Erőn felül teljesítenek a magyarok a bocskain

Harmadik napjához érkezett a 64. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny, szerdán már a negyeddöntőket rendezték az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. A két ringben összesen negyvenkilenc találkozóra került sor, s az első két nap jó eredményeinek köszönhetően számos magyar versenyzőnek is szurkolhatott a debreceni publikum.

0

84509809_182669356317771_3202792236869746688_n-300x157 Erőn felül teljesítenek a magyarok a bocskainFotó: É.P.

Női pehelysúlyban a magyar színeket egyedül a vecsési Tarnóczy Tamara képviselte, aki a negyeddöntőben a 2018-as Európa-bajnok, címvédő Szvetlana Szolujanova ellen lépett szorítóba. Az első menetben kevés tiszta ütést láthatott a debreceni publikum, ám a folytatásban az orosz hölgy érvényesítette a papírformát, és egyhangú pontozással nyerte meg a mérkőzést. Egy súlycsoporttal feljebb Szűcs Szabina élvezetes, parázs összecsapást vívott a dán Mortensennel, s országos bajnok öklözőnk végül a lehető legkisebb különbséggel, megosztott pontozással múlta felül riválisát, így első magyarként jutott a csütörtöki elődöntőbe. 60 kilogrammban Pribojszki Katának szurkolhattunk, aki erőnyerőként most először lépett szorítóba, míg ellenfele, a fehérorosz Ala Staradub Mezővári Kingát búcsúztatta kedden. A belorusz hölgy Pribojszkinak is a végállomást jelentette, elsősorban balegyeneseire alapozva könnyedén győzött honfitársunk ellen.

A két nehezebb női súlycsoportban összesen négy magyarnak szurkolhattunk, de érdemes volt figyelni a mezőny két legnagyobb klasszisára, a Vb-bronzérmes Dalgatovára (69 kg), valamint a világbajnok Magomedalievára (75 kg) is. Az oroszoknak érvényesítették a papírformát, magabiztos teljesítménnyel jutottak az elődöntőbe, s hozzájuk csatlakozott a mi lányunk, Nagy Tímea is, aki csapott horogütésekkel operált, s egyhangú pontozással lépett túl az ukrán Krysiukon. A másik három magyar öklözőnek azonban ezúttal nem jött ki a lépés: elsőként a 69 kilogrammos Ambrus Viktória búcsúzott, aki 3:2-re kapott ki az agresszív stílusban bokszoló finn Gustafssontól. Oláh Eszter és Szabados Szilvia sima vereséget szenvedett, előbbit francia, utóbbit török rivális múlta felül a negyeddöntőben.

Amíg a hölgyek a ringben csatáztak az elődöntős helyekért, az urak már ellepték a sportcsarnok folyosóit, s különböző technikákkal, rituálékkal készültek az olimpiai kvalifikációs viadal előtti utolsó nagy megmérettetésre. Elsőként 52 kilogrammban kezdődtek meg a küzdelmek, ahol Virbán Martin és Szaka István lépett kötelek közé. A kispesti közönségkedvenc kedden ukrán rivális ellen győzött, ezúttal pedig Dimitrij Dvali egy orosz öklözőt sorodort az útjába a sorsolás. Dvali ment előre, de keveset talált, míg Virbán testütésekkel őrölte fel ellenfelét. Mindhárom menetben honfitársunk tűnt aktívabbak, ám a bírák megosztott pontozással az oroszt látták jobbnak, így Virbán búcsúzni kényszerült az emlékversenytől. Szaka István mérkőzése hasonlóan alakult, indiai ellenfele elsősorban védekezett és lassította a találkozót, 3:2 arányban mégis jobbnak bizonyult, s ezzel elődöntőbe jutott. 57 kilogrammban csupán egy magyar legény maradt talpon szerdára, Gálos Roland azonban a selejtezők után a negyeddöntőben is ellenállhatatlannak bizonyult, taktikus öklözéssel felülmúlta botswanai riválisát, a legjobb négy között pedig az indiai Sachin vár rá.

„Az 5:0-s siker ellenére alaposan meg kellett izzadnom a botswanai sráccal szemben, gyakorlatilag a mérkőzés egésze alatt egy darálóban éreztem magam – értékelt két szusszanásnyi levegővétel között a bajai öklöző. – Idegőrlő csata volt, ellenfelem különleges stílusban bokszolt, de szerencsére én tudtam tiszta ütéseket bevinni, így teljesítettem az előzetes célkitűzést, sikerült bejutnom az elődöntőbe. Az indiai srác ellen rendkívül nehéz csata vár rám csütörtökön, de mindenképp szeretném folytatni a jó szereplésemet, nagy élmény lenne a magyar szurkolók és a kislányunkkal várandós feleségem előtt sikereket elérni.”

A folytatásban a könnyű- és váltósúlyú öklözők léptek kötelek közé, előbbi súlycsoportban Kovács Richárd és Fodor Milán, míg utóbbiban Kozák László sikeréért szoríthattunk. 63 kilogrammban hibátlanul teljesítettek a magyar versenyzők, Kovács biztató ökölvívással 4:1-es győzelmet aratott Borisz Shikunov felett (egyedül az orosz pontozóbíró látta jobbnak Shikunovot…), míg Fodor szoros mérkőzésen múlta felül litván riválisát. Kozák László sajnos nem járt sikerrel, a Sárközi Atillát búcsúztató Jaroslaw Samofalow ellen csupán megosztott pontozással szenvedett vereséget. A selejtezők során a 75 kilogrammosok kitűnően teljesítettek, így három magyar versenyző volt érdekelt a negyeddöntőkben. A válogatott Harcsa Zoltán esélyesként lépett ringbe a francia Moreno Fendero ellen, ám a gallok kiválósága erőn felül teljesített, az első két menetben egyenrangú partnere volt olimpikon kiválóságunknak. Az ukrán pontozóbíró döntetlennek ítélte a csörtét, a franciánál értelemszerűen Fendero volt a jobb, ám a többiek Harcsát hozták ki győztesként, aki így a legjobb négy között folytathatja. A többieknek nem sikerült a bravúr: Csevrenka Róbert ír, míg Benkő László francia riválistól szenvedett vereséget egyhangú pontozással.

A nehézsúlyúak között összesen két honfitársunk volt érdekelt, Hámori Ádám 91, míg Nagy Bence +91 kilogrammban. Hámori verhető riválist kapott a horvát Toni Fiipi személyében, a kőszegi bokszoló pedig érvényesítette a papírformát, egyhangú pontozással jutott az elődöntőbe. Nagy Bence ugyanakkor nem járt sikerrel, spanyol riválistól szenvedett 4:1-es vereséget. Ezzel a mérkőzéssel zárult a szerdai versenynap programja, de csütörtökön ismét benépesül az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, hiszen hét magyar versenyző részvételével jönnek az elődöntők, ahonnan már csak egyetlen lépésre van a pénteki finálé.

P.G.