Kosárlabda: Partiban volt a DEAC a címvédővel

Hatpontos vereséget szenvedett a Falco KC otthonában a DEAC kosárlabdacsapata az NBI/A 13. fordulójában. A tartalékosan felálló debrecenieknek ugyan több bíztató szakasza is volt az összecsapás során, de a címvédő végig kézben tartva, megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.

0

kosárlabda-debrecen-drenovac-deac-300x200 Kosárlabda: Partiban volt a DEAC a címvédővelFotó: deac.hu

Molnár Dániel és Asszú Ádám ugyan visszatérhetett a keretbe, Kovács Adrián együtteséből még így is négyen hiányoztak, mely az álmoskönyvek szerint nem sok jót jelent a listavezető otthonában. Drenovac közelijével indult a találkozó, mégis a hazaiak kezdték jobban az összecsapást, hiszen a szerb kosarára egy 8-1-es futással válaszoltak. Ezt követően Tóth Ádám vezetésével sikerült egy pontra zárkózni, de a Falco pontos távoli dobásainak köszönhetően tartotta minimális előnyét. A negyed második felében Lake zsákolása után ritmust váltottak a szombathelyiek, Doktor és a Debrecenben is megforduló Milosevics triplájával pedig sikerült kétszámjegyűre növelni a különbséget. Bár Hines büntetői zárták a negyedet, így is 25-16-ot mutatott az eredményjelző az első tíz perc után.

A folytatásban sem változott a játék képe, a Falco agilis mezőnyembereinek köszönhetően nagyszerűen bontotta a debreceni védelmet, a DEAC-nak pedig az egyik legnagyobb fegyverével, a hárompontosokkal gyűlt meg leginkább a baja. Guytonnak köszönhetően ugyan a 14. percben megszületett az első hajdúsági távoli, de nem volt meg az igazi átütőerő a játékban, Kovács Adrián egy percen belül két időkéréssel jelezte nemtetszését (37-23). A vezetőedző gyakori cserékkel is igyekezett felpörgetni övéit, mind a tizenegy hadra fogható játékosát harcba küldte az első félidőben. A nagyszünetig sikerült is stabilizálni a védekezést, így tízre zárkóztak a cívisvárosiak.

A fordulás után Perl duplájára Tóth válaszolt egy kettő plusz egyes akcióval, Somogyi ziccerével pedig már csak hét volt közte (43-36). Nem hagyta nagyon belelendülni a debrecenieket a vendéglátó, Perl és Anderson pontjai után hamar visszaállt a kétszámjegyű differencia. A Falco nagyszerűen szűkítette a területet védekezésben, s mivel a DEAC hármasai továbbra sem ültek, minden kosárért keményen meg kellett dolgozni. A nagy kedvvel játszó Perl vezetésével már 16 is volt közte, de nem adta fel a Kovács-csapat, Drenovac kettő plusz sikerült újra tízen belülre zárkózni (58-49). A negyed zárása azonban a Falconak sikerült jobban, Váradi kitekert helyzetből szerzett hárompontosávol újra megnyugtató előnyhöz juttatta övéit.

A záró felvonás kezdetén az elsőosztályban debütáló Balázsi Soma szerezte meg élete első kosarát egy szép befutás után, ezzel újabb debreceni akadémista tette le a névjegyét az A-csoportban. A folytatásban állandósult a tíz pont körüli különbség, mely értelemszerűen a házigazdáknak kedvezett. Meg volt a lehetősége Tóthéknak a felzárkózásra, de kulcsszituációkban mindig becsúszott egy-egy bosszantó hiba, melyet a címvédő könyörtelenül megbüntetett. Bár mindent megtett a felzárkózás érdekében a DEAC, látótávolságon belülre már nem sikerült kerülni, így végül megérdemelt szombathelyi győzelem született.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – DEAC  77 -71 ( 25-16, 16-15, 23-20, 13-20)

Falco: Anderson 6/3, VÁRADI 14/9, Doktor 8/6, Bruinsma 10/6, Searcy 9

Cserék: PERL 20, Lake 6, Kovács 2, Milosevics 2

DEAC: Somogyi 7, Guyton 11/3, DRENOVAC 22/3, Hines 6, TÓTH 17

Cserék: Molnár M. 6, Molnár D. -, Neuwirth -, Kiss -, Asszú -, Balázsi 2