Az elődökhöz méltó, most már az utódokon a sor

Szubjektív beszámoló a Puskás Aréna megnyitásáról.

0

74475678_423451321626801_5560232681075113984_n-300x201 Az elődökhöz méltó, most már az utódokon a sor

Vajon miért nem egy pajtában vagy egy kocsma udvarán „alakoskodnak” a mai csepűrágók, miért építenek nekik szép új színházakat és segíti őket drágán vásárolt 21. századi technika. Hirtelenjében ez a példa jutott eszembe, miközben a főváros felé vonatozva hallgattam a velem szemben ülő, amúgy szimpatikus férfinak Orbán Viktort és az ő „hobbija”, a magyar foci becsmérlését. A szomszédjával folytatott diskurzus apropóját természetesen a Puskás Aréna avatása adta. Feltette a stadionépítés-lemezt, de a fenti példa, amit még sok más intézménnyel és épülettel be lehetne helyettesíteni, fel sem merült, mert mára a foci lett a fő ellenség. Minden másban természetes a fejlesztés, de ebben a sokaknál az Aranycsapatnál megállt sportágban illene hepe-hupás libalegelőkön, omladozó lelátójú betonteknőkbe, gazzal felvert lócasorokra kényszerített nézők előtt kergetni a labdát. A jelek azt mutatják a társadalom egyik fele ma ezt így gondolja, de szerencsére van egy másik is!

72143304_431775274187724_713912835490447360_n-300x192 Az elődökhöz méltó, most már az utódokon a sor

Ünnepre készülve

Hogy mennyire sokan nem osztják alkalmi útitársam véleményét, arra választ adott a pénteki stadionavatón megjelent mintegy 67 ezer néző, s valószínűleg ennek sokszorosa a képernyők előtt. Órákkal a Magyarország – Uruguay nyitómérkőzés előtt ellepték az ünnepre készülő válogatott mezes, sálas szurkolók a stadion környékét. A fanyalgókkal szemben nem számolgattak, nem emlegették az egészségügytől emiatt feltételezetten elvett pénzt, az oktatás lehetetlen helyzetét, egyszerűen csak büszkék akartak lenni egy olyan létesítményre, mint egykor a Népstadion volt a maga idejében. Mert akármilyen is futballunk – amiben ma már értelmetlen az Aranycsapatot etalonként kezelni –, de az mégiscsak szánalmas lett volna, ha a válogatottunk ezentúl mindig az FTC 22 ezres stadionjában fogadta volna a futballvilág reprezentánsait.

74333188_2351147795199438_778460739340861440_n-300x225 Az elődökhöz méltó, most már az utódokon a sor

A meccskezdés előtt két órával a tömött járművek minden irányból ontották magukból a piros-fehér-zöldbe öltözött drukkereket, akik hosszú sorokban indultak az új aréna felé. Az eligazodásban még akadtak problémák, így gyakran lehetett látni a bejutás helyéről visszafordított csoportokat, akikre még jókora séta várt, mire elfoglalhatták helyüket. Ahogy azt már a Népstadion, illetve később a Puskás-stadion esetében is megszokhattuk, száz méterekre a lelátótól át kellett esni egy-két ellenőrzésen, mire az emberfia bejuthatott a futball szentélybe. Ám, míg korábban a stadion villanyvilágítását szolgáló égbe meredő traverzek, melyeket már a Nyugati felé közeledő vonatból is látni lehetett, illetve a nagy, barnás-szürkés betonkoszorú dobogtatta meg a szurkolók szívét, most a nemzeti színek futó fényei fokozták az adrenalin termelést. Két korszak, két világ, de az érzés ugyanaz. Jóllehet a tíz éve alakult Carpathian Brigade ’09, a válogatott ultracsoportjának tagjai még meg sem születettek, amikor azon a helyen Puskás, Bozsik, Czibor, Hidegkuti később Albert, Bene, Mészöly, Farkas kergette a labdát, s talán csak kisgyermekként látták Nyilasit, Törőcsiket vagy Ebedlit, a lényeget azonban sikerült megfogniuk kiírásukkal: Két stadion, egy legenda, egy újabb történet kezdete… S, bár ők legendaként Puskásra Öcsire céloztak, nekünk futballszeretőknek ez mindannyiójukról szólt, hiszen felejthetetlen perceket szereztek az akkori évtizedekben.

