Hogyan ismerkedett meg az atlétikával?
A Simonyi úti Általános Iskolába jártam, ahová Gy. Kiss János és a felesége, Aranka néni évente kétszer is eljöttek felmérni a gyerekeket. Minden évben azt tanácsolták nekem, hogy kezdjek el komolyabban foglalkozni az atlétikával, de sokáig ellenálltam. Végül a nyolcadik osztály elvégzése után kimentem a pályára, és ott ragadtam.
Kik voltak az edzői? Mit tanult tőlük?
Vojta László rakta le az alapokat, nála váltam atlétává. Egy olyan 25-30 főből álló csoportot épített, amelyben az edzések mindig remek hangulatban teltek, barátságok szövődtek, örültem, hogy részese lehettem ennek a csapatnak. Laci rendes ember és jó edző is volt, mindenki szerette őt. Debrecenben is jelentős volt a személye, hiszen a tanítványai sikeressége vonzóvá tette a sportágat, többen a válogatottságig jutottunk. Kövesdi Istvánnal, valamint Giczei Csabával is dolgoztam, nekik ugyancsak sokat köszönhetek.
Mennyire volt fontos akkoriban az atlétika Debrecenben?
Az a tíz év, amikor aktív sportolóként versenyeztem, talán a cívisvárosi atlétika legszebb időszaka volt. Akadt olyan válogatott viadal, ahol nyolc debreceni képviselte a várost. Nagyon sok versenyző szép eredményt tudott elérni néhány évtizede.
Elégedett a pályafutása alakulásával?
Szerintem több volt bennem, képességeim alapján többre vihettem volna. Sokat bajlódtam a jobb Achillesemmel, műtétre lett volna szükségem, de ilyen operációt csak Finnországban végeztek, ám sajnos nem volt elég pénzem a beavatkozásra.
Mely sikerét tudná kiemelni?
A legbüszkébb a 13.68-as magyar csúcsomra vagyok, amit 1983-ban futottam. Én voltam az első magyar, aki elektronikus időméréssel 14 másodpercen belül futottam. Korábban 13.97-et produkáltam, ezt tudtam levinni 13.68-ra. Egyébként meglehetősen gyorsan lépkedtem előre a karrierem során, hiszen 1977-ben leérettségiztem, és ekkor már a felnőtt válogatott tagja lehettem.
A gátfutás mikor vált fontossá az életében?
A véletlen is nagy szerepet játszott abban, hogy gátfutó lettem. Sprinterként kezdtem, később kiderült, hogy gáton is ügyes vagyok. Az egyik edzésen 300 gátat kellett futnom az egyetem pályáján. Amikor teljesítettem, mondtam az edzőmnek, hogy soha többet nem akarok ilyet még egyszer. Vojta Laci erre úgy felelt, próbáljuk meg a 110 gátat, amit végül nagyon megszerettem.
Világversenyeken is indult. Milyen atmoszférája volt egy-egy külföldi megmérettetésnek?
Sokkal másabb hangulat jellemezte a versenyeket, mint manapság. Az atlétikát és a legtöbb sportágat megváltoztatta a pénz, a vb-ken például a bemutatásnál bohóckodniuk kell a versenyzőknek, ez különösen bosszant. A zenéket és a fényeket feleslegesnek tartom, ez nem sport, hanem marketing és cirkusz. Szerencsére nekünk ilyenekkel nem kellett törődnünk, csak az atlétikára figyeltünk. Akkoriban is szigorú szabályokat, illetve percre pontosan lebontott menetrendet kellett követni.
Milyen erényekkel kell rendelkeznie egy jó gátfutónak?
A lazaság a legfontosabb, emellett a gyorsasság, a jó technika, az erő és a bátorság is elengedhetetlen. Amikor meglátod a tíz „kerítést”, magabiztosságra is szükséged van, hiszen a gátak fölött csak milliméterekkel suhansz át, de gyakran finoman hozzá is érnek a versenyzők. Kuriózumnak számít ez a műfaj, hasonlít a rúdugráshoz, hiszen az is egy különc száma az atlétikának.
Mit tartott a legnagyobb erősségének?
A technikámat tudnám kiemelni, ennek az elsajátítása meglehetősen hosszú folyamat. Mindig néztem a külföldiek felkészülését, ugyan ezért néhányan megszóltak, de hasznos gimnasztikai gyakorlatokat lestem el, amelyeket beépítettem az edzéseimbe, így javult a technikám és a lazaságom.
Sportolóként a tanulásra tudott kellő időt szakítani?
A tanulást nem hanyagoltam el, pedagógus családból származtam, így a szüleim elvárták, hogy diplomát szerezzek. Programozó-matematikus szakon végeztem. A számítógépektől bizonyos szinten elvontságot kapok, sokat kell gondolkodni, de élvezem.
Baji Balázs tavaly bronzérmet szerzett a világbajnokságon, ezzel sporttörténelmet írt. Mit gondol róla?
A magyar atlétika sosem arról szólt, hogy a sprinterek döntőbe jutnak. Balázs nagyon tehetséges, tanult ember, tudatosan edz, remek a technikája, és jó az alkata, szerencsére a sérülések is elkerülték. Nemrég megszerezte a diplomáját, így még többet foglalkozhat az atlétikával, további szép sikereket érhet el.
Figyelemmel követi az atlétika történéseit?
Aki olyan szintre jut el, mint például én, a versenyzést nem tudja elfelejteni, benne marad az emberben. Ha a tévében látok egy versenyt, érzem a szagokat, látom a fényeket, vibrálnak az izmaim. Remélem az érzés megmarad életem végéig, mivel ez fantasztikus dolog.
Fiából is atléta lett. Neki hogyan alakult a pályafutása?
Mikor Levi pici volt, még versenyeztem, többször kihozta őt a stadionba az édesanyja. Sprinter lett belőle, de sokat küzdött sérülésekkel, ez pedig rányomta a bélyegét a karrierjére.
Hogyan telnek a mindennapjai?
A legnagyobb gondom, hogy nem dolgozom, de igyekszem ezen változtatni, gőzerővel folytatom az álláskeresést. Sokat fotózom, erre jut most elég idő. Erdőket, vizeket, természetet, valamint az absztrakt dolgokat szeretem fotózni. Utóbbit sokan nem kedvelik, de én szeretem az elgondolkodtató dolgokat. A fiamnak is nagy szenvedélye a fotózás, sokat tanulunk egymástól, mindkettőnknek volt már kiállítása is. Korábban a motorozás és a lovaglás is a hobbijaim közé tartozott. A barátaimmal évente négyszer is átmotoroztunk Erdélybe. A sportolást sem hanyagolom el, Levi személyi edző, ő mutatta meg nekem a CrossFittet, amely rendkívül dinamikus, és ilyen mozgásformára van szükségem.
Egy havas este
Nemrég született meg az unokája. Vele mennyi időt tud tölteni?
Ő még picike, kicsit még burokba kell tartani. Alig várom, hogy tavasz legyen, és akkor a kertünkben fog majd kúszni-mászni.
B.Á.