Mit érdemes tudni játékos-pályafutásodról?
Első csapatom a Hajdú Volán volt. Akkor még iskolai rendszerben zajlott a foci, így testnevelő-tanárom, Katona Péter ajánlott be Pajkos Jánoshoz az Olasz Focisuliba. Elmentem egy edzésre, mire Jani bá’ azt mondta, hogy szeretné, ha maradnék. Majd 16 éves koromban a komplett csapattal együtt átkerültünk a DVSC-hez, ahol Györky Gabi bá’ vett át minket. 18 éves koromig játszottam a Lokiban, pályafutásomat részben egy sérülés okán hagytam abba. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy talán a tehetségem sem volt elegendő ahhoz, hogy komolyabb felnőtt-karriert fussak be. Ugyan később még fociztam megyei szinten, illetve kispályán, de már inkább csak kedvtelésből, a játék szeretete miatt.
Milyen típusú játékos voltál?
Ballábas játékosként annak idején sikerült a korosztályos-válogatottba is bekerülnöm. Bár mai fejjel azt mondanám, hogy ezt nem a tehetségem, sokkal inkább a fizikai adottságaim miatt értem el, hiszen magasabb, erősebb, és talán gyorsabb is voltam az átlagnál. Balhátvéd posztján játszottam, és mindig azzal zrikáltak, hogy balbekket hajtogatnak drótból is.
Manapság aktív vagy?
A munkám miatt már nem igazán tudok rá időt szakítani, de alkalmanként, szigorúan baráti focizgatások révén sor kerül rá. Minden jöhet egyébként, ami labdajáték.
Mikor dőlt el, hogy edző leszel? Mikor vállaltál először szerepet a kispadon?
Amikor Hajdúsámsonban fociztam, az ottani elnök, Sólyom Attila bejött az öltözőnkbe, és megkérdezte, hogy érdekelne-e valakit az U13-as csapat edzői posztja. Nekem pedig volt kedvem gyerekekkel foglalkozni, így elvállaltam, mondtam az elnökünknek, hogy szeretnék elvégezni egy edzői tanfolyamot, amiben ő támogatott. Helyi amatőrcsapat volt, de nagyon jó mentalitású srácokkal dolgozhattam, így megtetszett ez a munka, a légkör.
Mi volt a következő lépcsőfok?
Amikor behoztam a sámsoni csapatomat Debrecenbe, Hegedűs Gábor az Olasz Focisuli vezetője keresett meg azzal, hogy nem lenne-e kedvem itt edzősködni. Ez pedig már valódi előrelépést jelentett számomra, hiszen egy építő szakmai közeg alakult ki. Az edzőkollégáimmal a legtöbben a pályánk elején jártunk, inspiráltuk egymást, sikerült kölcsönösen hozzájárulnunk egymás fejlődéséhez. Voltak ambícióink, újdonságokat akartunk tanulni, lefektetni. Kiváló éveket tölthettem ott.
Majd a DVSC-hez kerültél. Hogy jött a lehetőség?
Hajdúböszörmény színeiben indultunk az Olasz Focisulival, és az U17-es másodosztályú bajnokságban a DVSC ellen játszottuk a „bajnoki döntőt”. Herczeg András is kinn volt azon a mérkőzésen, mely után megkeresett, találkoztunk, és több mint két órán át beszélgettünk a labdarúgásról, majd megkérdezte, hogy csatlakoznék-e a DVSC-hez. Ez hatalmas megtiszteltetésként ért engem, hiszen viszonylag fiatal trénerként, komoly labdarúgó-pályafutás hiányában álom volt, hogy a DVSC edzője lehetek. Nagyon boldog voltam, hiszen tudtam, hogy tapasztalt, sokat látott edzőkkel dolgozhatok együtt, és ezáltal nagyon sokat tanulhatok. Az volt a célom, hogy minél jobb legyek, és segítsem a klubot.
Hogy látod, sikerült megvalósítanod ezt a célkitűzést?
