgomat.
Az NB1 kapuját a Hódos jelentette, ám akkor még ellenfélként…
Óriási érzés volt itt debütálni. Jól is ment, dobtam öt gólt. Régebben egyébként ezek a derbik nagyobb hangulatban zajlottak, hiszen Csabán erősebb volt a szurkolói közösség. Éveken át jártam ellenfélként a Hódosba, és bár nem volt egyszerű, hogy az ellenfelünk tábora ilyen atmoszférát teremtett, ez engem valójában feltüzelt, semmint megrémített. Szerencsére ma már ugyanazok a szurkolók engem buzdítanak a meccseken, így sokkal könnyebb. A csabai táborból viszont sokan neheztelnek rám, amiért annak idején távoztam, ennek időnként hangot is adnak, de úgy gondolom, tudom kezelni a helyzetet.
A jelenlegi csapatból egyébként kivel vagy a legjobb viszonyban?
Csáki Vikivel, Norcival, Csengével, és Szedivel. Velük gyakran bandázunk, de egyébként minden társammal jó kapcsolatot ápolok.
Biztos forrásból tudom, hogy az asztalitenisz is komfortos terep számodra.
Még a kollégiumi években tanultam meg játszani. De már nagyon régen ping-pongoztam. A sportból adódóan ebben sem szeretek veszíteni, de ez minden más játékban így van.
Ha kikapcsolódásról van szó, mit részesítesz előnyben?
Nagyon szeretek kirándulni, de a tengerparti, vízparti kikapcsolódás is jöhet bármikor, valójában az a legfontosabb, hogy levegőn, szabadban legyek. Amikor kevesebb időnk van szezon közben, akkor marad a mozi, egy kis forraltborozás, vagy épp meglátogatjuk a családot. A napi két edzés között pedig általában hazamegyek, és pihenek, főzök.
Férjed sportol, vagy sportolt valamit?
Régebben focizott, de jelenleg is rendszeresen eljár, egyébként építőipari értékesítőként dolgozik.
A meccseidet viszont rendre élőben figyeli. Szokta időnként véleményezni a játékod?
Nagyon jól látja a dolgokat, mindig megbeszéljük, hogy mi történt, de nem bírál, és nem szól bele a játékomba, inkább biztat kívülről. Ami nyilván jólesik, mert én sokkal kritikusabb vagyok saját magammal szemben.
Sokáig te fontad a csapattársak haját meccsek előtt. Ez a szokás mai napig él?
Már vannak nálam ügyesebbek, például Jezsi, de jelenleg Dorina a „fonólány”.
Visszatérve a legelső kérdéshez. Két évig még egészen biztosan a DVSC-ben kézilabdázol. Hogy látod most, van esély arra, hogy ez további szezonokkal gyarapodjon?
Most elsősorban az előttem álló két-két és fél szezon sikeres teljesítése a cél, továbbá az, hogy a lehető legjobban szerepeljünk a csapattal. A távolabbi jövőről nem érdemes beszélni, mert ahogy férjem, Csabi szokta mondani: „Ember tervez, Isten végez!”
Vantara-Kelemen Évának további sok sikert kívánunk!
T.S.
