Fotó: DEmedia.hu
Sikerült már válaszolnia az összes gratuláló üzenetre?
Éppen a minap értem a végére, mert több száz ilyen érkezett, de fontos hangsúlyozni, hogy elsősorban a csapatnak jár a gratuláció, ők harcoltak meg a jégen a Magyar Kupáért. Természetesen egy sportvezetőnek is jól esik az elismerés, hiszen a mögöttünk hagyott évtizedben rengeteget dolgoztunk azért, hogy egy nap ilyen szintre emelkedhessen a debreceni jégkorong. Az elmúlt napok a babérok learatásáról szóltak, jó volt látni, hogy a kemény munkának beérett a gyümölcse, s olyan emberekhez is eljutott a kupagyőzelem híre, akik kis túlzással korábban a szakosztály létezéséről sem tudtak.
A kupagyőzelem nem a semmiből jött, az elmúlt években tudatosan, lépésről lépésre építkeztek. Mi a sikerek titka?
Tizenhét évvel ezelőtt adták át a Debreceni Jégcsarnokot, ezzel a jégkorong is szintet lépett a cívisvárosban. Akkoriban összesen harminc gyermeket foglalt magába a szakosztály, azóta ez a szám tízszeresére nőtt, napjainkban közel háromszázan hokiznak a DHK és a DEAC színeiben. A TAO bevezetését is nagy mérföldkőnek tartom, hiszen a támogatási rendszer nagyban megkönnyíti a versenysportba becsatlakozni kívánó gyermekek integrálódását. Egyre jobb infrastrukturális körülmények között tudjuk egyengetni a tehetségek útját, s azzal, hogy az egyetem elvállalta a felnőttcsapat üzemeltetését, tovább nőtt a sportág népszerűsége, ezáltal a tömegbázis is.
Gondolta volna, hogy ilyen rövid idő alatt felérnek a csúcsra?
Az erőviszonyok ismeretében nem bátorkodnék olyan kijelentésre, hogy a DEAC lenne a legjobb csapat Magyarországon, hiszen a fehérváriak és a miskolciak külföldi ligákban pallérozódnak, a hazai bajnokságban pedig ezüstérmesek lettünk a Ferencváros mögött. A kupának azonban van egy különleges varázsa, egy hétvége alatt bármi megtörténhet, s bár előzetesen kevés esélyt adtak nekünk, sikerült történelmet írnunk. Jómagam edzéseken is látom a srácokat, így tisztában voltam vele, hogy bárki ellen képesek a bravúrra, ám ennek ellenére meglepett az a bátor támadóhoki, amit a magasabban jegyzett riválisok ellen játszottak. A hazai pálya nyilván előnyt jelentett, de mindig az adott körülmények között kell a legjobbnak lenni, s most a négy döntős csapat közül mi értünk fel a csúcsra.
Az Erste Ligában is közel jártak a fináléhoz, az elődöntőben a Brassó ejtette ki a DEAC-ot. Elégedett, vagy azért maradt önben hiányérzet?
Miután a párharc első két felvonását megnyertük idegenben, lélekben már eljátszottunk a döntő gondolatával, de sajnos Jakub Izacky és Dominik Novotny hiányát nem bírtuk el, a brassóiak pedig ráéreztek a gyenge pontjainkra. Remek csapatunk van, ahol jószerével mindenki pótolhatatlan, a légiósok és a fiatal magyar tehetségek egyaránt fontos láncszemei a gárdának. A kiesés után érthetően csalódottság lett úrrá a játékosokon és a vezetőkön egyaránt, ám néhány hét távlatából másként látjuk a dolgokat, büszkék vagyunk rá, hogy idáig eljutottunk. Az első szezonunkban már voltunk elődöntősök, ám akkor nem sikerült meccset nyerni, így mondhatjuk, hogy most jutottunk a legmesszebb a sorozatban. A következő állomás a döntő lesz, erdélyi riválisaink azonban egyelőre előttünk járnak, a Csíkszereda megérdemelten emelhette magasba a győztesnek járó trófeát.
A hazai mérkőzéseken rendre a lelátó sarkából szemléli az eseményeket. Inkább csendesen szorít a csapatért, vagy olykor elöntik az érzelmek?
Mivel szurkolóból lettem sportvezető, olykor nagy önfegyelemre van szükség, hogy a kritikus pillanatokban is megőrizzem a nyugalmamat. Nem mindig sikerül sajnos, előfordul, hogy elszakad a cérna, mert nagy az igazságérzetem, ilyenkor pedig mindig meg vagyok győződve arról, hogy jobban látom az adott szituációt, mint a játékvezetők. Amióta az eszemet tudom, a kapu vonalából, gyakran egyedül nézem a mérkőzéseket, ugyanis onnan látni a legjobban, hogy miként mozog a csapat, s a fiúk is érzik a közelségemet. Mindenkinek megvan a törzshelye a csarnokban, nagyon remélem, hogy szeptembertől már a szurkolók is visszatérhetnek a lelátóra, mert nélkülük nem hoki a hoki.
Említette a szeptembert, építik már a következő szezon csapatát?
Ahogy a mondás tartja, győztes csapaton nem érdemes változtatni, a kupagyőzelem után pedig mi is ehhez tartjuk magunkat, aki nem szeretne távozni, arra nem adjuk rá a kabátot. Természetesen mindig szükséges némi vérfrissítés, és biztosan lesznek távozók is, mert kettőn áll a vásár, egy ilyen szezon után keresettebbé válnak a játékosaink. Reményeink szerint most lesz a legkisebb a fluktuáció a keretben, mert ebben a csapatban bőven van potenciál, az infrastrukturális körülmények pedig folyamatosan javulnak, az új épületszárny minden igényt kielégít.
A szakértők szerint az Erste Liga idei kiírása volt a legszínvonalasabb. Hol tart jelenleg a magyar jégkorong a fejlődés útján?
Amikor a 2010-es évek elején sportvezetőként elkezdtem a jégkoronggal foglalkozni, alig háromezer gyermek hokizott Magyarországon, ez a szám idén átlépi a tízezret. A folyamatos pályaépítések megteszik a hatásukat, az elmúlt években Békéscsabán, Ajkán, Tatán és Nyíregyházán is meghonosodott a sportág. A felnőtt válogatott sikerei fontosak, de nem mérvadóak, emlékezhetünk, hogy a britek ellen tizenhat másodpercen múlt a feljutás. Jó lenne, ha huzamosabb ideig a világ tizenhat legjobb csapata között lenne a csapat, ám ennél sokkal fontosabbnak tartom, hogy az utánpótlás-bajnokságok színvonala folyamatosan fejlődjön, az Erste Ligában pedig egyre több jégidőt kapjanak a fiatal tehetségek. Debrecenben kitárult a jégkorong kapuja, a DHK U18-as csapata bronzéremmel zárta a szezont, közel ötven lány hokizik nálunk, a jövőben pedig akadémiaként működve szeretnénk minél több gyermeket a jégpályára csábítani.
P.G.