Úgy érzem, eddig ez sikerült, hiszen sokat tanultam az itt eltöltött évek alatt, és mivel jelenleg is itt dolgozom, ez egyfajta visszacsatolása az elvégzett munkának. Sok játékos megfordult a kezem alatt, bízom benne, hogy sikerült értük tennem, és hozzá tudtam járulni a szakmai fejlődésükhöz. Sikereink is voltak, hiszen az U15-ös korosztállyal bajnokságot nyertünk, rákövetkező évben pedig az U16-os csapattal lettünk bronzérmesek. Persze, ehhez az elődeim munkája is nagyban hozzájárult.
Milyen a munka a Debreceni Labdarúgó Akadémián?
Igyekszek folyamatosan tanulni, fejleszteni magam. A kollégáimmal együtt továbbképzésekre járunk, a Futballegyetemen számos külföldi előadást meghallgathattam, és az a megtiszteltetés ért, hogy én is tarthattam előadást. Úgy gondolom, hogy a Debreceni Labdarúgó Akadémián is egy építő közegben vagyunk, és minden adva van ahhoz, hogy jól dolgozzunk, és előre tudjunk lépni. Ehhez persze az kell, hogy nyitott legyek, illetve nyitottak legyünk, s arra törekedjünk, hogy befogadjuk az új nézeteket, ismereteket, impulzusokat. Mindemellett az is fontos, hogy a megőrizzük a cívis sajátosságainkat, mert egy az egyben nem lehet például egy német, vagy angol modellt integrálni, hiszen van egy alapfilozófiánk, melyből nem engedhetünk, ezt viszont ki lehet, és ki is kell egészíteni mind a szakma, mind az akadémiai működés terén.
Szavaidból úgy érzékelem, hogy most a helyeden érzed magad. El tudod képzelni, hogy hosszú távon, akár évtizedeken keresztül itt dolgozz?
Én debreceni vagyok, itt születtem, itt nőttem fel, minden ide köt, a családom, a barátaim, a debreceni labdarúgás. Így én mindenekelőtt a helyi futballban gondolkozok, és annak fejlődéséért szeretnék tenni. Természetesen az életben bármi megtörténhet, soha ne mondd, hogy soha, de jelen pillanatban tényleg azt gondolom, hogy a helyemen vagyok, és itt az akadémián még sok feladat és kihívás vár rám. Bandi bá’ vezetésével, szakmai iránymutatásával elindultunk egy úton, az irány érzésem szerint jó. Az a célom, hogy ebből én is kivegyem a részemet.
Abban nem is gondolkodsz, hogy egyszer mondjuk a DVSC első csapatának vezetőedzője legyél?
Az egy teljesen más szerepkör, ahol sokkal inkább az eredményeken, semmint a képzésen van a hangsúly. Egyébiránt Herczeg Andrással és idősebb kollegákkal is sokat beszélgetünk, de úgy vélem, jelenleg az utánpótlás az én terepem. Természetesen, ha egyszer az első csapat stábjának tagja lehetnék, az egy óriási dolog lenne, ám tartom, hogy nekem még rengeteget kell tanulnom, és dolgoznom ehhez.
Herczeg Andrással milyen a viszonyod?
Korábban is ismertük egymást, hiszen játszottam a DVSC-ben, ő pedig már akkor edző volt itt. Ám mióta az Akadémián dolgozom, teljesen más a viszonyunk. Rendszeresen beszélünk, egyeztetünk. Mondhatom azt, hogy nagyon sokat tanultam tőle. Nemcsak szakmai értelemben, hanem a mindennapi helyzetekben is, mint például hogyan kezeljünk egy-egy konfliktust a csapaton belül, hogyan tartsuk kézben a játékosokat, és még rengeteg példát tudnék mondani. Ez pedig azért fontos, mert az edző feladata és szerepe rendkívül összetett, nem csak az edzés első pillanatától az utolsóig tart. Csak úgy nevelhetünk jó játékosokat, ha komplex hatást gyakorlunk rájuk, mellyel nemcsak a szakmai fejlődéséhez, és az edzésmunkájához járulunk hozzá, hanem a személyiségének, viselkedésének formálásához is. Egyébként a többi kollégával is remek a munkakapcsolat. Nyitottak arra, ha valaki kérdez, és mivel együtt töltjük a mindennapjainkat itt az akadémián, rengeteget tudunk tanulni egymástól.