75650458_783346995420120_7863761557614755840_n-300x225 Az elődökhöz méltó, most már az utódokon a sor

Sok szállal kötődik Debrecenhez is

S, ha már a régi stadionhoz fűződő korábbi érzéseknél, élményeknél tartunk, nekünk debrecenieknek külön is van mire büszkének lennünk, hiszen kényszerűségből többször el kellett utaznunk ide, ha látni akartuk kedvenceinket. A kupadöntők mellett a BL, illetve EL csoportkörös szereplés idején a második otthonunk lett, s ha nem is voltak diadalmenetek, de büszkék lehetünk rá, hogy olyan csapatokat „vittünk” a fővárosba, mint a Liverpool, a Fiorentina, a Lyon, korábban pedig a Manchaster United. Debrecenből most is sokan részesei akartak lenni az új korszak kezdetének. Debreceni vonatkozású az is, hogy jómagam például elsőként két korábbi játékosunkkal, Dr. Horváth Zsolttal és menedzseltjével, a Puskás-díjas Zsóri Danival „futottam össze” a 7-es buszon a megnyitóra tartva. A főszereplők között is találhattunk volt Loki játékosokat Dzsudzsák Balázs, Korhut Misi és Holman Dávid személyében.

75464111_554727088709445_1862857080122114048_n-300x210 Az elődökhöz méltó, most már az utódokon a sor

Visszatérve a stadionhoz, a külseje emlékeztet elődjére, de bent mellbe vágja az embert a mérete, hiszen teljes terjedelmében közel azonos magasságú, ami óriási változás a Népstadionhoz képest. Ugyanakkor meglepően közelinek tűnik a túloldal, még a kapuk mögötti is az előző arénához viszonyítva, ahol szinte alig látott át az ellenkező „sarokba” az ember, annyira távol volt. Igaz a mostaniból eltűnt a futópálya és az ovális alak körszerűbb lett. Ezzel, illetve a mindenhol 10-12 emeletnyi azonos magassággal a hang is jobban bent reked, így a több mint 60 ezer ember szurkolása borzongató élményt ad. S, ha már az imént a körszerűbb kifejezést használtam, egyetlen betűváltoztatással korszerűbbet is írhattam volna, mert ez árad a stadion minden szegletéből. Ismét csak alkalmi utastársam szavai jutottak eszembe, aki biztos volt benne, hogy a borsos árból jócskán lenyúlva valami kókler társaságnak adták oda a kivitelezést, az meg gagyi minőségben elkészítette. Minden így vélekedőnek a javaslatom: tessék utána járni a helyszínen egy mérkőzés megtekintésével egybekötve!

74532294_557892658364336_1168013628842967040_n-300x225 Az elődökhöz méltó, most már az utódokon a sor

Nem lehetett elrontani az ünnepet

A nyitómérkőzést, bárki láthatta a televízióban, azt most nem említeném, legfeljebb csak annyit, hogy a gyorsan bekapott két gól után bennem is felmerült a kétség: biztosan egy top-csapatot kellett a nyitómérkőzésre hívni? Aztán három perc múlva Szalai Ádám gólja megadta a választ: igen. Bár a vereség ünneprontónak tűnhet, de 2-1-re kikapni egy világsztárokat is felvonultató jobb válogatottól egyáltalán nem szégyen. Az uruguayiak megadták az ünnep rangját, most az eredmény úgyis másodlagos volt. Inkább ünneprontásnak, pontosabban kedélyrombolónak számított, hogy több mint félórát kellett a büféknél sorban állni, mert vagy keveset terveztek belőlük, vagy a személyzet létszámát kellene legalább a duplájára emelni. Ez persze javítható, mint ahogyan a magyar válogatott teljesítménye is, amit búcsúmolinójával a himnusz eléneklése közben a Carpathian Brigade is megfogalmazott: Győzelmet Cardiffban! Júniusban itt találkozunk!  Úgy legyen!

78297240_595404561197076_7501749501653155840_n-300x211 Az elődökhöz méltó, most már az utódokon a sor

Égerházi Péter