Az U16-os korosztálynál a klublegenda, Kerekes Zsombor segíti a munkádat. Megvan köztetek az összhang?
Úgy érzem, Zsombival nagyon jó kapcsolatot ápolok. Hasonló a futballhoz, játékhoz való hozzáállásunk és gondolkodásmódunk. A játékosokkal való bánásmódunk is egyezik, így jó egységet alkotunk, és nyilván nem mindenben értünk egyet, de ez fontos, mert ennek köszönhetően ütköznek a vélemények, melyből kialakul egy előremutató vita, abból pedig csak építkezni lehet. Tapasztalatából és meglátásaiból sokat tudunk tanulni, én és a játékosok is.
Van olyan futballkultúra, vagy stílus, melyre követendő értékként tudsz tekinteni?
A régi magyar labdarúgás mindenképp minta és egyfajta példa lehet, nyilván a mai modern futball követelményeinek megfelelően. Bár én koromnál fogva nem élhettem át azokat az élményeket, de idősebb kollégáimtól, különösen Mező Józsitól sok történetet hallhatok azokról az időkről, ez arra inspirál a munkámban, hogy egyszer nekem is hasonlóban legyen részem.
Szurkolóként mely bajnokságok, csapatok szereplését követed figyelemmel?
Természetesen a nemzetközi futballt figyelem, s követem. De azt gondolom, egy futballedzőnél ez valahol természetes. Ha hazamegyek, nem mehet más a televízióban, csak a labdarúgás. Én személy szerint nagy olasz futball, és Juventus-szurkoló vagyok, így a kollégákkal rendre mennek a zrikák, ugratások. Egyébként a foci minden mennyiségben jöhet, hiszen minden bajnokságnak és futballkultúrának megvan a maga varázsa és sajátossága.
Utánpótlás-szakemberként hogy látod a magyar utánpótlás pillanatnyi helyzetét, általános irányait? Az akadémiákon zajló munka képes lehet megalapozni egy nagyobb léptékű fejlődést, mely akár nemzetközi viszonylatban is elismertebbé teheti a magyar labdarúgást?
Véleményem szerint elindultunk egy jó úton. Ez mindenképp pozitív, de becsapnunk, és áltatnunk sem szabad magunkat, és természetesen a futballkedvelőket sem azzal, hogy azt mondjuk, 3-5 éven belül a világ élvonalához fogunk tartozni, hiszen az elit éppúgy törekszik, és képes is a fejlődésre, mint mi. Egyébként a külsőségek legalább annyira befolyásolhatják a magyar utánpótlás és a komplett magyar futball fejlődési ütemét és irányait, mint a folyamatos törekvés, elég csak arra gondolni, hogy sportigazgatók, országos szintű szereplők személye folyamatosan változhat, ami képes pozitív és negatív mederbe terelni a tendenciákat. Mindenesetre, az előrehaladás érzékelhető. Jobb a bajnokság színvonala, javultak a körülmények, a versenyeztetés. Egyre professzionálisabb a munka, hiszen a játékosok megkapják azt a komplex támogatást, ami elősegíti a fejlődésüket. Mert nemcsak ez edzésmunka a fontos, hanem az étkezés, a regeneráció, stb., ebben pedig egyre profibb, komolyabb stábok állnak a fiatalok rendelkezésére. Ehhez kell hozzátenni egyre többet, és többet. Ha pedig így lesz, a szurkolók is fogják érezni és látni a potenciált a magyar labdarúgásban és annak szereplőiben.
T.S.